6. fejezet

Reggel én gyártottam a kaját. A készülő omlett és kávé illatára az összes srác előcsődült. Jajaj, ugye nem szedik szét egymást? Láthatóan békések voltak, bár az oroszlánok is aztán meg wumm és megettek. De egy kreatív hasonlat, de az irodalmi Nobel-díjra inkább nem pályázok vele. Párszor még elképedek a saját marhaságaimon.
A kávét mindhárman elfogadták, de kaját csak Henry és Jesse kért. Rabe pedig sehol se volt. Tettem egy-két kósza kísérletet valami kommunikációhoz hasonló dolog kialakítására, de nem sok sikert értem el. Végül barátnőm is visszatért, eléggé nyúzott volt a feje. Tuti más is van itt a pakliban, mint hogy tegnap éjjel Jessevel letesztelték az ágy strapabíró képességét meg, hogy kimondták a végszót Logannel.
- Merre jártál? – már nyújtottam felé a kávét.
- Futottam és úsztam egyet. Jó sokáig aludtatok. – kaján vigyorral pislogott rám.
- Aha. Hajnalba a szomszédos szobából nyögések, meg sikoltások hallatszottak. Nagyon döngették az ágyat. Biztos fiatalházasok. – közölte csevegő stílusban Henry, de olyan pléh pofával, hogy legszívesebben a nyakába ugrottam volna. Rabe majdnem belefulladt a kévába. Bajtársiasan hátba veregettem, közben a számat rágtam, nehogy kitörjön belőlem a röhögést.
- Jól vagy? – adta tovább az ártatlant a dinkám.
- Aha! Persze! Csak túl erős a kávé. – bólogatott sűrűn Rabe. Mielőtt a drága partnerem kettőt szólt volna odaoldalaztam hozzá és finoman belerúgtam.
- Egyszer csak rászoksz, hogy kevesebbet igyál. – jött oda hozzánk Logan is, a kezében a csomagjaival.
- Talán. – mosolygott rá barátságosan Rabe. Úgy látszik tényleg sikerült normálisan lebonyolítani az elválást. Piros pontot nekik.
- Te hova indulsz? – kérdeztem Logantől. Tartsuk magunk a hivatalos, nem tud semmit verzióhoz. Azt, hogy összerakosgatom, magamnak a történteket, nem kell tudni.
- Haza kell mennem. A titkárnőm hívott, hogy egy fontos ügyféllel muszáj találkoznom. Vigyázzatok magatokra, és ne nyírassátok ki magatokat! – de kedves. Hát szoktunk mi életveszélyes helyzetbe kerülni? Röpke búcsúzkodás és már el is ment, a kint várakozó taxival.
- Szakítottatok? – nézett Henry Rabere. Néha vannak értelmetlen kérdései.
- Igen. – azért a téma még fájdalmas a csajnak.
- De miért?! – oké drágám ennyi, megértem, hogy Logan a barátod, de van tapintat is a világon.
- Nem működött. – hangzott a szűkszavú válasz. Mielőtt Henry tovább akadékoskodott volna sípcsonton rúgtam, és ha ez nem lett volna elég, még csúnyán is néztem rá. Fölfogta, és nem okoskodott többet.
- Tegnap este kihallgattam egy beszélgetést Rashid és az egyik embere között. – váltott hirtelen témát Rabe. Beszámolt a tegnap esti eseményekről. Mit ne mondjak csodás!

Nekem menni kellett az ásatásra, persze ez nem jelenti azt, hogy Rabe megússza a hosszabb kifaggatást. Most mindenesetre otthagytam Jessevel. Henryt magammal hurcoltam, na nem kell semmi romantikus kutyafülére gondolni, egyszerűen csak kevés rakodómunkásunk van. A plusz munkaerő meg mindig jól jön. Jaziri is megörült mikor meglátott minket. Alaposan végigmérte, majd bólintott. Bemutattam őket egymásnak. Pár mondat után, Jazzy elirányította Henryt rakodni. Csórikám nagy szemeket meresztett rám. Vállat vontam, ez van. Szívás, elmentében morgott valamit, hogy ezért még fizetek. Pedig Jazzy kedves volt, a raktárból kell a teherautóra felpakolni a küldendő tárgyakat. Gondolom ezzel mutatta ki a rokonszenvét, elvégre ha nem tetszene neki a srác búrája elküldi a kutatóárokba. Por és skorpiók közé. Majd erről később felhomályosítom Henryt. A délelőtt munkával telt, közben megtudtam ez-két érdekességet is.
- Holnapra Rashid kitervelt ellenetek egy kis lázadást. Megtett titeket első számú közellenséggé. Hivatalos elfogató parancs is jön ellenetek. Mindannyitok fején vérdíj van. – mesélte Jaziri. Óvatosan körülnézett, hogy nem hallja-e valaki.
- Hogy az a jó, a hócipőm ki van vele!
- Nem csodálom. Tudod mit jelent ez, ugye?
- Menekülnünk kell.
- Igen. Szereztem nektek tevéket, élelmet, vizet, meg egy vezetőt. Kijuttat titeket Egyiptomból. Ha mindenáron meg akarjátok ölni Rashidot várjátok meg, amíg elutazik innen. Túl nagy a hatalma itt.
- Vigyázz magadra, nehogy téged is elkapjon.
- Nem fog, nyugi. Hajnali kettőkor az utcán fog várni a vezetőtök, meg fogod ismerni. Most jobb ha visszamentek a társaitokhoz. Vigyázzatok Kyra. – megöleltük egymást.
- Mindent köszönök. Jó munkát. New Landben találkozunk. – otthagytam, hogy összeszedjem Henryt. A srác prímán megtalálta a hangot a többi fickóval. Pihenő lévén, az egyik teherautó árnyékában ücsörögtek. Elnéztem a srácom. Ez a pár nap alatt már megfogta a nap. Bár van még mit barnulnia hozzám képest. A helyiekről nem is beszélve. Jókedvűen szövegelt pár másik fickóval. Keveset érthetek a nyelvünkön, Henry is makogott kicsit arabul. A nyelvi korlátok nem izgatták őket, élénk társalgást folyt, na miről? Naná, hogy a sportról. Pasik áhh. Valami nagyon jót mondhatott a nyomozóm, mert mindenki felröhögött. Vállon veregették, fél kézzel magukhoz ölelték. Ahogy megyünk délre az embereknek a személyes terük egyre inkább a nullához konvertál. Kicsit furcsállottam, hogy Henryt nem zavarja ez. Pillanatok alatt beilleszkedett az itteniek közé, pont úgy ahogy az én életembe is.
- Gyere megyünk. – kocogtattam meg a vállát.
- Miért? – reggel alig tudtam idevonszolni, most meg nem akar elmenni.
- Majd elmondom, csak gyere. – sose lehetünk biztosak benne, hogy ezek srácok közül egy nem-e Rashid embere. Szó nélkül fölpattant. Új haverjai integettek és pár disznó beszólást is eleresztettek. Már éppen valami hasonló kedvességekkel akartam visszavágni, mikor is Henry príma kiejtéssel válaszolt helyettem. Azt hittem lehidalok, itt hagyom pár órára felügyelet nélkül és már is összeszedni a kocsis szókincset. A fickók nagyon elégedettek voltak magukkal. Én csak a fejem fogtam.
- Nagyon büszke lehetsz magadra. – csóváltam a fejem. – Érted egyáltalán mit mondtál?
- Persze elmagyarázták. – vigyorgott.
- Remek.
- Azért én is tanítottam pár nyelvészeti gyöngyszemet. – dicsekedett. Beletéptem a hajamba. Miért olyanok a pasik, mint a gyerekek?
- Örülök neki. – visszamentünk Rabeékhez.

Egy fürdés után, leültettem a többieket az asztal köré és elmeséltem, mit tudtam meg Jazzytől. Aztán fölvázoltam a szökési tervet.
- Nem megyek el amíg él az a szemétláda!! – kiáltotta Jesse.
- Visszajövünk, de most ha nem lécelünk le minket ölnek meg! – kezdtem már ideges lenni.
- De…
- Jesse ne okoskodj! – csattant fel Rabe.
- Oké mindenki nyugodjon meg. – játszotta a békebíró szerepét Henry. Úgy látszik az új haveroktól sikerült átvennie a hulla nyugodt életfilozófiát is. Az agyam eldobom.
- Elhúzzuk a csíkot. Kitaláljuk, hogy jövünk vissza Rashid fejéért! Oké? – néztem Jessere. A srác kelletlenül bólintott.
- Mindenki cuccoljon össze, de csak az alapvető dolgokat. Kettőkor indulunk. – fölkeltem, jelezve, hogy részemről téma lezárva

Rabet a szobájában találtam, pakolt.
- Ne érezd rosszul magad azért, ami történt.
- Épp csak az egyik pasi karjaiból futok a másikéba. Nem is érzem magam egy rossz ribancnak.
- Ez hülyeség. Azért, mert boldog akarsz lenni és nem végtelen önámításban élni, attól még nem vagy ribanc. Ne beszélj baromságokat. – csóváltam a fejem.
- De ha…
- Nincs de! Szereted Jesset?
- Igen, vi…
- Csönd! Eldöntendő kérdés volt. Logan fölvagdosta az ereit, hogy vége?
- Nem, de att…
- Gyűlölitek talán egymást? Rendeztetek jelenetet?
- Nem, igen…
- Megbeszéltétek utána?
- Igen.
- Haverok maradok?
- Aha…
- Akkor meg? Minden rendben, leszámítva, hogy megint ki akarnak nyírni minket. – szép kis összefoglalása a történteknek. Megöleltem Rabet.
- Tőled tényleg egyszerűen hangzik. De Jesse láthatóan nem szeret.
- Nem a frászkarikát! Beléd van esve, csak nem mondta el még. Adj időt neki, Rashid előkerülése sok régi sebet felszakított. Bízz magatokban. Tehát nem rágod tovább magad ezen?
- Nem. – ígérte. Bólintottam. Helyes, akkor most már foglalkozhatunk a kisebbik problémával, miszerint hogy a rákban maradunk életben?