1. fejezet

Odafönt tűzött a nap, de idelent a sírban kellemesen hűvös volt. Ma fogjuk felnyitni a tényleges sírkamrát, ahol a feliratok szerint a történelem első Rómeóját és Júliáját temették el, valamikor még a hükszosz uralom alatt. Na jó nem pontosan úgy haltak, meg ahogy Shakespeare híres szerelmesei, de a mesternek tetszett volna a sztori. A hieroglifák szerint Akila az egyiptomi hadsereg egyik hadvezére volt. A hódítok, megölték, és holttestét elrabolták, hogy elküldik a fáraónak. De erre nem került sor, mert fiatal felesége Safiya visszalopta a testét. Megépítette a sírjukat, majd megölte magát is. A papok és írnokok megdolgoztak pénzükért, történetüket megörökítették a festményeken. Kivételesen szép szerelmük lehetett. Kicsit még elálmodoztam az egyik képnél. Az esküvőről készült.
- Dr. Eleison. Készen állunk a kamra felnyitására. – mondta a segédem Ahmed. Eleison meg én vagyok. Dr. Kyra Eleison, jól hangzik, mi? A délután további része kőkemény munkával telt. Leltár, szállítás megszervezése… etc. A két múmia Kairói Múzeumba kerül, ahogy a többi tárgyi lelet is. Mindenki az őt, megillető helyen, éljen!

Hullafáradtan értem haza. Kicsi lakást béreltem. Puritán berendezés, semmi flancos cucc, pont, ahogy egy csóró régészhez illik. Nem mindig volt ez így. Családom gazdag. Én kitagadott. Ki vagyok, mi vagyok? New Landben születtem, egyszer fiatalon belém csapott egy villám, azóta vannak furcsa dolgaim. Ha baj közeleg, villámot látok. Már ha észre veszem, ezért az égiek különböző megérzésekkel is besegítenek. Ennél csak az volna a jobb, ha zászlókat lengetnének, hogy: Hahóóó vakegér!- felirattal. Tehát néha napján hősnőt játszok, és megrázó élményben részesítem a rosszfiúkat. Mint a barátnőm Rebecca Montana odahaza. Ezen felül, pedig megokosodtam, ha lehet így mondani. Sokkal többet tudok tanulni. Mintha az agyamnak plusz részei is dolgoznának. Mindegy is mi ez, lényeg, hogy 20 évesen két diplomám és doktori címem van.
Fürdés után bezuhantam az ágyamba. Szinte rögtön elaludtam. Tudtam, hogy álmodok. Villámot láttam aztán Rabet. Vér folyt a szeméből és orrából. Haldoklott. A rémképekből a telefoncsörgés ébresztett.
- Mi van? – hát ez morcosra sikerült. Hoppá.
- Baj van Kyra. – ez pedig Amanda volt, egy hozzánk hasonló.
- Mesélj. Hallgatlak.
- Beverly, Tina, Edina, Jesse, Rick halott. Elkapták őket.
- Kik? – kezdtem hisztis lenni.
- Nem tudom, még sok minden homályos. Egy vírus ölte meg őket, trópusi vírus génmanipulált verziója. Rosszabb, mint az ebola. – Amanda hangja remegett.
- Nyugi, rejtőzz el. Ne legyél szem előtt. Utánajárok ennek.
- Meg fognak ölni.
- Már próbálkoztak. – mondtam halkan. Bevillantak a pár nappal ezelőtti lövöldözés képei. Akkor is álmodtam, de azt hittem, csak a sokk miatt volt a rémálmom. Én hülye… Na jó nyugalom.
- Mi? Micsoda? Hogy… és mikor, hogyan? – Amanda tisztára kiakadt. A francba.
- Nyugi, semmi komoly. – csak az oldalamat fúrta át majdnem a golyó. De ezt senkinek se kell tudni, ugye? Gondolkozz, gondolkozz….
- Figyelj, Amanda – kezdtem újból – van kihez menned? Olyan, akinél biztonságban vagy? Lehetőleg jó messzire.
- Igen él egy nagynéném Oh…
- Kuss, ne mond ki, lehallgathatnak. Menj el hozzá. Rendben?
- Jó, kösz Kyra. Vigyázz magadra
- Te is. Szia.
- Szia. – letette a telefont. Oké, akkor jöjjön valami terv. Törökülésbe ültem az ágyon és bekapcsoltam a tv-t. Zajban jobban tudok gondolkodni. A hajnali híradóban érdekes dolgot láttam. A Montana-család tragikus balesete, egyedüli túlélő Rebecca Montana, aki megörökölte a céget. Basszus, basszus. Szegény Rabe. Ez végképp nem hiányzott az életébe. Utálja az az üzletet. Kiugrottam az ágyból, előtúrtam a katonai hátizsákom, amivel 15 éves korom óta utazok. Villanyt se kapcsoltam, könnyen megtaláltam a cuccaim. A vállammal tartottam a telefont és a délelőtti New Landbe tartó járatra foglaltam helyet. Addig csak óráim vannak és egy csomó mindent, kell elintéznem.

Pitymallati félhatkor már az ásatáson voltam, szerencsére Ahmedék is ott voltak, így ki tudtam osztani az elvégzendő feladatokat. Egy óra múlva már elintéztem a szabadságom is. Saját pénzen szervezett tanulmányi úton vagyok hivatalosan. Könnyen elengedtek. Úgy is két hét és kezdődik a holtszezon az ásatások szempontjából. Az új sírral pedig minden rendben van. A járatom másfél óra múlva indult. Hazarohantam, megfürödtem, lemondtam az albérletet. Tulajdonképpen pár óra alatt felszámoltam az addigi életem. Rekordidő, nem? Minden fontos cuccom a hátizsákban volt, a többit bedobozoltam. Akármikor utánam küldethetem. Kedvenc csupa-zseb farmeromban, egy fekete topban és egy zöld ingben indultam útnak. Vizes hajam a hátam verdeste. Visszanéztem az üres lakásra.

Hamar kiértem a reptérre. Egyetlen homokvihar terített be. Kis búcsú az égiektől. Nyolckor a Nílus már csak egy vékony ezüstösen kék szalag volt. 4 évig éltem Egyiptomban. Ide menekültem, itt tanultam. Most pedig visszamegyek New Landbe.