9. Fejezet

Megmentési kísérlet

Ismerik a számot? Forever, és John Stamos énekelte a Full Housba. Tavaly ismételték a sorit. Teljesen beleszerettem. John Stamosba is. Igaz mára már nagyon öreg. Ezt a számot hallgattam a kocsimba akkor is, amikor elindultam a zöldlámpánál. Alig voltam 5 percre Tifftől. Kár, hogy sose jutok el hozzá.

Balról egy Volvos figyelmen kívül hagyta a piros lámpáját, és oldalról eltalálta a kocsimat.

A Chrysleremmel 360 fokos szögben megperdültem. Az egyik KRESZ tábla állított meg. Szerencsére nem esett bajom, de ebből most rendőrségi ügy lesz, tehát nem érek oda Tiffhez. Remek!

Ránéztem a karórámra. Éjfél lesz két perc múlva. Az a rohadt vudu por még hatással volt rám.

A vétkes sofőr, aki jó indulattal volt kb. 17 éves, halálra rémülve rohant hozzám.

-Jó… Jól… Vvvan!- Dadogta.

Kiszálltam.

-Azt leszámítva, hogy meg tudnálak fojtani remekül!- Vágtam be a kocsim ajtaját.

-Nnne hhhharrragggudjjjon…

-De haragszol! Siettem. Van egyáltalán jogsid? Adj egy betétlapot, és intézzük el gyorsan!

-Már hívtam a zsarukat!- Szólalt meg a járdáról egy aktatáskás, öltönyös középkorú férfi.

-Basssza meg! Minek avatkozott bele?! Menjen a dolgára! MINDENKI!- Kiabáltam.

Na most aztán mindennek elmondtak, de nem érdekelt. Fel tudnék robbanni a dühtől. A rövid hajú suhanc halálra váltan nézett rám. Új remegett, mint a nyárfalevél. A homloksérüléséből vérszivárgott.

-Tényleg nagyon sajnálom.

-Nem rád vagyok dühös kölyök.- Tenyereltem a motorháztetőre.

Szirénák. Remek, legalább gyorsan ideérnek a zsaruk… Vagyis nem. Elhúztak mellettünk. Elkéstem. Már nem sietek sehova.

A felismeréstől legszívesebben sírva fakadtam volna, de ennek nem most van itt az ideje.

-Nézesd meg a fejed gyerek!- Mondtam a kölyöknek. Szerintem nincs agyrázkódása, de azért jobb az óvatosság.

Egy órát töltöttem a papírok kitöltésével, elmondtam mi történt a zsaruknak, majd Tommy, ugyanis így hívták a srácot. Végre elszabadulhattam. Megkérdtem a járőröket, hogy vigyenek el a szerkesztőségbe. Ők készségesen teljesítették a kérésemet, úgyis oda kell menniük.

-Miért kell oda menniük?- Kérdeztem.

-Meggyilkolták az egyik újságírónőt.

-Ugye nem Tiffanyt?

-De. Ismerte?- Nézett rám O’Mally.

-Régen a legjobb barátnőm volt.- Mondta szomorúan.

-Részvétem.- Mondta a hátam mögött ülő fiatal rendőr, Kirk.

-Sajnálom.

-Köszönöm.

Leparkoltunk a helyszínelők autója mögött. Megköszöntem a fuvart, és kiugrottam a kocsiból.

Henry dühösen vágta a kesztyűét a szemetesbe. Szerencsére a test már nem volt itt. Köszönöm Istenem, hogy nem kell holtan látnom!

A felrajzolást, viszont láttam. Remélem nem szenvedett sokat. A járda túloldalán észrevettem Kyrat.

Hozzá sétáltam.

-Szia!- Köszöntem.- Hát te?

-Szia! Villámlott. Későn érkeztem. A hülye vudu por miatt. Defektet kaptam. A karjaimba halt meg.- Felelte Kyra.- Te?

-Jesse mondta, hogy ő a következő áldozat. Én jöttem helyette, de belém jött egy kölyök, és nem értem ide.

-Jól vagy?

-Fizikailag remekül. De lelkileg…- Akadt el a hangom, eddig bírtam sírás nélkül.

Kyra magához ölelt, és megvárta, amíg kisírom magam.

Úgy halt meg, hogy nem békültünk ki. Nem mondhattam meg neki, hogy szeretem, attól függetlenül, hogy eltávolodtunk egymástól. Most jöttem rá, hogy eddig reménykedtem benne, hogy valaha kibékülünk. Ha nem ma, akkor holnap, vagy egy év múlva, vagy az öregek otthonába.

Nem hiszek a túlvilágban. Az újraszületés mellett tettem le a voksom. Talán következő életünkbe találkozunk, és akkor nem ér ilyen véget a barátságunk.

Talán…

-Jaj de utálok tetthelyen sírni!- Töröltem meg az arcom.

-Ne szégyelld! Jobb, mint magadba tartani. Bárcsak azt mondhatnám, hogy az utolsó szavai azok voltak, hogy nem haragszik, vagy ilyesmi.

-Ilyen csak a filmekbe van. Úgyse hittem volna el. Legyünk profik! A Vudus volt?

-Kiszívta a vérét, majd eltűnt. Jól értettem, hogy Jesset itt eszi a fene?

-Aha. Este érkezett. Ő már Athénba elkezdte üldözni ezt a vudust.

-Ennek örülök. Régen nem láttam a srácot.

-Nálunk szállt meg. Úgyhogy máris láthatod.

-ÁÁÁÁÁÁ!!!!- hallottuk a felordítást.

A hang irányába kaptuk a fejünket.

Henry szitkozódott, és fogta a kezét. Hozzá rohantunk.

-Mi a baj?- Kérdezte Kyra.

-Nem tudom. Egyszerűen belenyilallt a fájdalom a kezembe. Meg se bírom mozdítani.

-Gyere beviszlek a kórházba!- Rendelkezett Kyra.

A kórházban kiderült, hogy Henry keze eltört. Nem csinált vele semmit, és eltört.

Furcsa…