4. Fejezet

Lorelai új cikke

Lorelai a New Land Post-nál újságíró. Pár hónapja költözött a városba Párizsból. A főszerkesztővel gyakran meggyűlik a baja, ugyanis a barátnőm megrögzött, régi vágású, hiteles, objektív újságíró lenne, ha hagynák. Az évek során nem hogy nem javult, hanem rosszabb lett a média.

Casiellel átvágtunk az újságírók közös irodáján, és egyenesen a James O’Brian Főszerkesztő névjegyes ajtajánál álltunk meg. Bekopogtam, majd be is nyitottam.

-Jó napot, Mr. O’Brian! Rebecca Montana vagyok. Beszélnem kell önnel.- Köszöntem.

A csokoládé barna bőrű újságíró rám nézett bőréhez hasonló színű szemeivel.

-Foglaljon helyet!- Mutatott vékony hosszúujjaival, az íróasztala előtti székre.

El is foglaltam azt. Alkalmi társam a falra akasztott Pulitzer, és egyéb díjakat, valamint az okleveleket s diplomát nézte hátrakulcsolt kézzel.

-A jövetelem oka Lorelai Winch. Biztosan hallotta már, hogy az életére törtek. Szeretném megnézni a számítógépét, hogy min dolgozott éppen.

-Mi jogon kellene engednem, hogy belenézzen a kolléganőm gépébe?- Dőlt előre az asztalán összefont ujjai felett O’Brian.

-Mr. O’Brian.- Utánoztam az előrehajolást.- Nem akarunk bajt. Csak szeretném tudni, hogy mi történt Loryval.

-Mégis miért érdekli a város egyik leggazdagabb üzletasszonyát, egy újságíró sorsa?

-A szóban forgó újságíró nagyon jó barátnőm. S ne feledjük, hogy a város Villámcsapottja is ÉN vagyok.

-Aha, aki holmi bérgyilkossal fetreng. Lehet, hogy Winch erről akart írni, és maga támadta meg, most meg csak…

-Kíméljen meg az üldözési mániájától!- Vágtam a méretre szabott öltönyös szavába mérgesen. Farkasszemet néztünk, amibe Casiel szólt bele.

-Maga se volt mindig ennyire tisztességtelen. 25 éve újságíró. Jobbnál jobb cikkeket írt. Az IGAZSÁG megszállottja volt, egészen 10 évvel ezelőttig, amikor is túl veszélyes témába mászott bele. Elrabolták a lányát, és vele zsarolták, de Kendra már akkor halott volt, amikor felhívták, hogy náluk a lánya.- Mondta mindezt a pasi teljesen érzelemmentes hangon.

-Ezt meg honnan tudja?- Kérdezte dühös pillantást lövellve Casiel felé O’Brian.- Csak a nemzetbiztonságiak tudnak róla.

-Legyen ez az én titkom.

-Bárhogy is. Lorelai is megjárta. Talán ettől megjön az esze annak a lánynak, és követi a példám.

-Talán.- Nyugtáztam.

O’Brian megmutatta melyik Lory gépe, aminek jelszavát Casiel játszva feltörte, pedig az nem a kiscicája neve volt. Igen, tényleg van egy macskája, akit, remélem, nem szed szét Larkin, ugyanis a házból Jason, a tűzoltó ismerősünk kimentett, és áthozta hozzám megőrzésre. Jason különben Lory expasija. Pár hete mentettem ki egy iskola tűzből.

-Te valami hacker vagy?- Álltam Casiel mellettem, aki a billentyűzet felé hajolt.

-Ha tudnám, megmondanám.- Nyitotta meg az utolsó dokot.

-Az Angyalok köztünk járnak.- Olvastam fel a munkacímet.

-Avagy egy titkos kommandó története- Olvasta az alcímet Casiel.

-Kicsit sok az angyalság egy napra.- Jegyeztem meg, és felvettem az időközben csörgő telom.

-Megkaptam az üzeneted. Örülök, hogy Lorelai megúszta.- Szólt bele Henry.

-Hát még én! Találtam valamit…

-Előbb én! Tudom ki az új ismerősöd. Le kell, hogy lombozzalak. Nem angyal.

-Ki hitte volna? Pedig úúúgy reménykedtem.- Ironikuskodtam, amivel megnevetettem a helyszínelőt.

-Talán ki tudlak engesztelni. A pasi neve Christopher Webster hadnagy. 1998. augusztus 20. született Massachusettsben. 32 éves. A III. Világháborúban pont elérte a besorozási kort. A nyugati partvidéken állomásozott. Hősiességi érdemrendet kapott.  23 évesen az L.A-i gyilkossági osztagnál kezdett szakmai gyakorlatot. Nem maradt sokáig. 27 évesen átnyergelt az Elit kommandósokhoz. Hadnaggyá léptették elő, és valami titkos kommandó tagja. A szülei még élnek. Két testvére: Jennifer a húga, és Cole a bátyja. A bátya most tölti a börtön büntetését. Megölte az élettársát, amiért az félrelépett. Chris csukta le. Jennifer mentőhelikopter pilóta és orvos Miamiban. Ha érdekel a pasi egész élettörténete, akkor elviszem neked az aktát.

-Köszönöm Henry! Érdekes figurát szedtem össze.

-Szokásod.

-Hehe, igaz. Lorelai valami „Angyal” kommandóról írt. Kinyomtatom a dokot, és elolvasom. Megyek vissza hozzá a kórházba.

-Én is bemegyek. Ott találkozunk. Viszem az aktát is.

-Oké. Kösz Henry, hogy segítesz!

-Lorelai az én barátom is. Másrészt legalább elfoglalóm magam valamivel. Addig se Kyrara gondolok.

-Megtaláljuk.– Ígértem meg.

-Bízom benned.- Bontotta a vonalat Henry.

-A szeretőd?- Kérdezte Christopher a kinyomtatott anyagot olvasva.

-Nem. Szingli vagyok.

-Pech.

-Jó időre elment a kedvem a pasiktól. Henry jó barát.

-Sok barátod van.

-Hála az égnek! Különben meg ki kell, hogy ábrándítsalak. Nem vagy angyal. Csak egy mezei kommandós. Christopher Webster a neved, és hadnagy a rangod.

-Chris. Mindenki Chrisnek hív.

-Te tudod, hogy ki vagy?

-Pár órája eszembe jutott pár dolog. Ne kérdezd, hogy miért mondtam, hogy angyal vagyok! Az a rész teljesen zavaros. Már Lucifer neve is felmerült az agyamba, mint ellenség. Tényleg nem tudom, honnan képzelek ilyeneket.

-Majd eszedbe jut minden. Engem az érdekel elsősorban, hogy ki elől menekültél, ki akar megölni.

-És, hogy a barátnődet ki akarta megölni.

-Pontosan.- Néztem az órámra.- Menjünk vissza Loryhoz, aztán el kell hoznom Kathyt a suliból. Hova vigyelek?

-Hova szeretnél?- Kérdezte. Erre gonoszul elvigyorodtam. A vámpírokkal biztos biztonságban lesz a Villámcsapásban.