1. Fejezet

Jesse eltűnik

Hello újra mindenkinek! Rebecca Montana vagyok. Ezt gondolom, már mind tudják, hiszen ahhoz, hogy újra itt legyenek, ismerniük kell az előéletem.

Azért tartsunk egy gyors áttekintőt! Alig töltöttem be a 22. életévem, amikor rám szakadt apám vállalata. A végrendelete értelmébe nekem kell vezetnem. Pápá álmaim! Na nem baj. Nem vagyok egy átlagos lány. Köszönhetem ezt annak, hogy kiskoromba belém csapott egy villám, amitől különleges képességekre tettem szert. Ilyen a gyorsabb futás, levitálás, rázás, és újabban a megérzések. Nem én vagyok az egyetlen ilyen ember a világban. Városonként található egy hozzám hasonló.

A legjobb barátnőmet, Kyrat ismerik. Ő Egyiptomba van már újra immár három hete. A régészkedés mellett neki is kijut a villámokból. A minap például egy sírrabló ölte meg majdnem az egyik régészt, de Kyra megmentette.

Gondolom, még emlékeznek a rázós magánéletemre, ami a múlt hónapba bonyolódott kissé Jesse megjelenésével.

Logannel, aki szintén örökölte az apja cégét, még együtt járok, de egyre jobban kicsúszik a kezemből az irányítás. Próbálom én Jesset kizárni a szívemből, eszemből, de nem megy! A nap 24 órájából 16-ban vele vagyok. Logan nem vett észre még semmit, de Henry már ferdén néz rám. Elvégre helyszínelő a srác, így nem csoda, ha kirakja a képet.

Jesse és Brie közösen szervezkedik a Villámcsapás megnyitóján, ami egy hónap múlva lesz. Emellett Jesse összeszedte az új bandáját, és még biztonsági főnökként dolgozik nálam.

Minden szép és jó lenne, ha nem akarna minket egy szervezett, a Kiméra, kinyírni. Élükön Blair Bishoppal.

Most azonban hőst játszunk. Zuhogó esőben üldözöm Karen Wintert, aki a férjét akarta megölni. A pasit leütötte, és ide az isten háta mögötti birtokra hozta, ami 20 percre van New Land belvárosától. A krapek bűne annyi volt, hogy befagyasztotta a felesége bankszámláját.

Percek óta kergetőztünk a sáros udvaron. A fehér cipőm kellőképpen koszos volt. Kezdett rohadtul elegem lenni.

Jesse a férjet szabadítja ki a faházból.

Végre beértem a nőt. Rávetettem magam, mire a sárba kötöttünk ki. Karen nem akarta feladni. Bal öklével felém ütött, amit sikeresen kivédtem. A másik kezével sikerült megkarmolnia az arcom. Átkozott műkarmok! Én sose hordanék ilyet. Magam alágyűrtem, és lefogtam. A fejét a sárba nyomtam, majd leütöttem.

-Aludj szépen!- Veregettem meg a sáros nő vállát.

-Mint az iszapbirkozók.- Állt meg mellettem Jesse. Az arcán kisfiús vigyor ült. Hollófekete dús haja vizesen tapadt a fejéhez. Mi más lett volna rajta, mint farmer, és ing?

-Örülök, hogy jól szórakoztál. Felsegítenél?- Kérdeztem.

-Örömmel.- Azzal megfogta a sáros karom, és felhúzott.

Tényleg úgy festettem, mint, aki most iszapbirkózott. Vállamig érő barna hajamról csöpögött a sár. Hófehér nadrágkosztümöm piszkosan és vizesen tapadt a testemre.

-Szép munkát végeztél!- Dicsért meg Jesse, és letörölte az arcomról a sarat.

-Köszi. Hol a férj?

-Meghalt.- Vágta rá kifejezéstelen arccal.

-Mi?!- Kerekedett el a szemem.

-Csak vicceltem! A kocsidba vár.

-Menj a fenébe!- Löktem meg Jesset úgy, hogy elcsúszott, és hanyatt vágódott a sárban.

Kiszakadt belőlem a nevetés.

-Ez nem volt szép.- Morgott Jesse.

-Lehet, de vicces az volt.- Fuldokoltam a nevetéstől.

-Segíts fel!

-Oké.- Nyújtottam felé a kezem, mire ő maga mellé rántott. Egymásra néztünk, és még jobban elkezdtünk nevetni.

Érdekelt is minket az eső…

Mire visszaértünk New Landbe már pirkadt. Úgy hat óra lehetett. A munka ránk eső részét elvégeztük. Innen a zsaruk jönnek. Jessevel hazamentünk, letusoltunk, aztán ágyba dőltünk… Mindenki a saját ágyába. Éljen a szombat!

Tizenegykor már fel is keltem. Régóta nem vagyok sokáig alvó. Halkan közlekedtem a házba, mert Jesse még aludt. Legalábbis ezt hittem, amíg a Villámcsapás-ból fel nem hívott Abby, az együttes szintetizátorosa.

Fürdőköpenybe, a kezembe kávéval vettem fel a telefont.

-Rebecca Montana.

-Szia Becky! Abby vagyok.- Köszönt mély hangon a lány.

A Becky nevet már nem utálom. Egyre többen hívnak így. A barátaim szájából tetszik.

-Szia! Miben segíthetek?

-Jesset keresem. Már félórája itt kellene lennie.

-Nem rég értünk haza, még biztos alszik. Máris felébresztem. Tartsd!- Azzal fel is szaladtam az emeletre. Bekopogtam a szobaajtón, majd halkan benyitottam.- Jesse!- Szólongattam, de semmi válasz.

A szoba üresen állt. Az ágyhoz hozzá se értek. Nem tetszett ez nekem. Kinyitottam a szekrényajtókat. Jesse ruhái eltűntek. A bőröndje is. A laptopja, iratai…

Ez csak egyet jelenthetett: Tudja, hogy hol van a nővére gyilkosa, akit annyi éve üldöz. Tudja, és nekem nem szólt. Kösz a bizalmat Sztevosz! Megtalállak, és ezért kiheréllek.

-Abby!- Szóltam bele a telefonba.

-Igen?

-Jesse eltűnt. Valószínűleg már az országba sincs. Utána megyek, addig te vagy az együttes frontembere.

-Oké. Találd meg!- Kérte Abby.

-Úgy lesz. Arra mérget vehetsz.- Mondtam a telefont az ágyra dobva.

Hova mehetett ez az eszetlen? Találnom kell egy nyomott. Persze könnyebb lenne, ha nem tüntetné el minden nyomát, ahogy egy profihoz illik. Na de én is profi vagyok. Lássuk milyen gépek indultak az elmúlt 5 órában!

Hogy miért vettem biztosra, hogy repülővel ment? Hát azért, mert a motorja itt van. Azt az ablakból kinézve láttam.

Visszamentem a szobámba a gépemért, aztán a nappaliba neki estem kutatni.

10 gép indult összesen. Az utas listát ellenőriznem kell. Ismertem Jesse összes álnevét. Ha újjal rukkolt elő azt is felismerem, hiszen ismerem őt magát is.