9. fejezet

Végül megérkeztünk Petrába. Ha nem éppen elrabolt állapotban vagyunk, még élvezném is. Hatalmas kanyon, tele ősrégi épületekkel. A várost a vörös sziklából faragták ki. Egy arab törzs lakhelye volt, de elnéptelenedett. Európában ismerték a régi eposzokból, de senki se foglalkozott vele az 1800-as évekig. Petra megmarad a legendák szintjén. Még manapság is rengeteg mendemonda kering mesés kincsekről. Ahogy végignéztem a gyönyörű épületeken, felsóhajtottam.
- Azért ennyire ne élvezkedj. – bökött oldalba Rabe.
- De most nézd, ez…. fáj a szívem érte. – teljesen beleestem ebbe a helybe. Amint hazajutunk, megpróbálok ide ásatási engedélyt kérni. Ezt végig kell túrni még egyszer!
Sajnos nem sokáig élvezhettem a látványt. Elvittek minket egy böhöm nagy sátorba, ahol megláthattuk az emlegetett Vezírt. Egy vén hetvenes fószer, kopaszodik, szemüveges. Gyémánttal kirakott sétabottal. Kettőnkön kívül még egy szőke csaj volt, akit nagy valószínűséggel elraboltak.
- Na ne szórakozzatok, hogy ennek az öregembernek kell 13 lány? Mennyi viagrát szed papa? Nőként kettőt? Csak túl ne adagolja, mert beledöglik és mekkora égés lesz, hogy nem tudják lecsukni a koporsó tetejét! – néha jobb lenne, ha nem nyitnám ki a szám. Ez tipikusan az a szitu. Rabe mellettem ciccegett, hogy visszafogjon. A vén kecske felröhögött.
- Eléggé aszmatikusan veszi a levegőt. Bele fog dögleni apukám! – ha nem lenne megkötve a kezem, nekimennék.
- Megkorbácsolni! – ennyit mondott. Na Kyra, most megszívtad. Kellett neked pofázni! Mielőtt bárki kettőt nyikkanhatott volna előkerült két smasszer és odavonszoltak egy facölöphöz. Kikötöttek, majd letépték a pólómat a hátamról. Na csak kerüljetek a kezeim közé!
- Na mi van öcsikéim, apuci szava nélkül nem mertek hozzám nyúlni, mi?! – mégis mi a francért öletem meg magam? Mert…csak.
- Egyenlőre húszat kapjon. – intett Mr. Vezír.
- Kapja be!
- Öröm lesz magát megtörni szépségem. – odasétált hozzám és letapizott. A piszok, hogy az a jó… Amint lehetőségem nyílt rá leköptem. Pofonvágott.
- Harminc. Sikítson. – azzal visszaült a székébe…oh pardon trónusába. Az egyik muksó előszedte a korbácsot. Hát itt dögöljek, meg ha csak megnyikkanok.
- Rabe nem teszel semmit! – mondtam, mielőtt még valami hülyeséget tesz. A marhaságot tessék rám hagyni!
- Na mi lesz smasszerkám, meddig tökölünk? – mintha csak erre várt volna. Lendült a korbács. Ha nem tartanak a kötelek, én összeesek. Éreztem, ahogy felszakad a bőröm és az izmaim. Csillagokat láttam a fájdalomtól. Másra se koncentráltam, csak arra, hogy egy hang se hagyja el a szám. Mire végeztek velem, a lábam fölmondta a szolgálatot. A hátamon nem sok minden maradhatott. Ketten leszedtek a cölöpről és ledobtak a földre. Szívás bogaraim, mert lábra álltam. A póló maradékával igyekeztem takarni magamat. Kihívóan a főtulok szemébe néztem. Beszélni nem mertem, na nem mintha megijesztettek volna! Csak jelenleg nem volt hangom.
- Magát keményfából faragták. – ez a perverz köcsög élvezte az előadást! Bólintottam és visszaálltam a sorba Rabe és a másik lány közé. Mr. Seggfej elrendelte, hogy elszállásoljanak minket. Nagylelkűen engedélyezte, hogy a társaim ellássanak. A kis kedves, hogy oda ne rohanjak. Kifele a saját lábamon mentem, de aztán megroggyant a térdem. Rabe és az idegen kapott el.
- Most boldog vagy? – sziszegte.
- Határozottan. – nyögtem.
- Egy féleszű hülye vagy!
- Ja. – hagytam rá. Legszívesebben megvert volna. Kár, hogy nincs rajtam egy szabad felület, ahol meglehetne ütni.
- Henry rohadtul ideges lesz. Szétszedi őket.
- Minimum. – nincs itt baj, ha képes vagyok vigyorogni.
- Ha lesz egy kis esze, téged is megruház. Ekkora ökörséget. – füstölgött a csaj.

A völgyben fölépítettek egy háromszintes házat is. Ide szállásoltak el minket. A két fölső emeleten a laktunk mi, a lányok. Lent az úgynevezett tanáraink. Mr. Nagyvezír szerint okításban kell részesülnünk, hogy méltók legyünk az ágyastársi szerepre. Beszarás, nem? Ketten voltunk egy szobában. Az ágyon feküdtem, Rabe a hátamat nézte.
- Semmi bőr és minimális hús. Ezzel mit csináljak?
- Hagyd a francba, már rég oxigénsátorban kéne lennem, hogy ne kapjak fertőzést. – ha tudnám, vonogatnám a vállam.
- Valamit csak lehet tenni vele! Nagyon fáj?
- Marhára. Igazából nem tudom, miért nem végvonaglok. Ebbe bele illene halnom. – filozofáltam.
- Ilyet ne is mondj, mert hátba váglak! – ezen elröhögtem magam.
- Vettem. De ezt akkor se értem.
- Lehet, a képességek tárháza bővül.
- És akkor az agyrázkódásnál miért nem jött elő? Direkt kivárja az éppen nem halálos, de veszettül súlyos sérülést? – föl akartam ülni, de nem volt éppen nyerő ötlet.
- Tudunk ennél cifrábbat is. Maradj veszteg!
- Igazad lehet. – visszahasaltam az ágyra. – Talán nő az erőnk. Te is túlélted a mérgezést. A többiek nem. Erősödünk anyukám! – vágtam oldalba, vigyorogva.
Estére belázasodtam, a sebek pedig húzódtak. Tisztára, mint amikor gyógyulnak. Itt kapok hülyét, ha így van! Rabe elment körbekérdezni a többi lányt, ki óhajt szökni velünk együtt. Egyetlen csaj jött vele. A szőke, aki elkapott kifele, mikor elzúgtam.
- Hali! Na hát, mi leszünk a bátrak csak? Kyra Eleison vagyok. – kezet nyújtottam. Mivel még mindig az ágyon heverésztem, le kellett hajolni, hogy kezet tudjunk fogni.
- Lorelai Winch, de hívj csak Lorynak. Jól beszóltál a fickónak. Tényleg olyan pocsék, mint amilyennek látszik?
- Szorozd be tízzel. – fintorogtam. Tetszett a csaj, úgy döntöttem kedvelni fogom.
- És, téged hogy kaptak el? – érdeklődtem.
- Oknyomozó-riporter vagyok, egy ügyön dolgoztam a fotósommal, mikor megtámadtak. Szegény srácot megölték, engem elraboltak. – válaszolta.
- Uhh, bocs. Tényleg le kéne harapni a nyelvem.
- Akkor talán megérnéd a hatvanat. – vigyorgott rám.
- Ott a pont, elismerem. – határozottan szimpi a csaj. Este tervezgettük a szökést, de fél tízkor közölték, hogy takarodó van.
- Hogy mi van???  Eunuch vagy csibém, mert elég magas a hangod pasi létedre.– na ez ki volt? Persze, hogy én.
- Lázas. Félrebeszél. – tette a kezét a számra Rabe. Még magyaráztam, de nem figyelt rám senki.
- Igen hallottam a kis vadócról. – fuvolázta az ürge(?). Simán kivágja a magas C-t oda-vissza, az tuti! Lory szó nélkül visszament a szobájába. Láthatóan mindenki megtanulta mi jár annak, aki itt kinyitja a száját.
- Most meg jobb, ha te tényleg alszol! – mintha Rabe kicsit mérges lenne rám.
- Igenis! És bocs. – vágtam szomorú-ártatlan fejet.
- Mindenáron meg akarod öletni magad? És ne nézz így, semmi hiteles nincs benne. – a végére persze elvigyorodott.
- Nem tudom mit akarok, egyszerűen ilyenem van. – és igen! Sikerült megvonni a vállam.
- Aludd ki holnapra, kérlek.
- Oké, jó éjt. – kiment a hálóból, én meg a fal felé fordítottam a fejem. Félkómás állapotban voltam.

Arra ébredtem, vagy tértem magamhoz, hogy valakik beszélgetnek. Rabe hangját rögtön felismertem, de többit nem. Tisztára, mintha férfihangok lennének. Ez itt bulit szervez, és nekem nem is szól? Na jó szedd össze magad kisanyám! Koncentrálj. Nem ment éppen könnyen, mert fájt a fejem, a hátam és a nyakamat rá, hogy a lázam is megvan még. Szuper! Füleltem. Jééé, ezek, mintha na ne!! Most én delíriumban vagyok, vagy tényleg Henry és Jesse hangját hallom!
- HOGY MI?? – nem képzelődök, ez tényleg az én nyomozóm! És szerintem rohadtul pipa rám. Így lenne ötösöm a lottón!
- Szia, hogy s mint? – kérdeztem nyeglén, ahogy berontott a szobába. Meglátta a hátamat.
- Te jó ég…ez nyers hús... – talán megúszom a szidást? Letérdelt az ágy mellé, szörnyülködve nézte a sebeket. Addig én szemügyre vettem. Talpig feketében, mint ahogy jó betörőhöz illik. Hmm, egész jó színe lett.
- Hát egy grillezésre valót nem tudunk belőle lenyesni. – poénkodtam.
- Megölöm, aki ezt tette. – húha ezt elég komolyan mondta.
- Nyugi, szétszedjük őket….
- Te eszetlen liba! Félhülye, agybeteg tyúk… - kezdte sorolni a jelzőim. Rohadtul mérges volt. Oké megérdemlem, de azért nem kéne a szárnyasokat sértegetni.
- Meghalhattál volna, fölfogtad??!! – kiabált tovább. Még mindig farkasszemet néztünk. Ez mindjárt lekever egy pofont nekem!
- De nem haltam. – szóltam közbe.
- Persze, mert ezek nem rosszabbak egy macskakarmolástól! Legszívesebben… - meguntam a rizsa dumát, hát előrehajoltam és megcsókoltam. Egyből elakadt a szava. Óvatosan föltérdeltünk az ágyon, fájt, de teszek rá. Henry reflexből át akart ölelni, de időben észbe kapott, így csak a karom fogta meg. Úgy szorította, mintha az elkövetkező tíz évben nem akarná elengedni. Akaratosan, na jó legyünk őszinték agresszívan viszonozta a csókot.
- Melyik mocsok volt? – kérdezte. Elmeséltem neki mindent, egészen onnan, hogy először tértem magamhoz a sátorban.
- Tényleg hülye voltam. – fejeztem be a történetet.
- Mi lenne, ha egyszer befognád a szád?
- Szerinted?
- Csoda. – sóhajtotta. Végre megjelent a csibészes mosoly az arcán. Jókedvűen nekidőltem. Akkor itt a boldog vég?
- Na látod.
- Pihenj szépen, még lázas vagy. - óvatosan visszafektetett az ágyra. – Mi addig elintézzük ezeket, a szemeteket. – homlokon csókolt és ott hagyott. Először fel se fogtam, mit mondott, aztán eljutott az endorfintól leszedált agyamig.
- Mi?? Nélkülem itt nem lesz senki kinyírva!! – ordítottam, az üres szobának.
- Rabe! Jesse! – ezek elmentek!!! Nélkülem! Hogy az a jó!! Feltápászkodtam és kitámolyogtam a másik helyiségbe.
- Azt hiszitek, maradok a seggemen?! Nagyon tévedtek. Henry Lee ezért olyat kapsz, hogy a fal adja a másikat! Vagy a támasztékot. – füstölögtem. Szereztem egy fölsőt és kiszakítottam a hátulját, így már képes voltam felvenni. Elindultam a többiek után.