9. fejezet

A sikeres akció után mindenki hazafelé vette az irányt. Beálltam a zuhany alá és folyattam magamra a melegvizet. Henry mindenáron vacsorázni akart vinni. Hiába próbáltam meg lebeszélni, kijelentette, hogy megyünk és kész.
Hajmosás közben hallottam, hogy telefonál valakivel. Ajánlom, ne most akarják egy gyilkossághoz kirendelni. Viszont lassan ideje lesz elvonulni a fodrászhoz, mert már a hátam közepét verdesi a sörényem. Magamra tekertem a törölközőm, amin dizájnos delfinek vigyorogtak.
- Ki hiányolt már megint? – léptem be a szobába. Itt-ott még folydogált rólam a víz.
- Senki, aki érdekelne. – nézett végig rajtam.
- Semmit a kéznek! – kötöttem ki, mielőtt még a vacsoraasztal sík üresen marad ma este.
- Ezen ne múljon. – csókolt meg. Ügyvédnek is jó lett volna, fél pillanat alatt megtalálta a kiskaput.
- Na jó, elmentem öltözni. – közöltem. Azzal ott is hagytam. Magamra kapkodtam a gönceim és hajat szárítottam.
Már elindultunk, mikor Rabe hívta Henryt. Csak a fél beszélgetést hallottam, de ez is elég volt. Valami történt a Villámcsapásban. A vacsi ugrott.

Már a kezemben volt egy ajándék stukker, Jessetől kaptam egyszer régen, mikor berúgtam az ajtót. Mivel sík ideg voltam, észre se vettem, hogy a drága nyomozóm teljesen nyugodt volt. Meg is szívtam, mint a faltörő kos a fotocellás ajtót.
- Srácok! – kiáltottam. Erre mit válaszolnak…
- Boldog születésnapot! – először megkönnyebbültem, aztán gondoltam, hogy lelövöm az értelmi szerzőket. Kezdésnek Henryt. Végül elpakoltam a fegyvert. Kedvenc számaim szóltak, és mint kiderült rengetek barátom, ismerősöm van, mert megtöltötték a szórakozóhelyet. Egyszer csak Alexet is megpillantottam és most kapaszkodjanak meg Henryvel beszélgettek. Azt hittem lepadlózok, utoljára még a nyomozó simán lecsukta volna. Erre meg… bár már Petrában egészen puszipajtások lettek. Mondjuk közös témájuk, tuti van. Az, az istencsapása, akit Kyra Eleisonnak hívnak. Feléjük vettem az irányt, de három régi csoporttársam megállított, hogy gratuláljon az igazgatói álláshoz. Mire eljutottam az asztalig, már Jesse is ott ücsörgött. Odahajoltam és arcon csókoltam Alexet, majd leültem Henry mellé, aki rögtön átkarolta a derekam.
- Örülök, hogy eljöttél. – mosolyogtam Alexre.
- Ki nem hagytam volna. Tessék, ezt az otthoniak küldik. – nyújtott át egy termetes dobozt. Volt benne egy üdvözlőlap, vagyis inkább egy lepedő a volt kollégáktól és a kedvenc édességeim csokorban. Ezeket, ezen a kontinensen nem lehetett megtalálni. Például baklava, ami sótlan vajból, mandulából, dióból és mézből készült. És senki nem tudott olyan finomat csinálni, mint Alex nagyanyja.
- Ez meg minek? – tettem ki az asztalra a kávét. Ez rendes arabkávé, nem az itteni.
- Ezt nem neked hoztam.
- Ezt valahogy kitaláltam.
- Gondoltam hadd kapjon Rebecca és Henry is valamit. – somolygott a löttyfan. Jessevel egyszerre fintorogtunk.
- Meddig maradsz? Mikor jössz legközelebb? – kérdeztem.
- Hajnalban megy a gépem. Viszont februárban maradok egy hétig. Esküvőre vagyok hivatalos.
- Ha Becky meglátja a kávét, nem lesz semmi kifogása, hogy Alex nálunk maradjon. – vigyorgott Jesse. – Meg amúgy se lenne.
- Szuper! Alig várom. – nevettem.

Jó ideig beszélgettünk. Később előkerült Brie és Rabe is, de eléggé idegesnek tűntek. Makacsul ragaszkodtak hozzá, hogy ma nem mondják el miatt. Majd holnap, elvégre most ünneplünk. De azért kiszedtem belőlük. Mit ne mondjak már csak a vérszopó szakszövetkezet hiányzott.
Bőven hétfő volt, mire hazaindultunk. Kivittük Alexet a gépéhez, kicsit reménykedtem, hogy esetleg törlik a járatot és marad a srác, de nem jött össze. A hálószobaablakból láttam, ahogy szállingózik a hó.