3. fejezet

Kora este megérkeztünk a bérelt héderbe. Jaziri már várt minket. Bemutattam a két csajt egymásnak.
- Örülök, hogy találkozunk. Tőled is bocs, hogy nem tudtam vigyázni a barátotokra. – nyújtotta a kezét Jazzy.
- Semmi baj. Ismerem Jesset, és még tőlem könnyen lelépet. – úgy látszik ők nem akarják megenni egymást reggelire. Éljen!
- Tehát ki kell szabadítanunk valahogy. Nehéz meló lesz, mert Rashid kemény fickó.
- Igen, pénteken reggel akarják főbe lőni. – mondta Jazzy.
- Mit akarnak?! – Rabe falfehér lett. Elkaptam a karját, mielőtt padlót fog.
- Erre így megy ez. Csütörtökön éjjel megszöktetjük. A kivégzés előtt elkülönítik az elítéltet. Akkor ki tudjuk szabadítani. – magyaráztam.
- De ügyvéd, tárgyalás… ezekkel mi lesz? – kérdezte. Jazzyvel nem éppen jókedvűen felnevettünk.
- Ez egy mocskos korrupt világ. Esély sincs egy rendes tárgyalásra. – csóválta a fejét Jaziri. Szép, mi? Tehát ölbe tett kézzel várhatunk csütörtökig.
Rabe beköltözött egy szállodába. Mi folytattuk a munkát. Megegyeztünk, hogy Jazzy nem folyik bele az ügybe, falazni fog nekem. Egyik este Rabenél voltam és a szöktetést terveztük.
- Éjjel kikapjuk a börtön falat, szerencsénkre itt nincs ötcsillagos biztonságirendszer. Aztán Jesset nálad elbújtatjuk. Rá kell venni, hogy hagyja a fenébe Rashidot és mentse a bőrét. Itt nem úgy megy a rendszer, mint New Landben. – mondtam, ekkor kopogtak.
- Megyek! – kiáltotta Rabe. Kinyitotta az ajtót, ahol Emily Carnarvon állt. A munkaadóm. Óhóó, itt baj van. Rabe azt se tudja, hogy új munkám van. Lőttek a meglepetésnek.
- Jó estét hölgyeim. Dr. Eleison beszélhetnék magával? Lent várom a bárban. – azzal ott is hagyott minket. Nyeltem egy nagyot, lehet mindjárt nem is lesz, mit elmesélni a barátnőmnek.
- Mindjárt jövök. – a főnök után siettem.

Lent a bár egy eldugott részében várt, a hely egy paravánnal volt elkerítve, hogy nyugodtan lehessen beszélgetni. A nő kávézott.
- Nem is mondta, hogy eljön. – vágjunk bele. Ha ki akar rúgni essünk túl rajta, nem? Több hete járt itt és elintéztük a papírmunkát, azóta hivatalosan is a New Land Történelmi Múzeum kreatív-szakértő igazgatói voltunk Jazirivel. Lehet én eddig töltöttem be a posztot.
- Látom ön se szereti a köntörfalazást. Nos rendben, térjünk a lényegre. – keményen nézett rám.
- Térjünk. – lélekben próbáltam felkészülni az elkerülhetetlenre.
- Volt egy apróság, amit nem mondtunk el a másiknak. – kezdte.
- Mire gondol? – kérdeztem gyanakvóan.
- Ön elhallgatta, hogy villámcsapás következtében különböző képességei lettek. – egy hang se jött ki a torkomon.
- Nem hittem, hogy a szerves részét képezi a szakmai önéletrajzomnak. – vágtam ki magam. Jóízűen felnevetett.
- Leleményes. Tudja, nekem is van egy kis titkom. – felemelte a kezét. A tenyerén egy kis láng égett. Azt hiszem a álam a következő életemben is keresgélhetem a flaszteron.
- Csak nem?
- De. – válaszolta. – És tudom, hogy a barátnője is. Sőt tudok Jesse Sztevoszról is. – egyre jobb. Basszus, így beválasztani a munkaadót.
- Remek. Gondolom a munkaviszonyom eddig tartott.
- Talán föl akar mondani? – meglepődött. Valaki világosítson fel! Most nem kirúg?
- Akar a kórság, de tudja, mi vagyok, és akkor azt is tudja, mivel jár ez.
- Igen, épp ezért biztosítani akarom teljes támogatásomról. – ezzel elment. Én meg ültem, és néztem, mint Rozi a moziban. Király, Kyra, ilyet! Nahát! Erre varrjál kis csillag pompont. Egy darabig még elrelaxáltam a bárban. Majd visszamentem Rabehez.

- Ki volt ez a nő? – kérdezte, ahogy beléptem a szobába.
- A főnököm. – mondtam.
- Az nem egy fickó?
- Nem dolgozom már egy ideje az itteni múzeumban. Ez az ásatást már az új munkahelyemnek csinálom.
- Micsoda? – kerekedett el a szeme.
- Én már a new landi múzeumban dolgozom. – böktem ki. Vártam, hogy leessen neki a tantusz.
- Ez….ez…visszajössz?? – kezdek félni, hogy kiesnek a szemei a helyükről.
- Igazából arra gondoltam, hogy nem mondom el, csak beállítok hozzád. De így jött össze. – tártam szét a karom. Rabe pedig a nyakamba ugrott.
- Ez szuper!!
- Jó de ne fojts meg. – még az hiányzik, hogy most patkoljak el. Elengedett.
- Henry tudja már?
- Frászt! Neki meglepi lesz és punktum! – nevettünk, a helyzetünkhöz képest rém vidámak vagyunk.

Eljött a csütörtök éjjel. Naná, hogy telihold volt, nehogy véletlenül is könnyű legyen a dolgunk. Plusz ráadásként Jesset elvitték egy közeli oázis légiós helyőrségére. A sivatagban akarják lelőni, ott nincs szemtanú. A nagy vonatrablás ehhez képest kutyafüle. Jazzy még délután szerzett nekünk három tevét. Az állatok hót nyugisak voltak, velünk ellentétben. Még egyikünk se volt pasit szöktetni, de hát egyszer mindent el kell kezdeni. Egész csöndben értünk át az eldugott kis oázisba, ahol volt két tucat arab kunyhó, a bizonyos helyőrség, meg pár pálmafa és a kút, mindennek az éltetője. Király hely, na! De a nászutam nem ide szervezem az fix. Az egyik pálmafánál leparkoltuk a tevéket.
- Arra. – mutattam egy vályogház felé.
- Az nem a kocsma? – értetlenkedett Rabe. Meresztgettem a szemem, így jobban nézve…
- Ja de, akkor a másik. – hátra arc. Tényleg ott vannak rácsok. Basszus lehet el kéne menni szemészhez? Ciki. Odasettenkedtünk az ablakhoz.
- Jesse…Jesse…hallasz? – suttogtam.
- Kayra?
- Nem, a húsvéti nyuszi! Ki a bús tököm lenne? – valahogy sikerült kinéznie az ablaknak titulált lyukon.
- Becky…
- Szia édes szívem. – gúnyolódott a csaj. – Rám nem számítottál mi, te agyatlan vadbarom, te… - elkezdtem sziszegni, mielőtt a fél koszfészket felveri.
- Előbb hozzuk, ki majd aztán azt teszel vele, amit akarsz. – biztos jó érv volt, mert elhallgatott. Csak csúnyán nézett Jessere. De nagyon, ezért a tekintetért tíz év jár talpig vasban. Az épület nem volt masszívnak mondható. Két überszuper csajnak, azaz nekünk semmi időbe telt kikapni az ablakot és egy takaros lyukat gyártani. A srác bilincsét bajosabb volt szétkapni, de megoldottuk. Rabe már indult, hogy leverje Jesset, de sikerült elkapnom a karját.
- Érjünk vissza, utána segítek elásni is, de most hagyd.
- Jól van, most az egyszer.
- Király! Indulás! – visszafele is sima utunk volt. Leszámítva, hogy Jesse bűzlött, mint egy dögkút. Nem tettük szóvá, mert őt talán jobban zavarta, mint minket. Csórikám több napig csak vizet ha kapott, rém ramatyul nézett ki.
Sikeresen visszatértünk a szállodába. Jesse ruhái már ott voltak, a srácot elirányítottuk a zuhanyhoz.
- Ezt megúsztuk. De nem maradhat sokáig, mert keresni fogják. – letelepedtem egy fotelba és előbányásztam a telóm. Drága pasim vagy hatszor keresett. Mi a fene?
- Nem fog elmenni, amíg meg nem ölni a gyilkost.
- Tudom, ez a baj. Viszont Rashid el akarja kapni. Nincs biztonságban se, ő se mi. Ezek itt piszkosul egy összetartó bagázs, simán kinyírják. De minket is, szóval megint vigyázni kell a skalpunkra. – vázoltam a helyzetet.
- Megyek, meg is nézem Jesset.
- Oké. – egy ideje már nagyon csöndben volt. Ami nem csoda egy ilyen hét után.
Valami marha nagy svindli van, ha Henry smst írt. Nem egy bőbeszédű a srác. Az üzenet ennyiből állt: Megyünk. Jó menjenek. De hova…? Horgászni? Nem… Jesszus!
- Hogy az a jó bús….!! – sikítottam. Most esett le, mi fenéről van szó.
- Mi történt? – jött vissza Rabe.
- Mi van Jessevel? Nem vered meg?
- Nem. Elaludt. Olyan édes feje van ilyenkor. – aha, oda tartottam a mobilt neki, hogy lássa mitől akadtam ki.
- A te ágyad. Mit szólsz hozzá? – érdeklődtem.
- A francba.
- Egyetértek, itt ülünk nyakig a lekvárban, erre ezek idejönnek.