1. fejezet

Valahol kitartóan csörgött az a dög mobil.
- Kivágom az ablakon. Akárki is vagy, jó okod legyen hívogatni, mert… - kimásztam az ágy szélére, Henry mellettem félig ébren szidta az ismeretlen hívót. Megtaláltam a telefont, király! Erősen fókuszáltam és kezdtem látni. Kikotortam a hajamat a szememből. Jaziri hívott.
- Mi a fenét akarsz hajnali félháromkor?! – szóltam bele a mobilba.
- Húú megzavartam valamit? – kajánkodott. A csajnak egyetlen baja, hogy hiperaktív és néha elfelejti, hogy mások nem.
- Jazzzzzyyy!! – ríttam. – Mit akarsz?? Amúgy meg közlöm, hogy aludtunk!
- Jól van, jól van. Ne idegeskedj. – hallottam, ahogy nevet. – Olyat mondok, hogy…
- Mit akar? – ült föl Henry. Odafordultam hozzá és visszanyomtam az ágyra.
- Semmi komoly. Feküdj vissza és próbálj inkább aludni. – gyorsan megcsókoltam és kivaklásztam a konyhába.
- Na jó Jazzy, kezd előröl! – szakítottam félbe.
- El se kezdtem rendesen, na arról van szó, hogy vettem két gladiátornőt. – ettől kiakadtam.
- Mit csináltál??
- Tegnap beszéltél arról, hogy most találtak pár női gladiátort. Mondtam Emilynek, mekkorát szólna, ha nekünk is lenne. Most bonyolítottam le az olaszokkal. Három nap és itt van. A csontváz, sírkő, temetkezési tárgyak. Mit szólsz? – lerogytam az egyik székre.
- Oltári Jazzy oltári, de haj-na-li fél-há-rom van, érted? – morcos akartam lenni, de nem sikerült. Imádom a csajt, az összes hülyesége ellenére.
- Jó, értem én. Menj vissza a pasidhoz, én még beszélek a reptérrel. – ez a hangsúly! Micsoda egy retkes fantáziával verte meg a sors!
- Jazzy! – igyekeztem fenyegető lenni. Kiröhögött.
- Légy rossz kislány Kyra. Puszi. – egy cuppanás és már le is tette a telót. Az agyam eldobom! Viszont nem vágtam falhoz a mobilt. Visszasettenkedtem a hálóba és bebújtam az ágyba.
- Na mi volt? – fordult felém Henry.
- Vett két gladiátornőt felszereléssel együtt. – foglaltam össze röviden.
- Te jó ég… ezért… - fejlődik ám a srác, azon nem akad ki már, hogy azt mondtam „Vett két gladiátornőt felszereléssel együtt.”.
- Ezért. Csináljunk úgy, mint akik alszanak. – ásítottam, elhelyezkedtem a takaró alatt és sikerült elaludnom. Jazzy nem lesz holnap megverve.

Reggel egész fitten ébredtünk.
- És minek nektek két gladiátornő? – kérdezte Henry.
- Kiállítjuk őket is, fel kell kicsit dobni az ókori Rómát, elég gyér a felhozatal. Ha Jazzyn múlna, a Diadalívet is elhozná. – válaszoltam, közben elvettem tőle a kávésbögrét. Már a harmadig adag vitriolt akarta meginni. Rabenek is mániája a kávé. Őt éppen Jesse idomítja, hogy ne mérgezze annyit magát. A fekete löttyöt egyszerűen kiöntöttem.
- Legutoljára még az egyiptomi részleggel volt elhavazva. – Henry előszedett egy másik bögrét és újfent töltött magának kávét, amitől én megint megszabadultam. Mióta ideköltöztem, ezt minden reggel eljátsszuk. Nem tudom mennyi kávét öntöttem ki eddig, de szerintem egy kisebb kávébabültetvényt már leeresztettem a lefolyón. Viszont a srác kezdi emberi mértékre csökkenteni a méregadagját. Majd elújságolom Jessenek. Kíváncsi vagyok ő, hogy halad a barátnőmmel. Nem versenyzünk ám, hogy ki a jobb tréner, á dehogy! Csak inspiráljuk a másikat.
- Hahó Kyra! Hol jársz?
- Sehol. Elbámészkodtam. – ránéztem az órára, ideje lesz tempózni, mert reggel 9re Emily összehívott egy igazgatótanácsot és kivételesen nekem is ott kell lennem. Amúgy Jaziri intézi ezeket, az üléseket. A főnökasszony tud a képességeimről, és nem ellenzi, hogy el-eltűnök embert menteni. Viszont így erősen figyelni kell, hogy ne legyek szem előtt. Ezért is lett Jazzy tagja az igazgatótanácsnak. Csöndben megjegyzem az egész tanácsolósdi tök értelmetlen, mert úgy is az van, amit Emily kitalál. Mázli, hogy a nő tökéletesen érti a dolgát. Visszacsattogtam a hálóba, hogy kivételesen puccba vágjam magam. Mondtam már, hogy utálom a kosztümöt és társait? Mert most mondom.
- De csinos ma valaki. – vigyorgott Henry az ajtóból.
- Kuss! Tudod, hogy utálom ezt. Viszont néha a másik kreatív igazgatónak is villani kell. Sajnos. – bezzeg ő mehetett a szokásos farmer, póló összeállításban. A piszok.
- Ne nézzen ilyen csúnyán kedves doktornő, mert még megijedek. – odajött hozzám és kaptam egy puszit.
- Maga meg nyomozó ne élvezkedjen ilyen látványosan. – morogtam. Jó, hogy az irodában van váltás cuccom, meg is halnék, ha egész nap harisnyában, szépruhában kéne virítani.
A délelőtt nagy része eltelt az igazgatótanáccsal. A pénzügyi és egyéb blabla részeknél lopva ásítoztam. Amit mi találtunk ki Jazirivel, azokra az ötletekre Emily szó nélkül rábólintott. Főnökasszonyunk teljesen elégedett volt, azzal, amit az egyiptomi kiállítással műveltünk. Tehát az ókori részleg teljes felújítása is a mi dolgunk lesz. Jazzy egész szép kis paksamétát nyomott a pénzügyi bizottság kezébe a várható kiadásokról. A három fickó ugyan megpróbálta megfúrni, de nem jött össze. Megmagyaráztuk nekik, hogy mi fán terem a történelem. Jazzy szónoklata beillett volna egy forradalmi beszédnek is. Mondom, hogy ki jön rajta a királyi vér. Győztes vigyorral hagytuk ott a díszes társaságot.
- Mit szólsz? Milliókat fogunk költeni és mienk lesz a világ legszuperebb múzeuma! – nevetve ledobta magát az egyik székbe, mihelyst visszaértünk a közös irodánkba.
- Az biztos! Elkezdhetjük felkötni a gatyánkat, mert a fülünkig ér a meló.
- És a legjobb, hogy élvezzük! Na megyek is, pár dolgot elintézek még, mert este moziba megyek.
- Logannel? – kérdeztem somolyogva.
- Vele. Miért?
- Áh semmi csak úgy érdeklődtem. – vágtam ártatlan fejet.
- Jaj Kyra! Néha olyan vagy… - nyelvet öltött.
- Jaj Jazzy! – utánoztam. – Te beszélsz, aki hajnali fél háromkor felhív, és azt hiszi, hogy mi akkor még a lepedőakrobatikázunk Henryvel?!
- Mért nem?
- Na húzzál innen!!
- Oké. Csók, este találkozunk a Villámcsapásban. – dobott egy puszit és elnyargalt. Csak a fejemet csóváltam. Bolond szegénykém.

Végre átöltözhettem, hurrá! Kényelmes topot, farmert és inget húztam. Megszabadultam a kontyomtól is. A komfort nevében föltettem a lábaim az asztalra és még a mini hifit is bekapcsoltam. Kedvenc régi rock számok csendültek fel. Ez volt az egyetlen oda nem illő dolog az irodában. Kézbe vettem a ma érkezett szakmai folyóiratot. Nézzük mit fogunk legközelebb beszerezni.
El se mélyülhettem az újságban, mikor valaki kopogatott.
- Igen? – fél szemmel fölnéztem. Glenna, a titkárnőnk volt. Úgy őrzött minket, mint egy anyatigris. Egyetlen ember se juthatott be hozzánk, aki nem volt bejelentkezve. Leszámítva Emilyt.
- Két úr jött önhöz. Azt állítják, ismerik önt. Az egyik egy nyomozó. – biggyesztette le a száját. Mit akarhat itt Henry?
- Engedje be őket. – sóhajtottam.
- Biztos?
- Majd legközelebb hagyom kidobni a két jómadarat. És ha nem végzek velük délig, nyugodtan hazamehet Glenna. – pénteken csak délig csücsültünk bent Jazzyvel. Ezt a régi szokásunkat még az előző munkahelyről hoztuk magunkkal.
- Köszönöm. Beküldöm a két urat. – úgy ejtette ki ezt az utolsó szót, mintha valami szitok lenne. Henry és Jesse megkönnyebbülten lépett be az irodába.
- Micsoda egy buldogotok van! – Jess látványosan lerogyott a székbe, mint aki most nyírta ki a sárkányt.
- Tény, hogy nem semmi. – Henry odajött hozzám egy csókra.
- Gondolom, nem azért jöttetek, hogy a titkárnőnkről beszéljünk. Szóval? – néztem a két jómadarat.
- Neki van mondanivalója. – bökte oldalba Jesset Henry.
- Hadd, halljam. Összetörtetek egy vázát az előtérben?
- Meg akarom ma kérni Rabe kezét. – vágta ki a srác hirtelen.
- He? – azt hittem rosszul hallok. Az első meglepetés után elvigyorodtam és Jesse nyakába ugrottam.
- Gratulálok! Ez szuper!! – két hatalmas puszival jutalmaztam az ötletet. Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar kifutja a srác esze a házasságot.
- Szóval jó ötlet? – kérdezte félénken.
- Ne baromkodj! Ez az évszázad legjobb döntése! Vettél már gyűrűt? Mit fogsz énekelni, mielőtt megkéred? Ugye éjfélre időzítesz? Vendéglistát kell írnunk. Anyudéknak szóltál már? – csak úgy pörgött az agyam. Rengetek mindent, kell megszervezni. Ruha, helyszín, kaja, stb.
- Kyra vegyél vissza a tempóból, még megijeszted. – tapasztotta Henry a kezét a számra. Elnéztem Jesset és tényleg kicsit belesápadt a felsorolásomba. Pedig még bele se lendültem. Hevesen bólogattam hogy megértettem. A szám felszabadult.
- Szóval, ma megkéred.
- Igen és szeretném, ha eljönnél velem megnézni a gyűrűt, amit meg akarok venni. – Jesse nagy szemeket meresztett rám. Mintha én kihagynák egy ilyen alkalmat!
- Ezer örömmel!! Mehetünk is! – felpattantam és vettem is a kabátom. Mikor is eszembe jutott…
- Állj! – tartottam fel a kezem. – Rabe nem tudhat semmit. Szóval mindenki befogja a száját. Hivatalos álláspont ma sokáig melóztunk! Semmi megjegyzés. Henry szólsz Logannek. Lory tudja már? – pillantottam Jessere.
- Persze a Villámcsapásban lesz, ott már elintéztem a dolgokat.
- Helyes. – csaptam össze a tenyerem. – Te is jössz velünk? – kérdeztem Henryt.
- Nem, van, akinek tényleg délutánig kell dolgozni. – fintorgott.
- Szegény, akkor délután találkozunk. Ötre otthon vagy, az se érdekel, ha Hasfelmetsző Jack tizedeli a népet! Hatra megyünk a Villámcsapásba. – jelentettem ki.
- Igen is, tábornok! – vágta haptákba magát. Nevetve megcsókoltam.
- Na gyerünk Jesse. – karon ragadtam a görögöt és elindultunk. Kis hármasunk a múzeum előtt vált szét.
Mi az ékszerész felé vettük az irányt.
Szolid, de szimpatikus kis üzlet volt.
- Üdvözlöm Mr. Sztevosz. – köszönt az eladónő udvariasan. Illet a bolthoz. Halvány krémszínű ruha, kevés smink, barna rendezett haj.
- Üdv. Bemutatom a segítséget. Dr. Kyra Eleison.
- Üdv! – kezet fogtunk.
- Üdvözlöm. Mindjárt hozom is a gyűrűt. – eltűnt a hátsó szobában, amit egy vörös függöny választott el az elsőtől. Bámészkodtam kicsit. Mindenféle ékszer volt itt. Találtam egy karkötőt, ami megtetszett. A cédula szerint arany zsuzsu volt, egy egyszerű láncon sok kicsi klipsz lógott. Bagoly, nyíl, szívecske, hold, nap, kulcs, oroszlán. Jesse észrevette, mit nézek.
- Tetszik?
- Aha. Miért?
- Hátha megkapod szülinapodra valakitől. – mondta ártatlan képpel. Csak cöccögtem. Az eladónő visszajött.
- Ez lenne az. – tolta elém a dobozkát. Kinyitottam, egy egyszerű aranygyűrű egy kicsi gyémánttal, ami csöndben izzott a lámpák fényében.
- Hűű! Tökéletes. Egyszerű, de nagyszerű!
- Csomagoljam? – kérdezte a nő mosolyogva.
- Igen. – vágta rá Jesse. Tíz perc múlva már a birtokában volt a gyűrű.
- Sok boldogságot! – szólt még utána az eladó, mikor kiléptünk az utcára.
- Kösz a megerősítést. Most megyek, mert még meg kell menteni egy ügyfelet.
- Oké, de vidd előbb ezt haza, és este ne felejtsd otthon és…
- Rendben mami. – vágott közbe.
- Tudom, túl sokat pofázok. – sóhajtottam.
- Ezért szeretünk. Szia!
- Szia! – még rengeteg időm van, amíg Henry is végez és megyünk a Villámcsapásba. Jobb ötletem nem lévén úgy gondoltam hazamegyek. Már hazának tituláltam a lakást a társasházban. Hova jutsz Kyra! Unalmamban még be is vásároltam. Egyre rosszabb a helyzet.
Az aulában találkoztam kedvenc portásommal.
- Jó napot George! Hogy s mint?
- Köszönöm jól. Mára végzett?
- Igen, de este még lesz programunk.
- Ne segítsek felvinni a csomagokat?
- Köszönöm, de boldogulok. – bírtam az öreg harcost. A lakás csöndes volt. Úgy látszik, a takarítónő márt járt itt. Mivel egyikünk se éppen rendmániás, ezért nem árt, ha valaki néha rendet rak.

Valahol csörgött a teló. Hát kinek hiányzok én már megint?
- Mizu? – kérdeztem Henrytől, ugyanis ő hívott.
- Semmi jó.
- Azt ne mond, hogy nem tudsz este jönni!
- Nem, nem az. – fáradtnak tűnt a hangja.
- Mi történt?
- Szombatra a szüleim meghívtak egy családi találkára. Vacsora, sok nagypofájú, hülye, és még sorolhatnám. Megpróbáltam elkerülni, hogy menni kelljen, de…
- Semmi vész. Elmegyünk. Kibírjuk. – nyugtattam.
- A tatát bírni fogod, de a többiek…
- A tatát?
- Dédapám. Nem semmi fickó, majd meglátod. Akkor nem baj, hogy megyünk?
- Jobb ötletem is volt, de semmi baj. Igyekezz haza.
- Oké, szia.
- Csók. – mondtam. Utálom a családi összeröffenéseket! A francba! Na semmi vész. Hallhatóan nem csak én nem lelkesedek érte.
Elpakoltam, majd elhelyezkedtem egy könyvel a fotelban.