2. fejezet

Reggel engem Jaziri keltett.
- Gyere indulunk kell, ha délutánra visszaakarunk érni Asszuánba. Szólj a fickónak is. Lent várlak titeket húsz perc múlva. Gyors elmegyek tankolni. – én csak pislogtam. Mi van? Ránéztem az falivekkre, kereken aludtunk három egész órát! Hajnali négy van. Sóhajtva föltápászkodtam és kiropogtattam a csontjaim. Elbattyogtam, hogy felébresszem Jesset.
- Héé, jó reggelt! – ráztam meg a vállát. Siker nuku, átfordult a másik oldalára és aludt tovább. Két egész percig szórakoztam vele, mire sikerült ébren maradnia.
- Mi a franc van? – próbált befókuszálni.
- Megyünk Asszuánba. Tíz óra az út. Jazzy indulni akar. – föl se fogta miről magyarázok. Csak meresztgette rám az álmos pilláit.
- Normális az a csaj? Mennyit aludtunk? – kérdezte mikor úgy ahogy magához tért.
- Abszolúte nem normális, hiperaktív. Neki három óra szunya bőven elég az elkövetkezendő 48 órára. – válaszoltam, bár még mindig kételkedtem, hogy felfogja, amit mondok. Tévedtem.
- Édes drága szép istenek…azt hittem nálad buggyantabb nő nincs. – tökéletesen értette, mit szövegelek.
- Kösz a bókot, de gyerünk, mert húsz perc és indulunk. – azzal otthagytam. Rendbe szedtem magam.
Olyan pontosak, voltunk, mit a félhatos gyors. Jazzy már a volánnál ült. Mikor beültünk odadobott nekem két zacskót. Sikerült elkapnom őket.
- Hoztam reggelit. Remélem a kávé nem borult ki. – nagyon üde és vidám volt. Tuti bekávézott. Jesszumpepi, hiperaktív és kávét iszik. Kell ez nekünk?
- Köszi. – vette el az egyik zacsit Jesse az ölemből, de ahogy belenézett visszaadta nekem.
- Mi bajod ezzel?
- Ez a tied. Csoki van benne kávé helyett. – indokolta meg a cserét.
- Aha. – belekukkantottam a csomagba, két szendvics, ásványvíz, és két tábla csoki a kedvenc fajtámból. Áthajoltam Jazzyhez és adtam neki egy puszit.
- Imádlak.
- Tudom. – somolygott a csaj. Hátrapillantott Jessere.
- Nyugodtan aludj még. Az időeltolódás rém pocsék, de estére már kutya bajod. – nahát, de kedves lett. Csak pislogtam.

Délutánra értünk Asszuánba. Az úton végig azon filóztam, mit csináljak a talált pasassal. Végül közöltem vele mire jutottam.
- Ott fogsz dolgozni az ásatáson. Régészgyakornoknak adunk ki. Kuli meló lesz, nem olyan előkelő, mint odahaza, de ez jó lesz fedősztorinak, mit keresel itt.
- Kyra imádlak. – dobott egy csókot Jesse. Éljen, de mi az isten csináljak vele?
A saját lakásunkra vittük a bérgyilkost. A homokvihar pontosan érkezett és eltartott egész hétvégén. Nem tudtam felhívni Rabet, a vonalak süketek, térerő a béka hátsója alatt. Hétfőn újra kezdtük a munkát, az új segéd elég gyérül muzsikált.
- Hogy a fenébe bírjátok ezt? – kérdezte az első nap végén. A por, a nap, a lassú haladás kikészítette Jesset.
- Türelemmel. – vigyorgott Jaziri. Nem mondhatnám, hogy megkedvelte a srácot. Már a vihar alatt is ki akarták egymást nyírni, munkakezdés óta pedig imádkozom, hogy legalább ne mocskolják össze a kutatóárkot, ha átvágják a másik torkát. De eddig mindketten élnek. Telegetett a hét, mint kiderült a kapitány elutazott majd csak hétvégén jön vissza. Talán addigra a szerelők is ideérnek, mert se, telefon se internet. A munka jól haladt, elértük a templomot. A falak a jelek szerint jó állapotban vannak. A munkások között már szálldogálnak a pletykák mesés kincsekről, meg átkokról. Minden rendben, talán túlságosan is. Jesse láthatóan teljesen belemerült a régészkedésbe, amit ő elmésen kukabúvárkodásnak hív. Ettől persze Jazzy agyvize felforrt, sanda gyanúm ezek direkt ölik egymást. Mint a gyerekek.
Hétfőn végre visszatért a térerő, megszűntek az áramingadozások. Király! Első kanyarban felhívtam Rabet.
 - Kyra! Szia, szia, sziiia! Nagy hírem van! – vette fel a mobilt.
- Nekem is. Tudod kibe akadtam pár napja? – úgy is ugyanarra az eszementre gondolunk.
- Csak nem Jessebe? – piros pont, hogy találta ki? Nem is tudom.
- De. Eltaláltad. Gondolom, már égen-földön kerested.
- Igen. Éppen most tudtam meg, hogy Egyiptomba van.
- Nincs sok időm mesélni. A lényeg, hogy itt van az ásatáson. Rajta tartom a szemem.
- Én meg sutba vágok mindent, és indulok. Pár óra múlva ott vagyok.

- Várunk! – király, hamarabb látom viszont a legkedvencebb barátnőm, mint hittem.
- Szóval csak elmondtad. – Jesse volt.
- Ha lehetett volna hamarabb is, szólok. – láttam, rajta, hogy mérges, de ez van. Kölcsön kértem Jazzy Land Loverét és elindultam Rabeért. Ha azt mondta pár óra, és itt van, akkor azt szó szerint érti. Megpróbáltam Henryt is felhívni, de nem sikerült. Biztos melózik még.

Mikor megérkeztem Kairóba a repülőtérre Rabe még sehol se volt. Azt mondták, hogy az esti járat egy óra múlva száll le. Hű de ügyes voltam. Ücsörögtem a váróban és malmoztam. Csodák csodája a gép pontosan érkezett. Elsőre én vettem észre őt, mert háttal állt nekem. Nyitottam volna a szám, hogy kiáltsak, de meggondoltam magam. Mögé settenkedtem és hátulról a nyakába ugrottam.
- Meglepetés! – na most kiáltottam. Ő meg sikított egyet ijedtében. Fél perc alatt megsüketültünk és hülyét csináltunk magunkból. Ez még tőlünk is rekord.
- Szia! Hallasz? – érdeklődtem.
- He?? – a kezét a füléhez emelte és süketséget színlelt.
- Én is örülök, hogy itt vagy. – vigyorogtam.
- De még egy ilyen és elvisz a szívroham. – nevetett. Megöleltük egymást. Olyan fehér volt hozzám képest, mint a vakolat.
- Ha el is visz  az öregördög beszélgetsz vele öt percet, és az első sarkon kitesz, még pénzt is ad, csak menjél. – fölkaptam ez egyik táskáját.
- Kac-kac. És most hová?
- Alszunk pár órát és hajnalban indulunk. – ismertettem a programot.
- Remélem Jesse nem tesz semmi ökörséget. – sóhajtotta Rabe.
- Jazzy megígérte, hogy rajta tartja a fél szemét.
- Kicsoda? – jajaj, ez a hangsúly.
- Csigalom, nem kell féltékenykedni. – a szállodáig elregéltem kicsoda is Jaziri.
- Kész öröm, hogy itt vagy, így végre nem kell egyedül játszanom az óvónőt. – tettem hozzá.
- Hát csak ezért szóltál,mi? – bazsalygott a csaj.
- Dilis. – becuccoltunk a szobánkba. Alig egy óra és már hat láb mélyen aludtunk is.

Még napfelkelte előtt ébredtem. Az ablak keletre nézett. Az óvárosra és a sivatagra nyílt a kilátás. Még sötét volt, de az ég alja már világosodott. Az idő is hűvös volt még, a város pedig csendes. Még a bazárosok se érkeztek meg. Távolabb a várostól, odakint a sivatagban az éjjeli állatok lassan elbújnak, a hidegvérű hüllők pedig nem sokára életre kelnek. A homokdűnék egyik fele még sötétsége burkolódzik, de a másik oldalukat már az első gyenge napsugarak aranyszínűre festik. Évekkel ezelőtt, ugyanebből a szobából néztem először a varázslatos látványt. Talán akkor lettem végzetesen szerelmes ebbe a világba. Nincs még egy hely a világon, ahol ilyen lenne a hajnal. Nem bírtam ki, felkeltettem Rabet.
- Gyere, mutatok egy varázslatot. – kézen fogtam és az ablakhoz vezettem. Szó nélkül együtt néztük, ahogy felkel Nap a fáraók földjén. Ugyanazt az áhítatot láttam barátnőm arcán, mint ami az enyémen is ült.
- Erre nincsenek szavak, olyan meseszép. – suttogta.
- Ebbe szerettem bele. Ha ennek az ügynek vége, kimegyünk a sivatagba, ott még ennél is szebb a látvány. – de még egy tucat helyet tudtam volna mondani. Rabe bólintott. Megvártuk, amíg véget ér a természeti tünemény, majd fogtuk a petyerkánk és mentünk tovább. Szokás szerint nem érünk rá álmodozni.
Az úton megvitattuk a Jesse-Logan témakört.
- Egész héten veszekedtetek. Logannek kezd leesni, hogy valami nem stimmel Jessevel. Tegnap meg egy szó nélkül leléptél. – foglaltam össze azt, amit mesélt.
- Hagytam neki üzenetet. Tudja milyen az életem, nem hibáztatom, ha kilép belőle.
- Nem lesz ez így jó. És mi van, ha utánad jön?
- Jó kérdés. – vállat vont.
- Ha maradsz Logannel és hagyod Jesset, egyfolytában azon fog járni az agyad, mi lett volna ha…. De ha meg elmész Jessevel, meddig bírod, hogy gyilkolni jár? Mert lehet, hogy megbékélsz ezzel, de mi van ha bírod két évig? Vagy hónapi, hétig. Azután mi lesz?. – próbáltam a helyébe képzelni magam és közben a buktatókat is figyelembe venni. Mit ne mondjak, a szemem belejojózott.
- Tehát mit csináljak?
- Én azt, honnan tudjam? Melyiket szereted?
- Mindkettejüket. – gondoltam lefejelem a kormányt. Vettem egy mély levegőt.
- Bakker, ez így nagyon bajos!
- Tudom. – néztük egymást és szinte egyszerre vontuk meg a vállunk. Ezen elnevettük magunk.
- Majd kisakkozzuk, mi legyen. Lényeg, hogy itt vagy. – vigyorodtam el.
- Pontosan. Inkább, hadd halljam, hogy mi van veled meg a nyomozóval? – bökött oldala Rabe, kaján mosollyal a képén.
- Intenzív távkapcsolatot élünk. – feleltem óvatosan.
- Ez a telefonszex hivatalos megnevezése? – ettől az álam a padlón koppant. Egy pillanatig néma csöndben ültünk, majd kitört belőlünk a röhögés. Folytak a könnyeink a vihogástól.
- Bocs, ez bunkó volt. – hüppögte Rabe.
- Semmi vész, de ilyeneket én szoktam benyögni. De ja. – törölgettem a szemem, csoda, hogy nem fordultunk árokba.
- De ja? Szóval ti…
- Pofa be Rabe Montana!! – érezzük a vesztünket, azért vagyunk ennyire hülyék. Vagy csak front van. – Semmi közöd hozzá, de elárulom ezt nekem nem futotta ki az agyam. Viszont most, hogy mondod majd bedobom neki az ötletet. - újfent elkapott minket a röhögőgörcs. Kénytelen voltam lehúzódni az útról, mert ha így meglát minket egy rendőr tuti bevisznek. Nem hinnék el, hogy nem drogoztunk. Vagy öt percig csak vinnyogtunk egymásba kapaszkodva.
- Oké, elmúlt a roham? – kérdeztem, mikor már vagy egy perce csöndben voltunk.
- Aha, azt hiszem. Ez most jólesett. – kicsit még pihegtünk, mielőtt elindultunk volna. Alig mentünk egy órája,mikor csörgött a mobilom.
- Mondjad Jazzy. – szóltam bele a telóba.
- Nos az ásatáson minden rendben, lehet a kincstár érintetlen, eddig semmi nyoma, hogy betörtek.
- Ez király!
- Jesset viszont lecsukták.
- MI??
- Megpróbálta megölni Rashid rendőrkapitányt. Lelécelt, nem vettem észre. Kyra sajnálom.
- Semmi baj Jaziri. Jesse könnyen föl tud szívódni, nem a te hibád.
- Tényleg figyeltem rá, lehet, hogy nem bírom a búráját, de nem akartam, hogy börtönbe kerüljön. Megölik Kyra, tudod milyenek ott. – kezdett bepánikolni.
- Nyugi, te mindent megtettél. Innen a mi dolgunk. Irányítsd a munkát, a többit bízd ránk.
- Oké, várlak titeket. Megpróbálok minél többet megtudni, hol tartáj, kik vannak őrségben, stb.
- Remek. Este ott vagyunk. Szia.
- Szia. – letettük. Elmondtam Rabenek, mi történt.
- Hogy lehet ez a pasi ilyen ökör! Nem igaz, hogy képtelen megvárni minket! – füstölgött.
- Ez van. Kiszabadítjuk valahogy.
- Ki és utána beleverem a tevecitromba! – szép kis jövő elé nézel Jesse fiam.