8. Fejezet

Váratlan látogatok

A Villámcsapás még kongott az ürességtől. Na jó egy tucat ember így is volt bent, aki inkább nyugodtan akar vacsorázni. Hét óra múlt pár perccel. A fiatalok kilenc óra tájba érkeznek.

Kint már besötétedett. Ergo Brienek itt kell lennie.

Egyből a bárpulthoz sétáltam. Summer törölgetett.

-Áh Rabe!- Üdvözölt barátságosan.

-Szia! Hogy vagy?- Ültem fel az egyik bárszékre.

-Remekül. Kérsz egy kávét.

-Igen… Vagyis inkább mégsem.

Summer úgy nézett rám, mint a kisgyerek, akinek most mondták meg, hogy nincs Télapó. Majdnem elpirultam.

-Mostanában próbálok leszokni a rengeteg kávéról. Napi egy-kettőt engedek meg magamnak, Este meg egyet se.

-Sok sikert hozzá!

-Köszi. Brie itt van? Beszélni szeretnék vele.

-Nincs. Telefonált, hogy ma nem jön be. Elmesélte, hogy mi történt. Hogy van Lorelai?

-Jól. Haza is mehetett.

-Ezek szerint ma mégse tudok beszélni a Város Úrnőjével. - Ez egy ismeretlen mély hang volt a hátam mögül.

Summer megmerevedett. Az arcvonásai is megváltoztak. A szeme színe macskás zölddé váltak, a pupillái is macskássá váltak. Tippem szerint a lány is valami cicaféle. Mély morgással figyelte az idegent.

Felálltam, és megfordultam.

A mélyhangú férfi kb. 180 cm magas lehetett. Fekete ruhát viselt. Értem ez alatt a nadrágot, ballonkabátot, pulóvert, cipőt. Kiskutya szemei csokoládé barnák, ahogy a haja színe is. A pasin egyedül a bőre volt világos, de az természetellenesen sápadt. Vámpír. Tippem szerint 30-35 éves lehetett, amikor azzá vált.

A pasi mellett állt egy nő, aki a válláig ért. Derékig érő bronzbarna haja volt. A szemei olyan kékek, mint a Huskyké. Ő is morgott. Azt hiszem, ki is találtam, hogy mivé képes válni.

-Hívd vissza a macskád kislány!- Szólt nekem a vámpír.

-Előbb maga a kutyáját. Mellesleg nem vagyok kislány, te őskövület.

A hapsi lustán elmosolyodott! Hirtelen mozdult, észre se vettem. Mögöttem állt, és a kezével átfogta a torkom.

-Ne szájjal velem, ha még élni akarsz, halandó!- Sziszegte a fülembe.

-Lehet halandó vagyok, de nem magatehetetlen. - Közöltem. Megragadtam a karját, és belé vezettem egy kis áramot. Az üvöltve engedett el. A szukája már támadt is rám, de Summer, aki egy lendülettel átugrotta a pultot, keményen szájba rúgta.

A két alakváltó egymásra támadt. Mára nagyon elegem lett a természetfeletti lényekből.

-BEFEJEZNI!- Harsogtam. A vámpír feltápászkodott, a két alakváltó rám nézett.- Lehet, hogy Brieé ez a kurva város, de az enyém is.

-Te is olyan villámcsapott vagy.- Változott vissza emberivé a kutyalány.

-Most már tényleg kitalálok valami ütősebb nevet. Kik vagytok?

-David, Las Vegas Ura. Ő Vallery.

-Örvendek. Rebecca Montana vagyok, ő Summer.- Mutatkoztam be.- Brie ma távol marad, magánjellegű ügy miatt.

-Hallottunk róla. Ezért is vagyunk itt. Mivel vele nem tudunk beszélni, a város másik legbefolyásosabb személye is megteszi.

-Óh, ez ám a megtiszteltetés. Kövessenek!- Azzal megindultam Brie hátsó irodája felé. Intettem Summernek, hogy jöjjön ő is. A fene akart kettesbe maradni ezzel a kettővel.

A hátsóiroda tágas, de sötét. Spártai berendezéssel bírt, hiszen egy nagy íróasztalt, két széket, és egy gurulós széket tartalmazott, meg egy iratszekrényt.

-Üljenek le!- Kerültem meg az asztalt, és leültem Brie székébe. Summer mellém állt, mintha egy testőr lenne. A szemét le nem vette Valleryről, aki az előttem ülő vámpír mellett állt.

-Miss. Montana, az ügy, amiért jöttünk rendkívül kényes. Hallottuk, hogy egy alakváltó boszorkányokat támad meg.

-Boszorkányokat? Ezek szerint a tegnapi áldozat is boszorkány?

David bólintott. Kezdett összeállni a kép.

-Az alakváltó egy bizonyos Blair Bishop tulajdona.

-Tulajdona? Maga így gondol az alakváltókra. Ők is…

-Nyugodjon meg! Az alakváltók szerintem ugyanolyan szabad emberek, mint mi. Bishop szerint nem. Egy lény vagy segít neki elpusztítani minden természetfeletti embert, vagy megölik.

-Bishop nem szarozik.- Ingattam a fejem.- Tudják ki ez az alakváltó?

-Robert Martinez.- Felelte David.

Vallery egy mappát vett ki a válltáskájából, és átadta nekem.

Kinyitottam. Az első oldalon Blair Bishop arrogáns képe nézett rám. De gyűlölöm ezt a fószert!

-Ebbe az aktába összeszedtünk mindent, amit Bishopról megtudtunk. Martinezről is talál benne információkat. Kapják el mielőtt túl sokan halnak meg.

-Maguknál mennyien haltak meg?- Kérdeztem.

-Az összes boszorkány, és még nyáron a mi villámcsapottunk.- Válaszolta elkeseredve David.

-Sajnálom.

-Ne tegye! Állítsa meg!

-Mindent megteszek, ahogy a társaim is.

David bólintott. A megbeszélést befejezetnek tekintve felállt. Kezet csókolt, és Valleryvel elmentek.

Az asztalra könyököltem. Summer leült elém.

-Nem várt fordulatot vett az ügy. El kell kapnunk ezt a férget! Ha őt nem tudjuk most, akkor ezt a Martinezt! Henry és Kyra családi banzájon van, Jesse a kórházba alszik, Logan Jazirivel partizik, Lorelai pedig megsérült. Holnapig nem tudok velük beszélni. Ám nem várhatok reggelig.

-Akarod, hogy segítsek valamibe?

-Az jó lenne. Ismered a városunk boszorkányait?

-Egy párat.

-Hívd fel őket, és tájékoztasd őket a kialakult helyzetről! Szóljanak azoknak, akiket ismernek!

-Meglesz.

-Köszi. Azt hiszem, mégis kelleni fog az a kávé.

Summer rám mosolygott, és el is ment kávéért.

Hosszú volt az este, amit végig az irodába töltöttem. Hajnali négykor az asztalra feküdve aludtam el.