8. Fejezet

Temetés

A hét további része viszonylag gyorsan elment. Sokkal kellemesebb volt a munka úgy, hogy Logan egész nap a cégnél volt. Az ő irodája az enyém mellett van.

Apám egyetlen jó húzása az volt, hogy társult a Taylorokkal. Ketten könnyebben szembe nézünk a problémákkal.

Igaz, ahhoz előbb el kellene mondanom neki az új fejleményeket, de nem akartam ezzel traktálni.

A szüleim végakaratukba hozták a formájukat. A temetésük napján estélyt kellett szerveznem a házba. Még listát is kaptam, hogy kiket kell meghívnom. Ezen már tényleg csak nevetni tudtam.

Kyraval megszerveztük az egészet.

Délután ötkor találkoztunk Logannel a temetőbe. Fekete öltönybe beszélgetett a ravatal előtt egy vele egykorú sráccal.

Az ismeretlen pár centivel volt alacsonyabb Logannél, a haja dús fekete, izmos testalkata arra engedett következtetni, hogy nem üzleti világba dolgozik.

Kyraval hozzájuk sétáltam.

-Jó napot!- Köszöntem mosolyogva.

-Sziasztok!- Köszönt Logan.- Már vártunk titeket. Rebecca, Kyra bemutatom Henry Leet, a legjobb barátomat.

-Nagyon örülök.- Mosolygott Henry.

Ha most döntenem kéne, hogy melyik srác mosolya szívdöglesztőbb bajba lennék. Henry kisfiús mosolyát aranyosabbá tette a két pici gödröcske az arcán. Logannek is volt, de neki nagyobb. Az új fiú szeme csábos mogyoró barna. Helyes, de engem mégis Logan kötött le. Nem tudtam kiverni a fejemből Kyra elméletét, mi szerint szerelmes vagyok belé.

Hamarosan ez a dolog tisztázódni fog.

Kyrara sandítottam, és azt vettem észre, amit ritkán. A barátnőmet elbűvölte Henry.

-Miben utazol Henry?- Kérdeztem.

-Helyszínelő vagyok. Logannel együtt végeztük el az egyetemet. Az apáink jó barátok voltak.

-Apád ezek szerint vállalkozó?

-Igen. Üzlettárs a Bishop cégnél.

-Velük kötöttem üzletet a hételején. Vagyis most már kötöttünk.- Helyesbítettem.

-Hallottam, hogy együtt dolgoztok. Szebb üzlettársat nem is találhatott volna Logan.- Veregette hátba Henry a barátját.

Tudom temetőbe nem illik nevetni, de sírni úgy se fogunk.

-Szívesen látlak este a házamba. A szüleim estélyt akartak.- Forgattam a szemem.

-Köszönöm a meghívást. Ott leszek.

-Becky!- Hallottam a nevem, ahogy kiabálják.

Megfordultam.

A jó kedvem elillant. Aki felém tartott nem volt más, mint Tiffany. A hónapok óta nem látott barátnőm. Nem hiányzott, már hetek óta nem. Sőt! Idegesített, ha csak megláttam, akár annyira, hogy bejelentkezett MSN-en, ahol letiltottam mellesleg.

Szóval Tiff rohant felém fekete bokáig érő szoknyába, és ugyan ilyen színű hosszú ujjú felsőben.

Sötét szőke hosszú haját összefogta.

-Szia!- Állt meg előttem.

-Hello!- Köszöntem.- Hiába jöttél, nem adok interjút.- Jelentettem ki.

-Nem ezért jöttem, hanem mert szeretnék veled lenni ezekben a nehéz órákba.

-Ne ámíts! Hónapokra eltűntél, pedig tudtad, hogy szükségem lett volna a legjobb barátnőmre. A szüleim nem ma haltak meg, hanem több mint egy hete, és most jutok eszedbe.

-Bocs, de nem értem rá. A munka…

-Menj el Tiffany, és vissza se gyere! Nem látlak szívesen.- Küldtem el.

Nagyon felidegesített, hogy még neki állt feljebb. A végén még ő lesz a sértett fél.

Tiffany szürke szemébe valami megvillant. El ne kezdjen itt sírni!

Az újságíró megfordult, és elment, én pedig visszafordultam a többiekhez, akik kínosnak érezték a dolgot. Láttam rajtuk, hogy feszengnek.

-Kezdődik a szertartás.- Mondtam, és Logan mellé álltam.

Utálom a temetéseket, utálom a koporsókat, utálom a sírokat, és vallásos se vagyok. Szóval remekül éreztem magam abba az egy órába.

Temetőfóbiám van vagy ilyesmi. 8 évesen a szüleim elvittek egy temetésére. Halálra rémültem akkor. Azóta se hevertem ki. A haláltól is félek.

Én a különleges képességekkel megáldott lány félek a temetőbe. Mindenkinek van valami fóbiája. Nekem ez.

Hálát adtam az égnek, amikor vége lett az egésznek.

A temető kapujába Logannel elköszöntünk a résztvevőktől.

Amikor végeztünk Logan a kocsimhoz kísért. Kyra előbb haza ment, hogy az utolsó simításokat elintézze.

-Ezen is túl vagyunk.- Mondtam.

-Nem nézel ki túl jól.

-Csak utálom a temetőket.- Vontam vállat.- Jössz este?

-Ki nem hagynám. Jól kijöttetek Henryvel.- Mondta ezt olyan hangsúllyal, mintha féltékenységet szeretne elrejteni.

-Kedves srác, de nem az esetem. Kyranak jobban tetszett. Amúgy meg nekem hozzád kell mennem.- Vettem poénra a dolgot.

De Logan nem mosolygott.

-Bocs, nem akartalak…- Fagyott a számra a szó, mert Logan átölelte a derekam, és megcsókolt.

Váratlanul ért, de kellemesen. Logan lágyan csókolt, hosszan, édesen. A nyaka köré fontam a karaim, és visszacsókoltam. Ő a hajamba markolt. Istenem! Sose érjen véget ez a pillanat!

De véget ért. A szívem őrülten vert, a torkom kiszáradt, az ajkam lüktetett.

Logan a homlokomnak döntötte a sajátját.

-Ne haragudj! Nem tudom mi ütött belém.

-Nem villám, mert az belém.- Mosolyogtam rá.- Eszembe sincs haragudni.

-Mennünk kell.- Mondta.

-Igen. Este találkozunk.- Nyitottam ki a kocsim ajtaját, és beültem.

Vigyorogva, énekelve tettem meg a hazáig vezető utat. A franc se gondolta volna, hogy rosszra fordul minden.