5. Fejezet

Beszélgessünk!

Lehet, hogy az egyiptomi kávé pocsék, de erős. Hála neki, és az idegnek nem bírtam aludni az éjjel. Kyra a nagy újság után elment. A kanapéra hoztam egy takarót, és egy párnát. Próbáltam aludni, de csak az agyam kattogott.

Logan idejön. Jesse fején vérdíj van… Kezdem úgy érezni, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj.

Nem tudom mikor sikerült elaludnom, de bár ébren maradtam volna.

A sivatag kellős közepén voltunk Jessevel, és Kyraval. Engem két arab lefogott. Rashid fegyvert fogott Jessere, akinek a két kezét összekötözték.

Kyrat is lefogták. Nem bírtam szabadulni. A gyilkos vigyorgó képpel biztosította ki a fegyvert.

Jesse kifürkészhetetlen barna szemeivel rám nézett. Akkor is egymást néztük, amikor meghúzták a ravaszt.

Jesse a szemem láttára halt meg. Sikoltva ébredtem fel. Két erős kar fogott.

-Becky! Nyugodj meg!- csitított Jesse.

Kitisztult előttem a kép. Az agyamat viszont elborította a vörös köd. Jesse lenge ingbe volt, és kék farmerba. Kisimult az arca. Ő bezzeg jól aludt. Ököllel estem neki. A mellkasát csapkodtam. Ő elvesztette az egyensúlyát, és hanyatt vágódott a padlón.

Meg se próbált leállítani. Tudja nagyon jól, hogy ilyenkor jobb hagyni dühöngeni.

-Te eszement! Te vadbarom! Te önző hülye! Te forrófejű seggfej!- Ültem rajta lovagló ülésben, és csapkodtam.- Meg is halhattál volna! Ennyire nem bízol bennem! Hányszor bizonyítottam már neked, hogy számíthatsz rám?!- Ezt már tettlegesség nélkül mondtam.

-Ezt megérdemeltem. Ilyet ne is mondj, hogy nem bízok benned! Egyszerűen, csak nem akartalak veszélybe sodorni.- Mondta ő.

-Te átkozott.- Azzal gondolkodás nélkül keményen szájon csókoltam.

Őt annyira meglepte, hogy köpni-nyelni nem tudott.

-Maradj a seggeden! Hozok reggelit!- Azzal felálltam, és gyors léptekkel eltűntem a szobából.

Pár perc múlva kiadós reggelivel tértem vissza. Pirítóssal, kávéval, vajjal, lekvárral, csoki krémmel, gyümölccsel, meg még sok mindennel.

Jesse a kanapén ült, és a fegyverét vizsgálta.

-Tessék. Reggeli.- Toltam a zsúrkocsit mellé.

-Gyere ide!- Kapta el a karom, és lerántott maga mellé.

-Enned kell! Legalább 5 kilót fogytál.- Mondtam ridegen.

-Becky… Beszéljük ezt meg!

-Mit beszéljünk ezen?- Néztem rá hirtelen gyilkos pillantással.- leléptél otthonról. Annyira se bíztál bennem, hogy szólj. Halálra aggódtam magam miattad. Tegnap, ha nem megyünk Kyraval, te most halott lennél.

-Hallgass meg! Azért nem szóltam, mert tudtam, hogy veszélyes ez az egész. Neked ott van Logan. Boldog vagy vele.

-Boldog?! Ha boldog lennék, nem csókoltalak volna szájon az előbb, te hülye! Logan és én a szakítás szélén egyensúlyozunk.

-Óh…- Lepődött meg.

-Hagyjuk! Most nem az én szerelmi életem a téma. El kell tűnöd innen, azonnal. A gép már vár.

-Mi van?!- pattant fel Jesse.

-Nézd! Este meg hánytam-vetettem a dolgot. Téged most égen földön keresnek. Meg akarnak ölni.- Álltam fel én is.- Vissza kell menned New Land-be! Ha elcsitult ez a vihar, visszajöhetsz bosszút állni.

-Ez esetben inkább aludtál volna az éjjel. Nem megyek sehova, amíg él ez a gennyláda!

-Ezen a kényelmetlen kanapén aludj te!- Mutattam a bútorra.

Jesse elnevette magát. Na igen, ez vagyok én. A leglényegtelenebb dolgot ragadom ki a vitából, és ezzel nevetésre kényszerítve leszerelem az ellenfelet.

-Nem megyek haza.  

-Ez esetben én is maradok.

-Be…

-Nincs semmi Becky! Évek óta veled vadászok Miranda gyilkosára, nem foglak most itt hagyni. Kettő: Nem hagyom, hogy megöljenek. Egy csapat vagyunk, ha még nem tűnt volna fel.

-De feltűnt. Nagyon is. Kávét?- Nyújtotta felém a bögrét csábos mosollyal.

Vigyorogva vettem el.

Jesse abba belement, hogy a szobába marad, amíg mi Kyraval, nem intézzük el, hogy lecsituljon a vihar.

Próbálkoztam még, hogy haza küldöm, de nem jártam sikerrel, csak újabb vitát szült a dolog. Végül aztán feladtam.

Két nap múlva a hatóság kezdte azt hinni, hogy Jesse lelépett az országból. Végre kimozdulhatott a szobából. Ennek örömére elmentünk bazározni. Persze a főcélunk az információgyűjtés volt. Az egyik ajándéktárgy árus tömény cukros menta tea mellett mesélt nekünk Rashidról. Ahmed azok közé tartozott, aki utálja a rendőrkapitányt. Elmesélte, hogy a lányát letartoztatta egy mondvacsinált ürügy miatt, valójában annyi volt a lány bűne, hogy nem feküdt le vele.

Szegény lány, azóta se került elő. Nem volt szívem megmondani, hogy élve már nem is fogja látni valószínűleg.

Jessenek már volt hozzá.

A szomorú szerető apát otthagyva indultunk haza a szállodába kora este.

-Néha, olyan tapintatlan vagy, mint…

-Mint?- Kérdezte Jesse a földet nézve.

Nagyon mulatságosan festett talpig egyiptomi ruciba. Tudják: kendő meg miegymás.

-Nem tudom 42°C melegbe nem megy az irodalom.

Jesse elnevette magát, és átölelte a derekam.

-Kincsem, mostanában nem vagyok empatikus. Nevezz önző szemétnek, de csak Mirandára tudok gondolni, és a saját fájdalmamra!

-Nem nevezlek annak. Megértelek.- Karoltam én is át az ő derekát.

Így sétáltunk vissza a szállodába, aminek a halljába Loganbe botlottunk, ahogy átveszi a szobanyitó kódját.

Azonnal elengedtem Jesset, és szembenéztem a barátommal.