1. Fejezet
2008.08.18. 21:41
Hogy vagyunk Egyiptom után?
1. Fejezet
Hogy vagyunk Egyiptom után?
Az unalmasnak mondható hétköznapok mostanában nagyon jól estek. Értekezletek, szerződéskötések orrvérzésig. Néha egy-egy könnyebb esett, amikor valakinek az életét meg kellett mentenem. Szerencsére hetek óta nem akadtam bele egy hosszú, fárasztó, veszélyes ügybe.
Egyiptom után jól esett a lazítás. Azóta 3 hét telt el. Már október közepét írunk.
Az idő, csípős, gyakori az ónos eső. Sajnos 2030-ban a klímaváltozás miatt október végén kezdődik a tél New Landbe. Ez a város New York romjaira épült. Fantáziadúsan ezt a nevet adták neki. Legalább könnyű megjegyezni.
A Montana&Taylor vállalat a város belvárosába épült. 70 emeletével a harmadik legnagyobb felhőkarcoló. Szerencsére, már nem kell paráznunk, amiatt hogy egy repülőt irányítanak belénk. A vallásháború véget ért a III. Világháborúval. Én akkor még kisgyerek voltam. Alig emlékszem rá.
A világ sokat változott. A repülő autók mégis elmaradtak. Egyszerűen nem volt rá igény. A háború pedig visszavetette a technikai fejlődést. Amerikának mostanában döcögősen megy. Már rég nem ez a világközepe. A világhatalmak, Japán, Görögország lett. Több ország eltűnt a felszínről, illetve egybeolvadt egy másikkal. Az Európai Unió már egy országot jelent. Nincsenek külön országok. Igaz mára csak 10 ország maradt benne. Több még a háború előtt újra önállósodott. Ez a szerencsére a görögöknek. A franciák, angolok, németek és magyarok megszívták.
Na, de ennyit a világ jelenállásáról.
Mesélek kicsit magamról, és a családomról.
Egyiptom után Jessevel elutaztam egy hétre Athénba a szüleihez. Talán még nálunk is jobban örültek, amint elmondtuk, hogy újra együtt járunk. Mindig is imádtam Jess szüleit, ők pedig mindig családtagként bántak velem.
Leültünk megbeszélni, hogy most merre, mert arról volt szó, hogy amikor Jesse végzett a nővére gyilkosával, felhagy a bérgyilkossággal. Azonban nekem Egyiptom olyan volt, mint egy tanulmány-, vagy zarándok- út. Rájöttem, hogy nincs ebbe semmi rossz. Végül abba maradtunk, hogy Jesse csinálja tovább, amit eddig. Figyelem ez most bonyolult lesz! Szóval: Jesse, ha jelet kap, akkor, akit áldozatnak lát, attól pénzt kér cserébe, hogy megmentse. Ha fizet az áldozat jelölt, akkor Jesse elkapja, és megöli a tettest. Ha azonban nem óhajt fizetni, akkor én kapom el a tettest. Rafinált mi? A szerelembe rengeteg kompromisszumot kell kötni. Nekünk ez az egyik.
Tehát Jessevel köszönjük, jól vagyunk. Ennyit rólunk!
Nézzük a többieket!
Kyra elköltözött tőlem. Szép! Henry elvette tőlem, ugyanis összeköltöztek. Szipp! Persze csak vicceltem. Nagyon örülök, hogy ilyen boldogok együtt. Néha Kyra azért nálam alszik.
Logannel nagyon jó barátok maradtunk. Az apja végrendeletébe keresünk még mindig kiskaput. A helyzet ugyanis az, hogy el kéne vennie zárós határidőn belül, különben bukja a vagyonát. Csak sikerül kitalálnunk valamit. Ezenkívül Logan rengeteg időt tölt Jazirivel, Kyra kolléganőjével. Lehet, úgy szerelem van a levegőbe? Majd elválik.
Csapatunk legújabb tagja, Lorelai, a jó fej újságíró. Ő olyan lány, aki csak az igazat hajlandó leírni. Rengeteg kutatómunkát végez. Több ilyen újságíró kéne. Emellett Lory boszorkány, és Brie, a Város Vámpír Úrnőjének legjobb barátnője, és még Jesse együttesének énekese.
Azt hiszem, mindenkiről elmeséltem, hogy mi újság.
Én pedig eleget bámultam ki az irodám ablakán a szürke időre. Ideje a csinos kis vörös nadrágkosztümömbe visszaülnöm a székembe, és tovább olvasni az aktát, ami egy bizonyos Blair Bishopról szól. Ő ugyanis a főellenségünk, aki meg akar ölni minket.
Nyugis hétköznapjaink voltak. Most ezekről mesélek.
|