5. Fejezet

Végrendeletek

Bátor a srác annyi szent! Igazából hálás vagyok neki. A páróra alvás nagyon jót tett. Logan ágyába ébredtem fel. Ránéztem az éjjeli szekrényen álló órára. Négy egész órát sikerült aludnom.

Kinyújtóztam. Még egy pasi ágyába se ébredtem fel, így… igaz úgy se.

Ledobtam magamról a takarót, és kimentem a szobából.

Logan a nappaliba telefonált. Amikor meglátott, elköszönt, és letette a hordozható készüléket.

-Szia! Kialudtad magad?- Vigyorgott rám.

-Bátor ember vagy.- Jegyeztem meg.

-Magadtól nem akartál aludni, ezért kellett trükkhöz folyamodnom. Gyere! Csináltam ebédet, és főztem kávét.

-Nem akarsz feleségül venni? Kész főnyeremény vagy. Főzöl, finom a kávéd, gondoskodsz a másikról, és még sármos is vagy.- Követtem a konyhába.

Az asztalt már megterítette.

-Nem akarok megnősülni. Várok az igazira.- Nézett rám Logan.

-Nem hiszek az igaziban. Kyra mondta jól. Mi olyan szerelemre vágyunk, amilyenek a lányregényekbe vannak.

Kyra a legjobb barátnőm. Két évvel fiatalabb nálam, de ezt mindig elfelejtem. Kisebb korunkba kalandorok akartunk lenni. Azóta ő régész Egyiptomba, és ott ő a helyi titokzatos hős. Igen, őt is megcsapta egy villám. Jó érzés ismerni valakit, aki képes arra, amire én.

-Szerintem, aki türelmes, az nyeri el a legnagyobb szerelmet.- Nyújtotta át a kávét Logan.

Belekortyoltam. Nagyon jó volt.

Olyan bensőséges volt a pillanat. Meg tudnám szokni.

-Felhívtam az egyik cselédlányt, hogy hozza ide a ruhádat.- Törte meg a csendet Logan.

A kanapé felé néztem, amin ott volt a vajszínű nadrágkosztümöm.

-Óh, köszönöm. Aranyos volt tőled. Lassan indulnom is kell. Kíváncsi vagyok arra a végrendeletre.- Húztam el a számat.

-Úgy érzem, semmi jót nem tartogat a számunkra.- Sóhajtotta Logan.

Egyetértettem vele.

A finom ebéd után átöltöztem. Olyan otthonosan éreztem magam Logannél, mintha évek óta ismerném.

Együtt indultunk el a lakásából. Ő két utcával arrábbi irodába ment. Az apáinknak nem volt idejük megkötni a társasági szerződést.

Percre pontosan érkeztem.

Az üzlettársak már mind ott voltak. Körbe ülték a fém kerek asztalt.

Csak a legnagyobbak jöttek el, azaz heten.

-Jó napot!- Köszöntem.

Katja, a kikészített arcú nő, már mellettem is termet. Vastag karjaival szórósan átölelt.

-Istenem Becky! Részvétem. Biztos szörnyen érzed magam.

Speciel most igen, hogy mindjárt megfojtasz, te vén kisgömböc. Futott át az agyamon.

Végre elengedett.

A többi társ csak távolságtartóan nézett rám, és biccentettek.

Egyedül Luis, a francia milliárdos volt színfolt a bandába. Ő is a szüleitől örökölte meg a részvényeket, amiktől nem tud szabadulni még két évig. Addig a festészetet csak gondolatba űzheti. Szülők, és gyermekeik…

Márió megérkezett. Kezet fogtunk vele, majd mind leültünk a helyünkre.

Márió kipakolta a szükséges papírokat, majd bele fogott.

Az első óra elment azzal, hogy melyik alapítványra mit hagytak a szüleim, illetve az ingóságról esett szó.

A mélyvíz ezután jött. Rátértünk apám legnagyobb hagyatékára: a cégre. Libabőrözni kezdtem.

-A vállalatot, fiú hiányába,…- Igen ez volt apám, aki még a halála után is emlegeti, hogy nem tudtam fiúnak születni.- A lányomra hagyom, Rebecca Montanara. A tulajdon részt nem adhatja át senkinek! Mivel más hóbortoknak akartad szentelni az életed, és nem hallgattál rám, ezért kénytelen vagyok így rávenni, hogy értelmes célja legyen az életednek! Éppen ezért kötelezlek lányom, hogy minél előbb kösd meg a társulást a Taylor vállalattal. A Montana export-import vállalat mostantól a tiéd.

A végrendelet további részét nem is hallottam. Pánik kúszott fel a gerincemen. Nem szabadulhatok. Csapdába ejtett a saját apám. A végrendelete lett a halálos ítéletem.

Ez nem fordulhat elő velem!

Kiabálni akartam, hogy ébresszenek fel ebből a rémálomból.

Luis hangja térített magamhoz.

-Sajnálom kislány! Tudom, mit érzel.- Suttogta, és megfogta a kezemet.

Igen, ő valóban tudta, hiszen vele is kiszúrtak.

-Meg kell támadnom a végrendeletet.

-Tudod, hogy nem érsz el vele semmit.- Mosolygott rám barátságosan Luis.

Szikrázó barna szemeiben láttam, hogy sajnál.

A többi társam vitába szállt Márióval. Nem érdekelt. Tudni akartam, hogy Logannel mi lehet.

Ahogy Márió végzett úgy rohanta ki az irodából, mintha üldöznének. Majdnem feldöntötte, Logant, aki zaklatottan szedte a lábát a folyosón.

-Mi történt?- Kérdeztem megállva előtte.

-Feleségül kell, hogy vegyelek. Apám a társulást így képzelte el.

Leesett az állam. Oké, Logannel jobban kitoltak.

-Mikor?- Kérdeztem.

-Két évem van rá. Különben mindent elvesztek. Veled mi van?

-Enyém lett a cég, és társulnom kell veled, és soha se tanulhatom azt, amit szeretnék.- Feleltem.- Gyere!- Azzal visszamente az irodába. Ott még mindig folyt a vita.- Hé! Mindenki kifelé! Kint is megbeszélhetik, hogy miként támadják meg a végrendeletet. Óh, és én lennék a legboldogabb, ha sikerülne! Jó éjt!- Tártam ki az ajtót.

-Largo Winchnek érzem magam.- Ült le az egyik székbe Logan és megdörzsölte az arcát.

-Akkor én leszek Joy Adler?- Döntöttem oldalt a fejem, és leültem mellé.

Mindketten a kezünkre támasztottuk a fejünket.

-Sehogy se tudjuk semmisé tenni a végrendeleteket.- Mondta Logan.- Ennyit a rendőri karrieremről.

-Játszuk el, hogy meghalunk, és új életet kezdünk, mondjuk Kínába. Most úgyis ők a világhatalom.- vetettem fel.

-És rizst termelünk?

-Miért is ne? Olyan helyes kis kalapba.

-Kár, hogy a cégünk rizst importál onnan.

-Ünneprontó.- Sóhajtottam.- Kezdjük azzal, hogy megtaláljuk, aki megölte őket?

-Ne hagyjuk a hatóságra?

-Ne. Téged is meg akartak ölni, és nem szeretném megvárni, mire újra megpróbálják.

-Rendben. Holnap beadom a felmondásom.

-Én meg lecserélem a ruhatáram. Üzletasszonyként nem járkálhatok farmerbe és topba vagy pólóba.

-Nekem is öltönyöket kell vennem.

Összenéztünk.

-Sajnálom.- Mondtam.

-Én is.- Mondta Logan, és megöleltük egymást.