2. Fejezet

A megnyitó

New Land polgármestere azt a célt tűzte ki, hogy itt épül meg a világ legnagyobb Szépművészeti Múzeuma. A kiállított festmények az ókortól a kortárs festményekig terjed. Négy emeletet foglalnak el a jobbnál jobb képek.

Francia testvéreinket simán leköröztük ezzel a pazar épülettel. Kívülről tört fehér színű Barokk stílusban épült ház volt. A főbejárathoz 20 fokos lépcső vezetett. Az ajtónál egy egyenruhás férfi várt, aki kinyitotta az ajtót.

Vörös szőnyeg vezetett végig. Jessebe karolva léptünk be.

-Hű, gyönyörű épület!- Néztem fel. Hatalmas csillár függőt a plafonon, ami olyan messze volt, mint a hold. A falakat homok színűre festették. Halk zene szólt. A múzeum különlegessége, hogy minden emeleten más zenét lehet hallani, ami passzol az adott korszakhoz. Na jó, azért a 21. századi képeknél nem rap zene szól, hanem mondjuk valami híres szene szerző zenéje.

-Miss. Montana! Nagyon örülök, hogy megtisztel a jelenlétével.- Sietett hozzánk Paolo Sand az igazgató. Ötvenes éveibe járó férfi volt, aki művészetből élt. Olyan is, mint a legtöbb művészlélek. Kedves, a világot másmilyenek látja. Ő a lapok mögé lát, ez látszik is a képein. Ráncos, kérges kezével megfogta a kezem, és kezet csókolt.

-Köszönöm a meghívást Mr. Sand. Semmiképpen se hagytam volna ki a megnyitót. Hadd mutassam be Jesse Sztevoszt, a vőlegényemet. Jesse bemutatom Paolo Sandet, a múzeum igazgatóját.

-Örvendek Mr. Sztevosz. Véletlenül nem rokona a Sztevosz hotellánc alapítójának?

-Ő az apám.- Mondta büszkén mosolyogva Jesse. Na igen ő imádta a szüleit, meg a szakmájukat is. Egy kis szállodával kezdték Athénba, azóta a Hilton szállodaláncot csődbe taszítva a világ minden országába van legalább egy szállodájuk. Jesse idegenforgalomból szerzet diplomát, és egy nap övé lesz a családi vállalkozás.  

-Gratulálok az eljegyzésükhöz.- Mosolygott nagypapisan Paolo.

-Köszönjük. Reméljük, eljön az esküvőre.- Nyújtottam át a meghívót.

-Óh. Ezer örömmel.- Hatódott meg.

Rámosolyogtam. Váltottunk még pár szót, majd átmentünk a fogadás helyszínére. Tömve volt a terem. Mindenki kisestélyit viselt. Mármint a nők. A férfiak természetesen fekete öltönyt, fehér inget, és fekete nyakkendőt.

Én egy fekete spagetti pántos estélyit vettem fel, aminek a szoknyája a bokámig ért, és térdig felsliccelték. Természetesen stólát is vettem. A hajamat, ami most burgundi vörös, azaz sötétlilára hajaz, behullámosítottam. Így is alig ért a vállamig. Intenzívem növesztem. A díszes társaságból rögtön kiszúrtam Briet, a Város Úrnőjét. Ő a vámpírunk. Óarany pillantásával rögtön kiszúrt magának. Sötétzöld estélyi ruhájába átvágott a tömegen, és felénk tartott. Sötétvörös dús haját hagyta szabadon a derekára omlani. Bezzeg neki nem kell növesztenie. Ha levágná este, reggelre újra kinőne.

-Sziasztok!- Köszönt zaklatott hangon.

-Szia! Mi újság?- Kérdeztem.

-Minden a legnagyobb rendben.- Birizgálta hosszú csepp alakú fülbevalóját a vámpír.

-Ne nézz madárnak minket!- Figyelmeztette Jesse.

-A Vámpírok Szövetség a napokba érkezik David halála miatt.

Ajaj, ez gond. Pár hete meghalt Las Vegas Ura, aki előtte nálunk járt Bishop miatt. A hazavezető úton megölték. A Szövetség Briere gyanakodott, hogy megölte, vagy megölette, mert anno együtt voltak, és David elárulta a lányt. Zavaros ügy. A lényeg: Semmi jóra se számíthatunk.

-Nem te ölted meg, és nem is mi, akik szimpatizálnak veled. Nincs mitől tartanod.

-Találkozál már a Szövetséggel, Rabe. Tudod, hogy milyenek.

-Igen, azóta is kerülöm a temetőket.- Borzongtam meg. Anno a Szövetség azt hitte, hogy Brie testvére ölte meg az egyik fővámpírt, és én is a segítségére voltam. Büntetésül bevágtak egy koporsóba, és élve el akartak temetni. Szerencsére Brie időben kiszabadított. Kiderült, hogy ártatlan vagyok, a szövetség meg egy boccsal elintézte. Jó nekem, hogy nem vagyok Én gyenge, hogy rémálmok üldözzenek emiatt életem végéig. Azért hamvasztást akarok halálom után. Biztos, ami ziher.

-Hány napunk van az érkezésükig?- Kérdezte Jesse, és a karomat simogatta. Ő is emlékezett a szitura, mert akkoriba még együtt jártunk.

-Három napnál nem több.

-Addigra visszaérek.

-Én meg folytatom a nyomozást David halálának ügyében.- Mondtam.- de most nézegessük inkább a képeket!- Javasoltam.

Így is tettünk. Először azokat a képeket néztük meg, amiket már említettem. Az első képen egy viking harcost láthatunk, ahogy sátrak előtt táncol, a másodikon egy hosszú hajú nő ült, és egy nyuszit simogatott az ölébe. A harmadikon egyiptomi férfi, és nő ölelte át egymást, körülöttük olyan szimbólumok, amik a sírkamrákba vannak. A negyedik Dionüszoszt ábrázolta, a bor istenét. Az ötödiken Jusztina képe nézett le ránk. Az ötödik francia nemességet mutatta be. A hatodikon vihar volt, és egy férfi. Valószínűleg az első Villámcsapottat ábrázolta, aki az ókorban élt. A hetediken két vámpír volt egy nő, és egy férfi. Ők az első vámpírok. Állítólag még ma is élnek. A nyolcadik kép boszorkány rítust tartalmazott. A kilencedik a legkülönlegesebb képe, mert magába foglalja az összes vallást.

Leírhatatlanul szépek. Engem persze a Villámcsapásos kép fogott meg. A rajta látható férfi úgy nézett ki, mint egy harcos. Az egyik kezébe a kard, a másikba egy galamb, mint a béke jelképe. Opál zöld szemei mintha éltek volna. Fekete göndör haja az arcába hullott. A kép elbűvölt.