6. fejezet

Mikor felébredtem először azt se tudtam, hol vagyok. A hátamon feküdtem, eddig oké. Első lépésként kisöpörtem a hajamat a szememből, mert eléggé ködös volt az idő. Második lépés gyanánt felkönyököltem, hogy felmérjem a terepet. Fekete ágynemű, narancssárga fal, Henry. Aha. Egészen kitisztult az agyam, hiába jó öreg fogaskerekek lassan, de biztosan működésbe lendülnek. Végignéztem magunkon. Késő délután, mikor beájultunk a focipályányi ágyba, mindketten egy-egy szélét foglaltuk el a fekvőhelynek, ahhoz képest sikerült egymás mellé kerülnünk. Henry hason aludt és fél karral átölelt. Én eredetileg, legalábbis nagy valószínűséggel a vállát használtam kispárnának. El kell ismernem nyomozó, hogy veszettül ügyesek vagyunk. Kipillantottam az ablakon. Sütött a nap, a szomszédos épület miatt a szobában még kellemes félhomály volt. Visszafeküdtem Henryre. Ha már egész éjjel rajta aludtam nem most fogok változtatni a bevált tendencián. Kicsit heverésztem, amíg teljesen felébredtem. Óvatosan kimásztam az ágyból és behúztam a sötétítőt. A fürdőszobában megtaláltam a ledobált ruháim. Előástam a mobilom a nadrágzsebből, az óra félhetet mutatott. Tehát ez azt jelent, hogy több mint 12 órát aludtunk. Mondjuk megérdemeltük. Majdnem 200 vendég után az összes retkes edényről ujjlenyomatot venni… A cuccaimat otthagytam a padlón és megnéztem a gépet. Az azonosítás megtörtént, már azt keresi min található Rabe és egy másik ember ujjlenyomata. Ez viszont tovább fog tartani. Az adatok 5%-t vizsgálta át eddig a program. Remek.
Jobb dolgom nem lévén, elhatároztam, hogy reggelit készítek. Ez a minimum, a szállásért cserébe. Habár én nem szeretem a kávét, feltettem főni egy adaggal. A konyha a jelek szerint az a helyiség, ami nincs használatban. Büszke vagyok arra, hogy szinte semmiből is összeütök egy ebédet, de ekkora semmi, még nekem is gondot okozott. Tíz perc agyzsibbasztó filozofálás után a rántottára voksoltam. A nyakamat rá, hogy az itt lévő tálak és egyéb eszközök a büdös életben nem voltak használva. Na majd most! Az egyik szekrényben többféle fűszert is találtam. Ezeket ki rakta ide? A bejárónőre tippeltem. A mosogató alatt megtaláltam a tisztítószereket is, pedáns rendben sorakoztak. Bingó. Kőkemény bizonyíték a bejárónőre. Elzártam a kávéfőzőt és békén hagytam a fekete löttyöt. Öt ujjal lezavartam a fésülködést, és feltűztem a hajam. Még jó, hogy mindig van nálam néhány csat. Megmagyarázhatatlanul jókedvem lett. Halvány lila gőzöm sincs, mitől vagyok feldobva. Elvégre a barátnőm majdnem megölték. De él és ez a lényeg, tette hozzá az optimista hangocska. Van pár ilyen hangocskám. Jó eséllyel rám is vadásznak, ez a pesszimista volt. Egy másik ismerősöm már halott, ez meg már kész depressziós. Ezek ellenére is a vidám hangocska volt a legerősebb. Ezen már csak nevetni tudtam. Itt a skizofrénia éljen!
- Nincs is szebb látvány kora reggel, mint egy nevető nő a konyhában. Amúgy ez az én pólóm? – Henrynek is hasonló kedve lehetett, mint nekem. Egy szál farmerban ácsorgott, enyhén álmos fejjel, kócosan.
- Kösz, hogy kölcsön adtad. – vigyorogtam, mint egy holdkóros. Édes isteneim, mi a franc van velem? Lélekben vállat vontam, akármi is egyelőre élvezem.
- Rajtad sokkal jobban áll. Kérsz te is kávét?
- Nem szeretem, csak neked gyártottam. Hogy állsz a rántottával? – kérdeztem vissza.
- Jöhet. Hogyhogy nem szereted a kávét? – hát ezen tisztára kiakadt.
- Mert keserű. Édesszájú vagyok. Általában forró csokit iszom helyette.
- Ninc is benne koffein. – aj, fene essen a kötözködős fajtádba.
- Mert tán abban a löttyben van? – böktem a kávéjára. – Frászkarikát. Egyszerű tanult reflex. A kávé ízhez betársítod a felkelést. Nem ettől ébredsz fel, a koffein föl se szívódik a gyomorban…
- Jól van doktornő, elhiszem. – feltartotta a kezeit, megadta magát. Itt a pont. A konyhát már betöltötte a készülő kaja illata. Elő szedtem két tányért és elfeleztem a reggelit.
- Jó étvágyat. – Fölültem én is az egyik bárszékre a pulthoz.
- Nincs is ilyen tányérom. – bámulta meglepetten. Pasik, jellemző.
- Nem én varázsoltam ide.
- Biztos?
- Teljesen. – nem nagyon hitte el. Sebaj picinyem.

Kiegyeztünk, hogy a reggelit a pólóért kapta a szállásért egy vacsorával lógok. Jó boltot csinált a piszok. De visszavitt Rabehez. Szereztem egy nagydoboz fagyit barátnőmnek engesztelésül, hogy ágyban kell maradnia. Ki nem állhatja, ha nyugton kell lennie.
- Este megyek. Hogy állsz az olasz konyhával? – kérdeztem az ajtóban Henrytől
- Imádom. – vigyorgott. Helyes én is így gondoltam. Visszamentem Rabehez az édességgel.
- Na szóval, hogy is volt ez a törölközővel? – kérdezősködtem tovább. Tegnap, amíg én kómáztam a laborgyakorlat után őnagysága itt élvezkedett. Fölháborító, ugye?
- Na szóval, hogy is volt ez az együttalvás? – kontrázott.
- Nem kapsz fagyit! – fenyegettem.
- Gyerünk Kyra.
- Kóstolgatjuk egymást. – jobb szót nem tudok rá.
- És?
- Finom. – kérdés meddig tart majd, szólt a vészmadár hang, amit ívesen lecsaptam. Egy jó darabig dumáltunk még, aztán otthagytam Logannek a csajt. Én pedig elindultam Angelhez a hullaházi cuccokkal.

Virológus ismerősöm egy kertes házban lakott, messze a városközponttól. Az alagsorában volt a személyes laboratóriuma.
- Szia Kyra. Rég láttalak. Hogy vannak a hulláid? – kicsit morbid a humora, de fogjuk rá, hogy szakmai ártalom.
- Köszi, jól érzik magukat. És a te kis dögeid? Hoztam pár érdekességet. – bátran megöleltem Angiet. Viszont a hűtőjéből sose fogadnák el kaját, annyira nem vagyok tökös csaj. Minden tiszteletem a férjé. Lementünk a laborba, odaadtam a mintákat.
- Megvárod, míg végzek? – kérdezte.
- Ha nem gond. Ráérek egy darabig. – feleltem. A nap nagy részét ott töltöttem. Két gyereke van, ikrek. Olyan egyformák, mint két varjú és imádnivalók. Délután Angie aggódva jött fel a konyhába.
- Nem semmi anyagot hoztál.
- Miért?
- Vírusnak vírus, de mutálódott. Szerintem mesterségesen rásegítettek. Retro vírus, de találtam benne bakteriális eredetű DNS darabokat. – hű az anyját valaki jól elszórakozott. – Ezért tud toxint termelni. Amivel a barátnőd megmérgezték. – nem mondtam volna? Egy kevéskét elcsórtam a pezsgőből, amit Rabebel itatott az a szemétláda. Ciki, hogy a rendőrök nem vették észre.
- Szóval ő csak a mérget kapta?
- Igen ezért élhette túl. – holnap viszek ajándékot Fortunának.
- Mivel terjedhet?
- Talán vérrel. Lényeg, hogy egyből a sebbe jusson és onnan a véráramba. Alattomos egy dög. Több vizsgálatot nem merek elvégezni, ehhez egy hármas fokozatú labor kellene.
- Kösz mindent Angel, nem foglak belekeverni. – ígértem.
- Megsemmisítettem mindent.
- Rendben. Jobb, ha megyek.
Tehát van egy elmebajosunk, aki életveszélyes vírusokat gyárt, van egy szerelmes barátnőm, mindkettőnket ki akarnak nyírni., plusz még itt egy pasi, aki úgy vonz, mint cukorka az óvodást. Végeredmény? Egy szép nagy katyvasz. Bevásároltam a vacsorához, már éppen elindultam volna Henryhez, mikor kaptam egy sms-t tőle, miszerint ne menjek, mert nem ér haza. Kikaptak egy gyilkosságot. Francba. Vissza se írtam neki, hogy úgyis megvárom. Csak ellenkezne. A költői kérdés, hogy jutok én be a lakásba, ha nincs kulcsom? Ezen a hallban állomásozó portás segített. George túl a hetvenen még mindig fitt, tizenöt unokája van és eddig hat dédunokája. A hetedik úton van. A lényeg pedig, hogy felengedett Lee nyomozó otthonába. Éljen! Jó fej az öreg harcos, karakán manapság ritkán találni ilyet. Még egy pótkulcsot is a zsebembe dugott. Mi a fene? Mikor rákérdeztem, miért adta, az volt a válasza, hogy végre egy rendes lányt is lát itt. Szóval eddig nem látott. Nem mintha én lennék a normálisság díszpéldánya. Bár tény, hogy nem fogom kirabolni Henryt.

Az ehető cuccokat lepakoltam a konyhában, a váltás gönceimet bevágtam a hálóba. Sose lehet tudni, hol kelek föl reggel, az ember lánya legyen felkészült. Ezt már régen megtanultam. Ránéztem a gépre is, 80% eddig egy darab egyezés. Kukucs, talán megvan a hunyó? Nem nyert, Rabe és az én ujjlenyomatom volt egy poháron. Várjuk a folytatást. Mikor kész lettem a kajával betelepültem a nappaliba, hogy megnézzem a nyolcas híreket, kíváncsi vagyok, mivel ügyködik a nyomozó. Válogathattam a híradók közül, ugyanis az összes a kora esti leszámolással foglalkozott. Két rivális banda adott randit egymásnak. Hat halott, tíz sebesült, ebből három életveszélyes állapotban van. Az egyik csatorna szemfüles operatőrjének sikerült lefilmeznie a helyszínt, amíg két rendőr ki nem dobta onnan. Viszont az a pár képkocka is bőven elég volt. Le is lőttem a képládát, inkább megfürödtem, és kerestem egy könyvet magamnak. Örömmel állapítom meg, hogy irodalmi ízlésünk hasonló. Egy pasi, aki Fabelt meg Tolkient olvas, nahát! Kényelmesen befészkeltem magam egy fotelbe, az egyik kedvenc könyvemmel.
Nem emlékszem, mikor aludtam el, pedig még a lámpát is lekapcsoltam, de az ajtónyitásra ébredtem fel.
- Szia! – hunyorogtam Henryre. Na mi van, ki nőtt még egy fejem? Apukám nem kell tátott szájjal bámulni.
- Hát te? – értelmes egy kérdés volt.
- Hát én. – magasröptű beszélgetés áll előttünk, azt már látom.
- Szóltam, hogy ne gyere.
- Mondtam én, hogy nem jövök?
- De… - remélem csak a fáradtságtól ilyen nehéz a felfogása.
- Nincs de. Fölfogtam, hogy dolgod van, ettől függetlenül eljöttem, mert el akartam jönni. Ha zavar, hogy önállóan beengedtem magam a lakásodba, szólj.  Ha akarod, elmegyek. – kihagytam valamit? Talán nem.
- Itt maradsz. – vágta rá. – Csak meglepődtem. Nem vagyok hozzászokva az ilyen nőkhöz, mint te.
- Szívás.
- Főnyeremény vagy. – ennek most mi köze ehhez? Meg amúgy is vitatom az állítás igazát. Válaszolni azonban már nem tudtam, mert megcsókolt. Csak így csípőből. Nem mintha ellenkeztem volna. Sőt!
- Kezdjük előröl. – suttogta a fülembe – Szia, örülök, hogy itt vagy.
- Már azt hittem ott alszol az irodában.
- Te házisárkány. – nevetett.
- Mit szólsz egy késő esti vacsorához, vagy kora hajnali reggelihez? – az óra szerint éjfél múlt egy órája.
- Remek ötlet. – fél óra múlva ott ültünk a konyhában. Elmeséltem, mit tudtam meg Angeltől, aztán csak semleges témákról beszélgettünk főleg könyvekről, filmekről.
Egyszer csak a számítógép csipogni kezdet. Benyargaltunk a szobába. Kapásunk van!
- Ki az?
- Blair Bishop.
- Az apád az üzlettársa. – jobb lett volna, ha befogom a szám, mikor tanulom meg, hogy előbb gondolkodjak, és csak aztán szólaljak meg? Soha.
- Igen.
- Lehet semmi köze hozzá. Ha mégis benne van, arról te nem tehetsz.
- Nem épp felemelő arra gondolnom, hogy az apám rábólintott, egy gyilkosságra. Mindegy, majd kiderül. Megyek és…
- Nyugi, maradsz ahol vagy. Holnap, vagyis ma elmondjuk Rabeéknek. Kitaláljuk, mit tegyünk. – átöleltem és elhúztam a géptől. A masinát pedig áramtalanítottam.
- Ne agyalj rajta. Attól nem lesz jobb. – megcsókoltam.
- Igazad van. – összetámasztottuk a homlokunkat.
- Tudom. – ásítozni kezdtem.
- Álmos vagy?
- Nem csak szellőztetek a fejemben.
- Bolond.
- Marha.
- Bohóc.
- Tulok. – ha a fél állatkertet fel kell sorolnom, mielőtt aludni megyünk, nagyon hisztis leszek. Mázlim volt, Henry felkapott és bevitt a hálószobába. Feltett szándéka volt, hogy rádob az ágyra, de korán kell ahhoz kelnie. Magammal rántottam, igaz rám esett, de eldobnia nem sikerült. Itt a pont.
- Boszorkány. – mikor térünk rá a „k” betűs szavakra? Úgy, mint kedvesem, kincsem. Na jó egye fene ott is egy pont, nem vágtam rá, hogy ökör. Hasonló felállásban aludtunk el, mint tegnap. Leszámítva, hogy most tudatosan feküdtem a vállára, és ő is szánt szándékkal ölelt át.