8. fejezet

Jókedvűen öltözködtem. Henry a könyökére támaszkodva lustán nézte, ahogy bevadászom az erkélyről a pulcsimat. Azt mondja meg nekem valaki, hogy került oda? Rémlett, hogy egyszer röpült a fölsőm, de az hogy melyikünk állította röppályára, az kiesett. Találtam magamon néhány kék foltot, amit még korábban szereztem, de ezeket egyikünk se említette.
- Mázli, hogy nem a járdán kötött ki. – tettem szóvá a kósza ruhadarabot.
- Télen szerintem csukjuk be az ajtót. – vigyorogva bólogatott, ettől úgy nézett ki, mint egy jóllakott napközis. Egy szál takaróban. Tény és való, hogy rendszeresen nyitva van az erkélyajtó, ami nem baj, amíg…
- Fenomenális ötlet. Nem is gondoltam volna rá, hogy mínusz fokokban nem szellőztetünk napi huszonnégy órában. – gúnyolódtam, persze semmi sikerrel, mert kinevetett.
- Egy zseni veszett el bennem. – játszotta az eszét. Hátrarázta a vállig érő haját, és kegyesen fogadta a nem létező vállveregetéseket. Nem bírtam sokáig, és kitört belőlem a nevetés.
- De jó mélyen. – válaszoltam, mikor újra kaptam levegőt.
- Végre. – mondta.
- Mi végre?
- Ma még nem nevettél csak most.
- Eddig nem volt sok alkalmam rá. Viszont elég a viháncolásból, gyerünk vérmacskát vadászni! – adtam ki az ukázt.
- Jó, hogy holnap hétfő, legalább kipihenem a hétvégét az irodában. – színpadiasan sóhajtott egyet.
- Te szegény, még a végén megsajnállak. – mondtam.
- Csak számold össze mi volt ezen a hétvégén! Egy: gladiátornők, kettő: lánykérés, három: családi banzáj, négy: alakváltók, öt: … - elhallgatott.
- Öt: egy gyilkosság. Hat: egy vértigris vadászat. – folytattam nyugodtan.
- Hét: szülinapod van. – fejezte be.
- Teljesen átlagos. – csóváltam a fejem.

Gyalog indultunk a Villámcsapásba. Szintén az én mániám a sétálás, Henryt valamilyen rejtélyes oknál fogva nem zavarja, ha nem kocsival megy mindenhová. De tegyük hozzá, hogy szerencsénk is van, mert közel laktunk Brie és Jesse által átalakított szórakozóhelyhez, plusz a park se volt messze. Egyszóval tökéletes helyen van a lakás.
Kézen fogva sétáltunk, mintha nem is éppen egy alakváltót indulnánk levadászni. Szintén egy köpésnyire volt egy kosárpálya is, ami mellett szinte naponta elmentünk. Most azonban csak odáig mentünk, mert a társaság többi tagját ott találtuk. Kosaraztak. Rabe, Lory, Logan és Jazzy, Jesse, Greg voltak egy-egy csapat. Valahol döntetlen körül mozoghattak. Úgy belemerültek a játékba, hogy nem is hagyták abba, mikor megérkeztünk, csak odaintettek, vagy odakiáltottak egy hellót. Henryvel leültünk a pálya szélén álló padok egyikére. Nem tudtuk eldönteni kinek is szurkoljunk, így aztán mindenkinek drukkoltunk. Még fél perce se voltunk ott, mikor Lory a földön kötött ki.
- Büntető! – kiáltotta be a nyomozóm.
- Így is ők vezetnek – kekeckedett Jazzy.
- Megszokhattad volna. – nagyon virult Logan feje.
- Jobban vagy Kyra? – jött oda hozzám Rabe.
- Aha. Még nincs rajtam fémkarkötő. – válaszoltam.
- Nem is lesz. Elintéztük a dolgot. – jelentette ki Jesse.
- Mit csináltatok? – érdeklődött gyanakodva Henry. Rabe elmesélte.
- Ezt nem kellett volna Rabe. De köszönöm. – mondtam.
- Mire valók a barátok?
- Nem volt rossz íze? – néztem Gregre.
- Hús, hús. De bele nem ettem volna. – vigyorgott a srác.
- Nem fognak rájönni, a zsaruk, hogy egy másik tigris volt? Elvégre a fognyomok nem egyeznek. – aggodalmaskodtam. Még csak az hiányozna, hogy emiatt varrják be.
- Nem fognak. – közölte magabiztosan Henry. Elég könnyedén vette a szembeszökő törvénytiprást. Sőt!
- Aha… - kész nemzetközi összeesküvés.
- És a szomszédok is tigrisre emlékeznek. – tette hozzá somolyogva Lory. Kész bűnszövetkezet lettünk. Mint a maffia, védjük a sajátjainkat. Tetszik.
- A következő életemben is adósotok vagyok. Köszönök mindent. – jobbat nem tudtam.
Ezután befejezték még a meccset.
- Akkor most ki nyert? – kérdeztem végül Rabet.
- Győztünk, ez egyértelmű.
- Csak szeretnéd aranyom. – vágta rá Jesse. Öröm lesz nézni ezt a házasságot.
- Még nem fejeztük be. – jegyezte meg Jazzy. Parázs kis vita alakult ki. Öröm volt nézni a civódásukat. A vége az lett, hogy Henry, mint önjelölt bíró elnapolta a problémát a macskabefogásra való tekintettel.
Testületileg elvonultunk a parkba és mindenki felvette a számára kijelölt helyet. A kilátótorony második emeletén rejtőzködtünk. Rabe mellettem ült a földön, én az ablakon néztem kifelé, sajna a nyílás nem volt elég nagy, hogy mindketten kiláthassunk.
Lorelainak nem kellett sokat sétálgatnia, egy fél óra múlva megjelent a tigris. Idegesnek tűnt, folyton a háta mögé tekintgetett. Mikor meglátta az áldozatát, csak morgott és kerülgette. Lehet érzi, a jelenlétünk? Vagy Greget? Óvatosan kimásztunk az ablakon és megkerültük a tigrist.
- Cicc..cicc… - szólaltam meg.
- Hogy s mint a cicuka? – érdeklődött a másik oldalon Rabe. Csóri tigris tökre összezavarodott. De én is mikor a félmázsás macska odajött hozzám és a lábamhoz dörgölődzött.
- Most mi van? – nézett rám értetlenül Lory.
- Honnan tudjam?! Biztos szereti a tusfürdőm illatát. – kicsit idegeskedtem. Na nem, mintha félnék a macskáktól, de azért ez mégis egy testes egyed. Beletúrtam a cica szőrébe a nyakánál. Esküszöm, hogy dorombolt. Az eszem eldobom!
- Kyra, nem most éld ki az állatbarát hajlamaid! – Rabe is idegesnek tűnt. Egyszer csak valamibe beleakadt a kezem. Kicsi, talán négyzet formájú tárgyat tapintottam ki.
- Mintha egy chip lenne… a bőre alatt. – közöltem.
- És?
- Nem ti mondtátok, hogy Bishop valahogy hatalmában tartja a tigrist? Lehet ez a rejtély kulcsa. – letérdeltem az állat mellé és jobban szemügyrevettem az azonosítatlan eredetű akármit.
- Szedjük ki. – Rabe és Lory is óvatosan odajött hozzánk. Megmutattam a kicsi négyzet alakú valamit. Eddigre már odaértek a többiek is. Az ismeretlen tigris kicsit morgott a tömeg láttán.
- Segítünk, nyugi. – simogattam meg a hátát. Elismételtem, hogy mit találtam. Jesse adott egy kést és kivágtam a tárgyat a tigris bőréből. Ahogy eltávolítottam a tárgyat, a nagymacska rögtön elmenekült. Tényleg valami fura chip volt.
- Ez meg mi a fene? – tette fel az ominózus kérdést Greg. Közben a tigris eltűnt a fák között. Hova fenébe futhatott?
- Ha én azt tudnám… - sóhajtottam.
- Egy olyan tárgy, amivel rávesznek, hogy átváltozz. – hallottuk az ismeretlen baritont. Egyszerre fordultunk meg. Nahát, nahát kit látnak szemeim…
- Nini! Téged könyörögtelek le a kilátó tetejéről! – kiáltottam fel meglepetten. Mivel Henryn kívül mindenki értetlenül meredte rám gyorsan elmeséltem a találkozásunk.
- Igen. És köszönöm, amit akkor és most tettél értem. – fejezte be a történetet a srác. Óvatosan közelebb jött hozzánk.
- Nincs mit, de avass már be minket, hogy a fenébe működik ez a vacak. – mutattam föl a chipet.
- Távirányítóval működik, többet nem tudok. Ha bekapcsolta, képtelen voltam az önkontrollra, és alakot kellet váltanom. Tigriskánt nem értem el, emberként pedig túl mélyen volt, mintsem, hogy ki tudjam szedni. – magyarázta.
- Hogy az istenbe lehet ez? – kérdezte Greg. Hát erre aztán nem mi fogunk válaszolni.
- Fogalmam sincs. – csóválta meg a fejét. – A kísérletek még csak gyerekcipőben járnak. Rajtam próbálták ki először ezt a szabályozót.
- Ettől még nem kellett volna ölnöd. – közölte fagyosan Lory.
- Tényleg nincs rá mentségem. Rákényszeríttettek, hogy alakot váltsak, aztán addig hergeltek, amíg meg nem öltem azt, akit kellett.
- Hogy? – kérdezte Rabe.
- Általában hoztak valami személyes tárgyat az áldozattól. Megismertem a szagát. Elkezdtek verni, mikor már elborult az agyam ráengedtek a kiszemelt boszorkányra. Rengeteg társad halt meg, amíg képes voltam az állatösztönöket elnyomni.
- Miért nem Bishopot támadtad meg? – ez Jazzy volt.
- Mert a tigrisként főleg a szaglására hagyatkozik, és nem annak a rohadéknak a szagát érezte. – válaszolt Lorelai. Robert bólintott.
- Túl sokáig tartott megtanulni, hogy ezt meg tudjam különböztetni.
- Akkor most mi legyen? – tettem fel a költői kérdést.
- Megölhettek. – felelt tök nyugodtan a srác.
- Hülye! – vágtam rá. – Szerintem Bishop sokkal idegesebb lenne, ha elengednénk.
- Az biztos. Elvégre arra számított, hogy vagy közülünk hal meg valaki vagy Robert. Ő így is, úgy is jól jár. – támogatta az ötletet Rabe.
- De ha összefogunk, akkor egyedül Bishop szívja meg. – foglalta össze a nyomozóm a tényállást. A többieket se kellet sokat győzködni. Elvégre a csodabogaraknak össze kell tartani. Remélem most valaki, nagyon tép a maradék haját!