4. fejezet

Visszafele végre kiszedtem a kontytűket a hajamból és szétborzoltam a frizurát. Végre, már böktek. Fölhangosítottam a zenét. Most éppen musicalek szóltak. Magamban voltam, úgyhogy teljes nyugalommal énekeltem. Mit ad isten ezek is a szerelemmel vannak elhavazva. Mondjuk mit vár az ember Rómeó$Júliától? Egy kietlen és egyenes útszakasznál nem tudtam ellenállni a vágynak, és tövig nyomtam a gázt. Sokkal később lett jogsim, mint az átlagnak, de annál jobban imádtam vezetni. Sajnos odahaza az utak katasztrofális állapotban vannak, így ott nem tudtam kiélni a szenvedélyem. De most! Hát most se. Szirénázást hallottam mögöttem. A jó büdös francba! Útlevelem sehol, és ez is Rabe kölcsön kocsija én meg itt ralizok vele. Hülye, idióta, barom!!! Megtámasztottam a térdemmel a kormányt és derékból hátra fordultam. Civil autó, rendőrségi szirénával a tetején. Félre húzódtam és leálltam. Ha nekiállok a fejemet verni a műszerfalba, lehet, csak a diliházba visznek be. Ott nem kell óvadékot fizetni. Pár pirula és kint is vagyok. Elővettem a legangyalibb mosolyom, de az leolvadt az arcomról, amikor Henry kinyitotta az ajtót. Láthatóan ő se rám számított.

- TE??? – legalább ő is meglepődött. Bár ez nem jött át, mert üvöltöznie kellett a zene miatt.
- CSÍÍÍÍZZ!! – kiáltottam vissza.
- KAPCSOLD MÁR KI! – lecsaptam a CD-lejátszót.
- Jól van, na, nem kell azért üvöltözni. – méltatlankodtam.
- Hogy a fenébe lehetsz ilyen felelőtlen, hogy így száguldozol, mint valami beszívott kamasz!! Kit akarsz kinyírni? – láthatóan piszkosul kiakadt. Jó elismerem ökör voltam, de ennyire nem mentem gyorsan. Itt valami nem stimmel.
- Nyugi már. Még szívrohamot kapsz nekem. – nemes egyszerűséggel berántottam a kocsiba. Egymás mellett nyomorogtunk a vezetőülésen, áttornáztam magam a másikra.
- Szóval, mi történt? Kit láttál meghalni így? Mert a nyakamat rá, hogy nem engem féltettél. – fölhúztam a térdem és átkulcsoltam volna a lábam, de ez a művelet szoknyában nem kivitelezhető. A törökülés se. Maradtam felhúzott lábakkal, a hátam az ajtónak támasztva.
- Egyszer, még kezdő koromban egy drogos bandát kapcsoltunk le. Az egyik betépett gyanúsított megszökött. Kocsit szerzett és elmenekült. Kijutott a főútra. Az egyik zebrán elütött egy öt éves kissrácot a húgával. Kézen fogva mentek hazafelé, teljesen szabályosan közlekedtek. Az anyjuk túlélte, ők nem. Én mondtam meg a nőnek a kórházban, hogy a gyerekei meghaltak. – mesélte színtelen hangon. Nyikkanni se tudtam.
 - Ez… szörnyű. Sajnálom, hogy ilyen hülye voltam. Nem akartam rosszat. – mondtam csendesen. Hirtelen ötlettől vezérelve feltérdeltem és megpusziltam Henryt. Ha mást nem is értem el, de sikerült elterelnem figyelmét az emlékekről.
- Bocs, hogy ordítoztam. – mondta.
- Szólt a zene. – emlékeztettem.
- Nálad ezt úgy hívják, hogy szól? – az ismerős vigyor láttán fellélegeztem.
- Miért, talán kicsit hangos volt? – kérdeztem ártatlanul.
- Kicsit, kivitte a dobhártyám. – nevetett. Élénken vonogattam a vállaim. Igyekeztem komoly képet vágni, kevés sikerrel. Jól van, na.
- Hova mész? – váltottam témát.
- Haza. Átöltözöm, aztán megyek én is az estélyre. Úgyhogy itt se vagyok. – válaszolta.
- Akkor ott találkozunk. – kiszállt a kocsiból és elindult a sajátja felé.
- Vigyázz magadra. – nézett vissza. Bólintottam, és integettem. Visszamásztam a volán mögé. Visszakapcsoltam a zenét és elporzottam.

Alig volt mit ellenőrizni, vagy kijavítani. Minden rendben volt. Készen álltunk a bulira. Megfürödtem, éppen a tükör előtt ücsörögtem és próbáltam magam rászánni a fésülködésre, vakolásra, mikor megérkezett Rabe. Láthatóan a fellegekben járt. Centikkel a föld fölött lebegett. Jó az anyag szivi? Dúdolt. Szinte éreztem, hogy a kíváncsiság lyukat eszik az oldalamba.
- Sssziaaa! – ledobta magát mellém az ágyra.
- Szia! Veled meg mi történt? – tudakoltam.
- Logan. – most ebből az egy névből mit olvassak ki?? Az időjárást?
- Mi történt? – kezdtem fölvenni egy diligyógyász hangszínét.
- Megcsókolt a temetőben. – nyikk… vagy nyekk? Az a macska.
- Megcsókolt?! A temetőben?! – már-már szótagoltam. Ha nem ülök én padlót fogok az szent.
- Igen, ott. Látom, feldolgoztad az infot Kyra. – nem, még dolgozom rajta. Kattog az agyam rendesen. Ez aztán a romantika. Az életben nem jutott eszembe temetőben… pedig én többen jártam ilyen helyen, mint Rabe valaha is fog. Hiába, mindig tanul valami újat az ember lánya.
- Ez nagyon szuper! És milyen volt? – faggatóztam.
- Szédítő, őrjítő, begerjesztő. – azanyja. Röviden és velősen.
- Téged aztán jól elkapott ez a pasi. Ezek szerint jártok. – reménykedtem a pozitív megerősítésben
- Nem. Csak csók volt, ami után ő bocsánatot kért.
- Miért kérnek a pasik mindig bocsánatot, ha megcsókoltak? Hát nem látják, hogy jól esett? – Logan is csak férfi, de neki szemüvege is van, mégis ilyen vaksi?
- Nem tudom. Két óra múlva itt lesznek a vendégek.
- Ühm, és Logan is. Jobb, ha egyszer és mindenkora tisztázzátok az érzéseiteket, mielőtt késő lesz.
- Köszönöm a bölcstanácsot. – na ezzel aztán ki vagyunk segítve. Csigalom, nyugavér. Minden megy a maga útján.

Nőkhöz képest rekord tempóban öltöttük magunkra a báli göncöt. Rabe fémszálas estélyije tökéletesen passzolt hozzá ó. Logannek fel kell kötnie a gatyáját. Saját szép-ruhám sötétkék volt. Praktikus, hiszem, bármilyen alkalomra fölhúzhatom. És az örök halálom a gálacipő. Felhőkarcolónyi sarkokkal. Kőkemény 4 centi lábanként. Újfent elkapott a sírógörcs a bakancsom után. Azonban hisztire nem volt idő, hiszen jöttek a vendégek. Személyesen csak Rabe pár barátját ismertem meg Logant és Henryt. Így nekik aztán veszettül megörültem, mikor megérkeztek. Mindketten nagyon csinoskásak voltak. Logannek Rabe láttán majd kiestek a szemei. Még jó, hogy volt rajta szemüveg. Vígan kárörvendtem. Kár, hogy ha a házi nyomozónkra nézek, a hormonháztartásom felborul. Így nem lehet nyugodt szívvel másokat kiröhögni!
- Sziasztok! Nagyon csinosak vagytok. – vágta rá, ahogy hallótávolságon belül voltak. De kedves, hogy többes számban mondta, igaz engem észre se vett. Teljes mértékben barátnőmre figyelt.
- Köszönöm. – én meg se szólaltam. Szikrázott a levegő köztük. Itt az idő, hogy a tubicákat magukra hagyjuk.
- Henry! Mit szólnál, ha kettesbe hagynánk őket? – fordultam oda a nyomozóhoz.
 - Jó ötlet. – felém nyújtotta a karját, én pedig belekaroltam. Meg kell állapítanom, hogy partnerem kidolgozott karizmokkal rendelkezik. Elsétáltunk a gerlepártól. Megcéloztam a svédasztalt, mert veszettül éheztem.
- Vacsoráztál már? – kérdeztem. Mivel úgy nézett rám, mint valami retardált, gondolom, nem szokott vacsorázni. Fogtam még egy tányért és szedtem neki is kaját. Egy villa kíséretében a kezébe nyomtam.
- Jó étvágyat. – persze ma jószerivel nem ettem, és csak most kezdtem érezni mennyire éhes vagyok. A vendégek többsége csak csipegetett. Ki is néztek, amiért én nyugisan kajáltam.
- Nem szívbajos Dr. Eleison. – nézett körbe Henry. Végül ő is mellőzte az etikettet, neki dőlt az asztalnak és csatlakozott hozzám.
- Nem újdonság, hogy kinéznek a társaságból.
- Nálam se szokatlan. Mellesleg gratulálok a doktori címhez. Jól tudom, hogy fél éve kaptad meg?
- Aha, ajándékba kaptam mellé egy ásatást is Memphisben.
- Szereted a munkád? – kérdezte.
- Imádom. Mikor először jártunk Egyiptomban, rögtön beleszerettem. És te hogy kötöttél ki a rendőrségnél?
- Nem is tudom. – vállat vont. – Az üzlet nem vonzott. Szerettem a rejtvényeket.
- Hasonlít a két munka egymásra. Van, hogy nyomozóktól kérünk szakvéleményt. – meséltem. – De volt, hogy ők kértek tőlünk segítséget.
- Érdekes, nem is tudom, hogy nálunk volt-e ilyen. Pedig nektek, jobb a megfigyelőképességetek. Elvégre a ti helyszíneitek több száz évesek. Mi a munkád most? Ha éppen nem emberek mentesz? – láthatóan érdekelte a válaszom, így szívesen feleltem.
- Most nyitottunk fel egy 3000 éves sírt. Egy fiatal házaspárét. – elmeséltem a szerelmespár életét. Azt hittem, hogy két mondat után megunja, de nem. Odaadóan figyelt.
- 3 évezred óta te voltál az első, aki ott járt. – ámuldozott. – Milyen érzés?
- Hihetetlen, hátborzongató, felkavaró. Nem tudom. Képtelenség elmagyarázni. Hiányzik. – honvágyam volt kicsit.
- Miért jöttél ide?
- Mert Rabe a barátnőm és a sors jól kitolt vele. Ez az egyik. A másik, mert meg akarnak ölni minket. A villámokról tudsz, több hasonló társunk meghalt. – neki is elmondtam, amit megtudtam.
- Igen, tudok ezekről, egy nőt Las Vegasben öltek meg. Ocsmány egy ügy. Sorozatgyilkos lesz. Megcsináltattunk egy kriminológussal a profilját, tankönyvbe illő példa. – vajon az illető itt van ma este? Hülye ötlet, de végig futott a hideg a hátamon.
- Hol vannak a bizonyítékok és a holttest?
- Az irodámban és a laborban, a nő pedig a hullaházban.
- Meg akarom vizsgálni őket. Elviszel, vagy betörjek hozzád? – ez nem volt valami udvarias, ugye? Viszont nem érünk rá lacafacázni. Rossz előérzetem volt, ami sose jelentett jót.
- Nyugi. Tessék, – kitöltött két pohár pezsgőt.  – ezt idd meg. – nyújtotta oda az egyiket. Ügyes pasi, képes követni a hangulataimat. Piros pontot neki. Felsóhajtottam.
- Kösz.
- Ha akarod még ma este elmehetünk megnézni a bizonyítékokat. – azt hittem rosszul hallok. De nem. Képes éjnek évadján bekocsikázni velem a városba, csakhogy pár bezacskózott nyomot megnézhessek.
- Nem lesz belőle bajod? Úgy értem a főnököd nem szól érte, ha civilnek is megmutatod? – semmi kedvem bajba sodorni, ha már önként felajánlotta a segítségét.
- Egy civil szakértő véleményét kérem ki.. Ne aggódj miattam. – hozzákoccintotta a poharát az enyémhez. Jól van, ha ő nem parázik, akkor én miért egyem a kefét.

Rabe jött oda hozzánk, és meglehetősen feldúlt volt. Itt valami nem stimmel. Veszekedtek Logannel? Na ne, még nem is járnak, és már ölik egymást?
- Egyedül hagytad Logant? – kérdeztem.
- Nem. Itt van Maria. – kikapta a pezsgőt a kezemből.
- Maria? – ki a fene lehet az.
-A volt menyasszonya. – jujj Rabe. Körbepásztáztam, és egyből kiszúrtam a delikvenst. Szőke, hát fújjjj. Logan ez most két fekete pont, de batár nagyok
- A ribanc. Megtépjem? – érdeklődtem. Nagy kedvem lett volna a némbert megcsupálni. Egy kis tupír itt, egy kis monokli ott.
- Semmi szükség rá. Tiff is itt van, nem szeretnék a szennylapja címlapján lenni. – miért kell ilyen kultúráltnak lenned kedvenc barátnőm? Ezt sose fogom megérteni. Mindegy, akkor majd úri módon kap a kis dög tőlem. Vannak itt is szép, sötét, kedves sikátorok
- Nincs okod féltékenynek lenned. Logan folyton rólad beszél. – szólt közbe Henry.
- Te persze, hogy őt véded, mivel a barátod. Mindegy… Nézzétek, hogy rá tekergőzött. – a szívem szakad meg akkor is, ha csak fele ilyen megbántott hangon mondja. Égtelenül pipa lettem a ribancra, de féltem, hogy Logannek is simán behúzok.
- Na nyugi kislány! Henryvel épp arról a sorozatgyilkosról beszélgetünk, aki embereket mérgez meg. Tudod, amit meséltem. – megfogtam a karját. Melyikünknek szólt a nyugi? Jó kérdés. A saját dühöm mellett éreztem Rabét is. Egészséges, jól fejlett méreg. Helyes, csak semmi letargia.
- Igen, és mit tudsz róla Henry?
- Las Vegasba is meghalt egy nő. A bizonyítékokat én vizsgálom.
- Később elmegyek vele a laborjába. – közöltem.
- Csak aztán ne egymást vizsgáljátok meg a bizonyítékok helyet! – de szeretem, mikor úgy átlát rajtam, mint egy szitán.
- Piszkos fantáziájú. – ezt Henryvel kórusban mondtuk. Lehet nem csak nekem vannak itt hátsó szándékaim?

Kicsit még beszélgettünk. Megegyeztünk Henryvel, hogy öt perc múlva az udvaron találkozunk. Át akartam öltözni, frászt fogok én kisestélyiben nyomozósdit játszani. Szokásos farmer, top, ing, bakancs – végre! – összeállításban, hajszálra pontosan jelentem meg.
- Mehetünk? – kérdeztem türelmetlenül. Menet közben elhatároztam, hogy a hullaházba is bevitetem magam.
- Ahogy a doktornő gondolja. – egyszer kicsit megfojtogatom Henryt a folyamatos vigyorgásáért. Kinyitotta előttem az ajtót. És még udvarias is, hát ez már kész bűntény. Csak a fejemet csóváltam. Mit kezdjek én ezzel a pasival?