6. Fejezet

A nem kívánt élet első napja

Olyan mélyen aludtam, mint már nagyon régóta nem. Lehet Logan altatója még dolgozott egy kicsit.

Reggel nyolckor szerettem volna azt hinni, hogy csak álmodtam az egész vállalat dolgot. Sajnos nem így volt.

Tízkor apám irodájában foglaltam el a széket, ami ugyebár már az enyém. Mandy, a megörökölt titkárnő, felolvasta az aznapi programom.

Én egyre jobban fuldokoltam az egyre több tárgyalásokat hallva.

-Délután háromkor Mr. Taylor érkezik aláírni a szerződést.

-Végre egy jó hír.- Löktem el magam az asztaltól.

A hollófekete hajú Mandy rosszallóan elhúzta a száját fekete nadrágom, és vörös blúzom láttán. Nem értem miért. Így is megfeleltem a célnak. Persze az ő kis szoknya kosztüme, kifestett arca, rendezet hullámos haja jobban megfelelt. Igaz ez a festék nem áll jól a konyak színű szemeihez.

-Tíz perc múlva itt lesz Mr. Bishop. Ő a Bishop gyógyszeripari vállalat vezetője. Szeretné, ha mi exportálnánk Afrikába.

-Remek. Elmehetsz, és hozz kávét!- Küldtem el Mandyt. Már nagyon idegesített.

Átolvastam a Bishop anyagot. Valami idegennevű gyógyszert akart piacra dobni Afrikába, ami gyógyítja a trópusi betegségeket. Hm… Érdekes.

Egy vénemberre számítottam, öltönybe, sörhassal. A negyvenegy éves Blair Bishop ezzel szembe magas férfi volt, széles vállakkal, ragadozóéra emlékeztető zöld szemekkel, és rövid barna hajjal.

A szeme sarkába megjelentek az első szarkalábak.

-Jó napot Mr. Bishop!- Üdvözöltem, és kezet nyújtottam.

Blair nem rázott velem kezet, hanem inkább kézcsókba részesített. Hm… Lovaggal kerültem össze?

-Önnek is Miss. Montana. Fogadja őszinte részvétemet a szülei miatt.

-Köszönöm. Foglaljon helyet!- Ültem vissza a bőrszékbe.

-Tudnak már valamit a rendőrök, hogy mitől robbant fel a szülei kocsija?

-Még semmit. Elkezdték kihallgatni a konkurenciát, és az üzlettársakat.

Blair bólintott.

-A temetés szombaton lesz, ha el szeretne jönni.

-Ha nem is tudok elmenni, de egy koszorút mindenképpen küldök.

-Köszönöm. Tehát az üzlet.- Zártam le ezt a témát.

Életembe először kötöttem üzletet. A diplomám annyira friss, hogy még meg se kaptam. Majd péntek délután lesz a kiosztó.

Megkötöttem az üzletet Bishoppal, és kikísértem.

Eggyel kevesebb.

Délután háromra már kellőképpen fáradt voltam. Az ablak előtt álltam, amiből az egész várost láttam.

Egyik oldalon felhőkarcolók, másikon bandaháborúk, lepusztult házak.

Én meg a gazdag lány közutálat tárgya vagyok, mert nem vagyok szegény. Pedig mennyire szerettem volna inkább az lenni.

Nagyon sóhajtottam. A rosszkedv egyre jobban beburkolt.

A belsőtelefon jelzett. Lenyomtam a gombot.

-Igen Mandy?

-Mr. Taylor megérkezett.

-Akkor miért, nincs még bent!- Kérdeztem. A hangomba olyan él volt, hogy az tuti megsértette a kis Mandyt, de nem érdekelt.

Az ajtó nyílt, én meg elképedtem.

Logan fekete Armani öltönybe feszített, elegáns szemüveget viselt, a haja meg rendezetten állt.

-Áááá!!!!- Borzadtam el.

-Igen. Tudom. Leláncoltak ebbe az üzletember göncbe, mert ez komoly tárgyalás. Éljen a családom!- Morogta rosszkedvűen.

-Szegénykém.- odasétáltam hozzá.

Levettem róla a zakóját, kirángattam a fehér ingjét a nadrágból, a felső gombot kigomboltam, a haját pedig összeborzoltam.

Ha most valaki belépett volna az irodámba, tuti azt hiszi, hogy éppen szeretkezni készülünk az asztalon.

-Borostát nem tudok varázsolni az arcodra, de így már jobban hasonlítasz önmagadra.

-Köszönöm.- Mosolygott rám Logan.- Te még nem vagy kiskosztümös, kontyos cégvezető.

-Nem volt időm vásárolni.- Mosolyogtam rá.

Eltűnt a rosszkedvem. Most úgy éreztem magam, hogy boldog vagyok, de mégis miért? Ezen ráérek később elmélkedni.

-Hogy telt a napod? Kérsz egy kávét?

-Nem kérek, kösz. Pocsékul telt. Reggel beadtam a felmondásom. Ezért érdemes volt tanulnom. A nagybátyám, és a fia elrángatott bevásárolni, ezzel elment három óra. Délután elintéztem egy rakat telefont, és tárgyalást, és most itt vagyok. Neked, hogy telt?

-Hasonlóan leszámítva a vásárlást. Az este lesz. Írjuk alá a szerződést, és menjünk innen!- Adtam oda a mappát Logannek, aki leült, elővette a tollát, és gyorsan aláfirkantotta.

-Oké. Akkor ezennel társultunk. Az új tábla, levélpapírok meg a többi már készül. Mit szólnál, ha itt lenne az irodád?- Kérdeztem.- De utálok így beszélni!- Rúgtam bele az asztalba.

-Hé! Nyugi!- Állt fel Logan.

Átölelte a vállamat vigasztalóan. A bensőm lángra kapott. Hirtelen annyira vágytam rá, hogy megcsókoljon. Hozzá fordultam, és átöleltem a derekát.

Logan lenézett a szemembe. Láttam, hogy ő is másképp érzi magát a közelembe. A keze a hátamat simogatta. Lassan közelített felém, én pedig alig vártam, hogy az ajka az enyémre simuljon.

A pillanatot megszakította a kinyíló ajtó.

-Nem mehet be!- Próbálta Mandy elállni a lány útját.

Mi Logannel szétrebbentünk.

-Ne etess, nekem itt szabad bejárásom van!- Lökte arrébb a titkárnőt.

-Kyra!- örültem meg.

Az én kis régész barátnőm mosolyogva állt az irodámba, amibe nagyon nem illett bele elnyűtt zsebes nadrágjával, és felsőjébe. Mindkettő elég poros volt. Mintha most jött volna egy ásatásról.

Barna hosszú dús haját most összekötötte. Barna szemeibe vidámság bujkált.

-Megzavartam valamit?