5. fejezet

Így se voltam eléggé zizegős hangulatban, most még ez a vérivó is! Ellenségesen végigmértem a fickót, mire az egy pillanat alatt előttem termett.
- Mit bámul doktornő? – kérdezte gúnyosan. Honnan a fenéből ismer? Lehet Rabe vagy Lory emlékeiben látott.
- Azon filózom, hogy ez most festett szőke? – pöcköltem meg egy aranyszínű tincset. Elkapta a csuklóm és rám vicsorított.
- Van fogalma róla, kivel beszél?
- Persze szöszi, te vagy az egyik nagy tanácstag, aki előtt hasra kéne esni. – fintorogtam. Ez se tetszhetett neki, mert még jobban szorította a karom. Éreztem, hogy simán el tudná törni. Ez persze nem hatott meg.
- Na most aztán nagyon megijedtem. – és a kézfejébe mélyesztettem a fogaim. Fájdalmában felkiáltott és a falhoz vágott. Azt hittem kiszakad az álkapcsom.
- Veszett szuka! – szorongatta a sérült kezét.
- Hülye vérszopó! – megint nekem jött és én az asztalnál kötöttem ki. Viszonzásul lábközt majd mellkason rúgtam. Ettől elszánkázott a bárpult irányába.
- Mi az isten folyik itt?! – kiáltott ránk Rabe, nini megjött! Észre se vettem. Gondoltam még kap egy taslát a vámpír aztán áttérünk a múmiákra. De a barátnőm közénk állt. Raven arrébb akarta tenni, de a vér a csaj homlokán megállította. Meredten nézte a sebet.
- Engedd el! – Jazzy megindult feléjük, de Rabe leintette.
- Ne. Nem harapsz belém, de belekóstolhatsz! – ezt már a vámpírnak mondta, aki erre lenyalta a vért. Vajon a vámpírok nyála is fertőtlenít, mint a kutyáké?
- Mi folyik itt? – megérkezett Brie is, éljen!
- Rabe végett vetett Kyra és Raven bunyójának. – felelt Jaziri.
- Finom az ízed. – közölte Raven.
- Kösz. Miért verekedtettek össze?
- Ez a nőszemély tiszteletlenül beszélt velem. – intett felém. Nőszemély, báhh! Legszívesebben nyelvet öltöttem volna rá.
Szó szót követett végül eljutottunk, oda, hogy minden vámpírral másként kell beszélni. Egyem a finom kis lelkük.

- Aha. Hol vannak a fiúk? – tértünk át a lényegesen fontosabb kérdésre.
- Elrabolták őket a múmiák. Téged ki vert el? – nem hiszem, hogy a fejsebét direkt csinálta.
- Az a múmia, aki Colint rabolta el – na de jó. Szegény Kelly.
- Miért rabolták el a pasikat? – ismét Jazzy tette fel a hatvanezer petákos kérdést.
- Ti vagytok a régészek. Mondjátok meg! – mutatott ránk Rabe. Marha vicces… csak ciccegtünk Jazirivel.
Válaszolni persze nem tudtunk, mert a vámpír cserkészet több tagja is bevonult. Nem is tudtam mi hiányzott az életemből! Az egyik beleszaglászott Jazzy hajába a másik, pedig Loryt tapizta le. Ez utóbbi veszettül megszívta, mivel a boszink alaposan megverte. Szemmel, ami elég ciki dolog. Mikor Drakula kései utódja a fölödön fetrengett és vernyogott, miként az árva szamár Lorelai levette róla a szemét.
- Soha többé ne taperolj! – közölte vele.
- Kivívtad a tiszteletemet, úgyhogy mostantól egy ujjal se érek hozzád, hacsak nem te akarod. – felelte amaz.Ettől röhögnöm kellett. Nah, apukám azt várhatod, hogy Lory a te kezeid közé vágyjon. Rabe és Raven elbeszélgetett a boszorkányokról úgy általában. Ezért paráltam én tegnap!
- Kezdem hülyének érezni magam, hogy aggódtam miattatok múlt éjjel. – adtam hangot a gondolatomnak.
- Vámpírok között élek évek óta, ahogy Rabe is. Beszéljük a nyelvüket. – mondta Lorelai. Jah, bocs. Hát akkor én mehetek is virágot szedni, télvíz idején, itt nincs rám szükség.
- Lorelai pedig egy szövetségi tag védelmét élvezi élete végéig, mivel kivívta a tiszteletét, ahogy régen Rabe az enyémet. – okoskodott Raven. Szuper, mondom, én, hogy tök fölösleges vagyok.
- Hol hagytátok a ribanc társatokat? – kérdezte Rabe. Ezzel áttértünk Sallyre. Sokat nem tudtunk meg, a vérszopók Brievel akartak erről beszélni. Jazy felvetette a múmiákat, hátha esetleg érdekli őket, na nem mintha arra várnánk, hogy segítsenek. Ahhoz túl taplók.
- Sajnálatos. Minket már várnak. – mondták. Ugye, hogy igazam van?
- Kösz, nektek is sok sikert. Hogy ezek milyen bunkók. – integettem egyet, mikor bevonultak Brie irodájába.
-Én kedvelem őket. Kivéve Sallyt. Kíváncsi lennék, merre jár. – mélázott Rabe.
- Én arra vagyok kíváncsi a három hulla, hol kódorog. – morogtam.
- Te vagy az egyik szakértő. – mosolygott a barátnőm. Hiába szánta viccnek, most nem bírtam úgy reagálni rá.
- Na ja, úgyhogy el is megyek szakérteni. Jössz Jazzy?
- Majd, még meg akarok…beszélni…. – magyarázkodott.
- Jól van, jól van. Csók a családnak. – legyintettem elmenetben.

Visszamentem a múzeumba. Előszedtem az összes könyvem, amikben csak előfordul a múmia szó és előkerestem azt is, amiből Lory olvasott. Órákig mást se csináltam, csak az asztal fölött görnyedtem. Sokat nem, de azt kiderítettem, hogy a mi múmiáink hála az égnek, csak egy sima, hétköznapi varázslattal keltek életre. Tehát semmi extra cucc nem kell, hogy visszaküldjük őket a fészkes fenébe. „A” verzió szerint, öljük meg, aki feltámasztotta őket. Ez értelemszerűen kiesik. „B” verzió, gyújtsuk fel a múmiákat, aztán a hamvaikat szórjuk szét lehetőleg nagy körzetben. Esetleg, ha megvan a megfelelő bűbáj, akkor kérhetjük a holtakat, hogy legyenek a város védelmezői. Ha ez sikerül, akkor három harcos szellem fogja óvni egész New Landet a katasztrófáktól. Ha nem jön össze, hát nincs baj, mert akkor meg békében nyugodnak majd. Amúgy marad a kettes számú terv. Most jön az, amit egyik könyvben sincs benne. Hová tűntek egy milliós nagyvárosban a dögök!? Bónusz kérdés, mire kell nekik három férfi?
Bár ezek a kitalálását későbbre hagyom, mert nem látok ki a fejemből a fáradtságtól. Kinéztem és láttam, hogy besötétedett, vetettem egy pillantást az órára. Éjfél. Tehát a három srác már jó pár órája élvezi a mászkáló rohadékok vendégszeretetét. Kiropogtattam a hátamat, ahogy felálltam az asztaltól, majd elindultam haza.
Rémisztően üres volt a lakás. Először villanyt, aztán rögtön zenét kapcsoltam a süket csönd ellen. Persze sokat nem ért, hiszen tudtam és éreztem, hogy Henry nincs itt. Megfürödtem, és a szekrényből kiválasztottam egyet a nyomozóm pólói közül. Fekete, és tele volt csontvázfigurákkal, akik éppen a különböző pozitúrákban szerették egymás testét. Erről az egy ruhadarabról megismerhettem az egész Kámaszutrát. Csak egy dolgot nem értettem, mégpedig azt, hogy  a csontik mivel csinálják? Mert ugye volt egy kis hiányosságuk… Azért jót nevettem a látottakon, majd belebújtam a pólóba. Megcsodáltam magamat a tükörben.
- Honnan szedsz ilyen agya hagyott dolgokat egyetlenem? – sóhajtottam fennhangon. De most nem válaszolt senki, nem úgy, mint reggel.
Kaját a készítsen a nyavalya, csak egy szendvicset gyártottam, és narancslét töltöttem magamnak. Leültem a fotelba, és mélán rágogattam. Közben egyfolytában járt az agyam, hogy hova bújhattak.
- Ha én egy oszladozó, foszladozó tetem lennék, hova tűnnék? – tettem fel hangosan is a fő-főkérdést. Válasz semmi. Hiába gondolkodtam, csak a szürke köd havazott a fejemben. Lenyeltem a narancslé maradékát, betámolyogtam a hálóba és bedőltem a hatalmas franciaágyba. Magamra húztam a takarót és felbámultam a plafonra. Az utcai lámpák fény-árnyék játékát nézve aludtam el.