13. Fejezet

Meglepetés!

Hazamentem Jessevel. A fürdőkádba áztatva magunkat mindent elmeséltem, ami ebbe a pár napba történt. Neki őszintén azt is elmeséltem, hogy milyen erővel öltem meg Sallyt. Megnyugtatott, hogy ő is használta már ezt a képességét. Nem kell tartanom tőle.

-Athéné üdvözletét küldi.- Csókolgatta a nyakamat Jesse.- Kérdezte, hogy mikor teszed látogatásod nála.

Görögország minden Város Ura és Úrnője egy-egy ókori görög istenről kapta a nevét. Mivel már itt Brie és klánja kinevezett védője voltam, ezért egy sor diplomáciai hülyeséget le kellett rendezni, hogy Anthénba költözhessek tanulni. Az lett a dolog vége, hogy a végén már ott is védőnek neveztek ki. Mit mondhatnék? Szeretnek a vámpírok, de én is őket.

-Remélem azt válaszoltad, hogy jöjjenek az esküvőnkre.- Simogattam életem párja lábát.

-Természetesen. A reptéren meg összetalálkoztam valakivel, de nem mondhatom meg kivel, mert meg akar lepni.

-Tényleg? Titkaid vannak előttem?- Fordultam Jessevel szembe.

-Ühm…- Mosolygott pimaszul a drága.

-Ez esetbe kikényszerítem belőled a vallomást!- S ezzel a torkának estem a fogaimmal.

Úszott a fürdőszoba a vízi akrobatika során. Később felhívott Raven, hogy beszélnünk kell.

Este az újonnan nyílt galériába akart találkozni. Tudják, aminek a megnyitóján voltam pár napja.

Végig jártam Jessevel az emeleteket mire megtaláltam. A villámcsapásos képet nézte a vámpír. Mereven elegáns fekete öltönyébe hátul összekulcsolta a kezeit.

Hosszú haját összefogta, így látni lehetett erős, férfias arcélét.

Nagyon elmélyülten tanulmányozta a festményt.

-Már vártalak.- Szólalt meg rám se nézve.

-Jöttem, ahogy tudtam.- Álltam mellé.

-Hogy vagy Jesse?- kérdezte páromat.

-Makacs, és nyűgős.- Válaszolta helyette somolyogva.

-Egy több száz éves vámpír majdnem megölte. Az én szemembe már erős legény.- Nézett rám szigorúan Raven.

-Kivívta a tiszteleted? Vigyázz Raven! Egy hét alatt ő a harmadik. Kezdesz elgyengülni.

Vetett rám egy lapos pillantást, de én vigyorogtam tovább.

-Te, és a barátaid megérdemlitek. Erősek vagytok. Ezért se aggódom annyira, mint a múltkor.

-Aggódsz? Értem?- Lepődtem meg.

-Igen.

-Miért?

-Mert te…- Nyelte el a mondatot Raven az ismerős hang hallatán.

-Nahát ezt a meglepetést!- Tartott felénk Kyra. 

-Szia!- Köszönt Jesse.- Hát te?

-Meg akartam nézni a híres képeket.

-Ellnézést, de lenne egy kis megbeszélni valónk.- Szólt közbe Raven.

-Persze, persze. Ott tartottunk, hogy aggódsz miattam.

-Érte? Miért?- Kérdezte Kyra.

-Ez a kép, amit láttok, nem az első Villámcsapotról készült. Hanem az elsőről, aki szembe szállt a Tanáccsal, és a saját szabályai szerint kezdett élni. A Tanács elvette tőle a jeleket, amiből tudta, hogy kinek kell segítenie, mert megijedtek tőle. A férfi azonban a képességeit nem vesztette el. Továbbra is harcolt, de már nem érdekelte, hogy vajon helyesen cselekszik-e. Már érződött benne a változás. Akkor hagyta eluralkodni magán, amikor a legjobb barátját meg akarták ölni. A Tanács ellen ment, és két tagot is megölt. Megmentette a barátja életét. Onnantól együtt vándoroltak, segítettek az embereknek, amíg meg nem halt.

-Nagyon szép történet, de ennek mi köze hozzám?- Kérdeztem.

-Nem találsz magyarázatot arra, ami délután történt veled. Én viszont tudom. Te vagy az, aki szembeszegül a Tanáccsal, és hagyja, hogy a saját ítélőképessége vezesse. Akit kell, hidegvérrel megölsz, és utána már nem érzel megbánást.

-Szadista gyilkossá fogok válni?- Döbbentem meg.

Raven szikrázó szemekkel nézett rám. Most a lelkébe gázoltam.

-Josef nem volt szadista gyilkos.

-Ismerted?- Kérdezte Jesse.

-Igen. A legjobb barátom volt. A képet én festettem.

Leesett az állam. Raven festő.

-Biztos vagy benne, hogy én leszek az, aki… tudod.

-Teljesen. De nem kell félned. A barátaid, és a szerelmed melletted állnak, és még valaki.

Nem nyugtatott meg. Évekig papoltam Jessenek a jóról meg az erkölcsről, erre rosszabb leszek, mint ő volt. Neki legalább jó oka volt rá.

-És én is itt maradok. Tudom a kérdéseidre a választ, amiket majd fel fogsz tenni.

-Remek.- Morogtam.

-Ne aggódj! Megtanítalak harcolni, mert a Tanács üldözni fog, és többet kell forgolódnod a természetfeletti világban.

-Bocs, hogy nem repesek az örömtől.- Morogtam.

-Ezen nem lepődöm meg.- Szólt a hátam mögül egy ismerős mély hang. A szívem nagyot dobbant örömömbe. Hátra fordultam. Az ajtó előtt állt egy férfi. Úgy 29 éves lehet. Kék farmernadrágot, és szintén farmer kabátot viselt, alatta fehér pólóval. Barna haját üzletemberhez méltóan fésülte. Arcáról nem borotválta le a borostát. Acélkék szemei rögtön elárulták, hogy szórakoztatja a helyzet. Nick volt az. Nick, az unokabátyám. Az egyetlen családtagom, akit rajongva szeretek. Lehet azért nem szerettem a többi rokonom, mert minden ilyen érzelmemet ő iránta tápláltam. Sajnos 15 éves koromba elköltöztek a szüleivel.

De most itt van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nem érdekelt, hogy múzeumba vagyok. Hozzá rohantam és a nyakába ugrottam. Az unokatesó magához szorított.

-A meglepetés tökéletesen sikerült.- jelentette be Jesse.

Milyen igaza volt! Ennél szebb dolog nem is történhetett volna velem.