11. fejezet

Egyedül ébredtem, olyan kora délelőtt járhat az idő. A hátamra fordulva nyújtózkodtam. Valamit elfelejtettem. Mit is?
- Gyerünk anyukám, gondolkozz! – kocogtattam a homlokom, nem mintha ettől nagyobb sebességre kapcsolna az agyam. Félkómás fejjel vizsgáltam a plafont.
- Na stop. Én a… basszus! – szélvész tempóban ugrottam talpra. Pár napja megkorbácsoltak és a hátamon heverészek. Nem stimmel ez így. Hátranéztem a vállam fölött, de nem láttam rendesen a sebeket, ezért bementem a fürdőszobába, mivel ott van egyedül normális tükör. Megcsodáltam frissen begyógyult sebeim. Bárhogy is pislogtam, egy darabka heget se láttam magamon.
- Hűűű azannyja! De király, hogy van egy praktizáló boszorkány a háznál. – ezt csak a tükörképem hallotta. Magamra kapkodtam a ruháim és elindultam megkeresni a többieket. A konyhában voltak, Lorelai éppen az életét mesélte el. Csöndben megvártam, amíg befejezi.
- Nem beszélt rólam senkinek. Olyan, mint egy anyatigris. Fél, hogy bajom esik.
- Brie már csak ilyen. – szóltam közbe, szinte egyszerre fordultak felém.
- Jó reggelt napfény! – úgy látszik Rabe is kezdi felvenni a retro dumákat.
- Neked is királylány! – vágtam rá vigyorogva. Odamentem Henryhez és megcsókoltam. Most már nyugodtan átölelhet. Először csak végigsimított a gerincemen, mivel nem kezdtem el sikítozni a fájdalomtól, ezért magához húzott. Fél füllel hallottam, hogy Jesse füttyög. Tisztára, mint valami egyszemélyes kisvasút.
- Esetleg vissza akartok menni a szobátokba? – érdeklődött Rabe.
- Jó lenne, de arra nincs időnk. – sajnos, tettem hozzá magamban.
- Úgy látom, teljesen meggyógyultál. – mosolygott Lory.
- Aha. Köszönöm! – majd szóljatok rám, hogy lógok neki egy bőröndnyi csokival.
- Nincs mit.
- Ha már meggyógyultatok, akkor el is indulhatnánk megölni Rashidot. – vetette fel az ötletet Jesse. Ha már így mondta, akkor miért is ne? Barátnőmmel kettesben elmentek pakolni.
- Akkor még egyszer köszi a hátmentést. És üdv a dilinyós kis csapatunkban! – fordultam Lorelai felé.
- El kell ismerni, hogy nem semmi egy társaság vagytok. Veletek megyek, segítek hidegre tenni Rashidot.
- Sose árt a plusz segítség. Tudod miért akarjuk kinyírni?
- Rabe pár szóval elmesélte.
- Akkor jó. – bólintottam. – Gyerünk nyomozó, tűnés pakolni! – csaptam Henry combjára.
- Héé, figyeljél már hova ütsz! – méltatlankodott. Ezen Lory elnevette magát.
- Jaj ne érzékenykedj itt! – fintorogtam.
- Őrületbe kergetsz. Összecsomagolsz nekem? – kérdezte ártatlan fejjel.
- Álmodozz csak drágám, de szólok, hogy belelóg a kezed a bilibe! – mondtam egy angyali mosoly kíséretében.
- Hagylak titeket civódni. – újdonsült boszorkányunk még mindig nevetve otthagyott minket.

Ezután viszont, már nem sokat nevethettünk. Logan magángépén sunnyogtunk vissza Egyiptomba. Nagy mázlink, hogy Rashid Kairóban töltötte a szabadságát két drogszállítmány között.
Rém egyszerű a tervünk, aki nincs velünk, az ellenünk van. Nekem az első emelet jutott. Hat verőlegény volt a szinten. Könnyedén végeztem velük, hja mit tesz a gyakorlás… Az egyik muksó épp akkor pattogott le a lépcsőn, mikor Rabeék bejutotta a házba. Csevegésre nem jutott időnk, hiszen még a főköcsög szabadon grasszált. Elindultam, hogy ellenőrizzem van-e még valaki itt rajtunk kívül. Összetalálkoztam Alexxel és Loryval.
- Jól vagytok?
- Persze. – felelték. Ekkora ért oda Henry is. A karján lévő karcolástól eltekintve ő is egyben volt. Eddig az egész ház csak úgy zengett a fegyverektől és a verekedés hangjaitól, most a néma csöndben az egyetlen lövés hihetetlenül hangosnak tűnt. Valaki felüvöltött. Rashid volt az. Hát elkapták. A hang irányába rohantunk. A szobában ott volt Rabe, Jesse és Rashid. A srác ördögi vigyorral rántotta talpra a nővére gyilkosát.
- Megöltünk mindenkit. – jelentettem be.
- Még nem mindenkit. Megérte várni erre a pillanatra. Megnyugodhatsz. Hosszú lesz… fiacskám. – az életben nem láttam még ilyen ijesztőnek Jesset. Erről a fickóról el tudtam képzelni, hogy simán kinyír akárkit.
Hármójukon kívül csak Henry és én maradtunk a szobában, amíg Jesse megölte Rashidot. Fogalmam sincs meddig tartott, teljesen elvesztettem az időérzékem. A végén a fickó már halálért könyörgött, egészen addig, amíg a ki nem vágta a nyelvét. Szabályosan feltrancsírozta Rashidot. Mikor vége volt, csak meredten néztünk egymásra.
- Menjünk haza. – törtem meg a csendet.

A költözést egy kicsit elnapoltuk. Csak addig, amíg összeszedjük magunkat a történtek után. Kezdésként három napig csak lézengtünk, mind a gutaütött legyek. Egy ideig tartottunk tőle, hogy Jesse újfent eltűnik, mint szürke szamár a ködben, de nem. Rabenek sikerült helyretennie mindent így a srác kezdett újra önmaga lenni. Meg gondolom az egyhetes athéni út is jót tett nekik.
Megnyílt a Villámcsapás. Fergeteges sikere volt már elsőre, nem kell még egy hét ez lesz a legmenőbb hely a városban.
Jaziri már egy ideje New Landben volt, talált magának egy lakást és lubickol az életben. A történtekről csak nagyvonalakban számoltam be neki. Jobb is, ha nem tud mindent. Én is elkezdtem dolgozni a múzeumban. Megosztottuk a melót Jazzyval, ő foglalkozott inkább az új tárgyak beszerzésével és az üzletiesebb dolgokkal. Egészen kiütközött rajta a királyi vérvonal. Néha még én is megijedek tőle. Jómagam a kreatív munkába ugrottam fejest. A termek berendezése, a leletek elpakolása és még sorolhatnám. Két nap után találtam meg a saját irodám, ami mint kiderült egybenyitható Jaziriével. A titkárnőnk is közös. Glenna egy jólszituált ötvenéves nő. Az iskolai csoportlátogatástól kezdve a következő Mars-rakéta kilövésig mindent megszervez. Tökéletes trió a mienk. Az életünk kezdett lassan helyrezökkeni.
Egyik szombat délelőtt vígan ebédeltünk Rabebel mikor megjelent Henry egy üres sporttáskával.
- Szia! Nem úgy volt, hogy este találkozunk? – kérdeztem.
- De, viszont kiderült, hogy nem kellek délelőtt a laborban, hát gondoltam megejtem a lányrablást. – vigyorgott. Elsőre le se esett mi a frászról beszél.
- Persze, hogyne, a sárkányt megölted már?
- Tervbe van véve. – bólintott halál komolyan. – Szóval hozzám költözöl?
- Naná! – nevettem.
- Kyra, ezt rólad nem hittem volna, hogy pont te egy pasi miatt hagysz itt… - kezdte Rabe.
- Jaj, ne csináld már… úgy is itt fogok lógni… - erre barátnőm nevetve megölelt.
- Komolyan ne vedd, te bolond! Örülök nektek. Gyere, segítek csomagolni!
Hát így esett, hogy életemben először összebútoroztam egy pasassal. Hogy ebből mi fog kisülni!

Vége a 3. résznek