2. fejezet

Újabb jel

Loganre egy hónapos gyógyulás várt. Ennek az időnek a 90 %-át a kórházba töltötte, majd otthon.

Mindennap meglátogattam. Olyan jó, hogy végre van kivel beszélgetnem, aki nem akar megváltoztatni. Hasonlítunk egymásra, csak ő sokkal aranyosabb és kedvesebb, mint én.

Anno én is az voltam, de annyian bántottak, főleg azok, akikért tűzbe mentem volna.

Egy nap aztán meghalt a végtelenül kedves, segítőkész, szelíd Rabe, és helyébe lépett ez, ami most vagyok.

Most azt gondolhatják, hogy még mindig kedves vagyok, mert nem hagyom magára Logant. Végül is ez az igazság, ha jobban meggondolom.

Ma este a szüleimmel kellett volna mennem, egy unalmas estélyre. Nagy veszekedés kerekedett ki belőle, hogy eszem ágába sincs menni.

Persze ők csak ciccegni tudnak arra, hogy tanulnom kell. Isteneim, de gyűlölöm, ahogy lenéznek.

A vitát lezárásként elmentem otthonról.

Az utam Loganhez vezetett. Ő a belvárosban lakik, egy nagyon jól felszerelt lakásba. Ő se a pénzt utálja, hanem azt, amivé teszi az embereket. Ő csak a kényelmére használja fel.

Az ajtója előtt álltam, amikor felhívott.

Nevezzék megérzésnek, szerintem csak véletlen egybeesés!

Nyitott ajtóval várt.

-Szia!- Sétáltam be.

Logan a konyhába főzött. Meg kell, hogy mondjam istenien főz a pasi.

-Szia!- Köszönt vissza mosolyogva. Az arcán megjelent a két kis gödröcske. Észvesztően sármos volt. Szép, szabályos fehér fogsor, kedves mosoly. Kivételesen rajta volt a szemüvege, ugyanis a kontaklencsét részesíti előnybe a legtöbbször.

-Milyen intellektuális vagy így. Inkább valamiféle zseninek néznélek, mint zsarunak.

-Lehet az is leszek.- Mondta. A hangjából ítélve nem viccelt.

Összehúztam a szemöldököm.

-Mi történt?- Kérdeztem.

-Terítsd meg kérlek az asztalt!

Oda léptem a konyhaszekrényhez, és kivettem két tányért.

-Az történt, hogy otthagyom a rendőrséget.- Válaszolta meg a kérdésem, miközben rizst tett egy tálba.

-Miért?- Döbbentem meg.- Mindig rendőr akartál lenni.

-Nem szeretném, hogy még egyszer lelőjenek.- Bicegett az asztalhoz.

Ezt kitalálhattam volna magamtól is. Igazából, Colin említette, hogy ez előfordulhat. Ám nem állt szándékomba, egy „Ahogy gondolod”. Mondattal elintézni a dolgot.

-Tudod mit mondanak, ha ledob a ló, vissza kell ülni rá!- Biccentettem oldalra a fejem, és együtt érzően néztem rá.

-Rabe! Ha nem vagy ott, megölnek.- Fordult felém.

Felnéztem a szemébe.

-De ott voltam. Eldobnád az álmod?

-Te kevesebbért is eldobtad.

Ez talált. Lesütöttem a szemem.

-Ne haragudj!

-Igazad van. Itt vagyok neked negatív példának. Mutasd meg nekem, hogy ki kell tartani!

-Te is kitartottál. Csak…

-Na, ne magyarázkod!. Elveszed a vita ízét.- Mosolyogtam rá.

-Hihetetlen vagy.

-Más is mondta már. Amúgy nem hagyom, hogy felmondj barátocskám.- Ültem le az asztalhoz.- Jössz nekem eggyel, és ez az lesz, hogy szépen visszamész melózni, én pedig, ha jelet kapok, és rendőri segítségre lesz szükségem, te a rendelkezésemre állsz.

Logan szava elakadt. Láttam rajta, hogy azon gondolkodik, hogy mondjon ellent. Végül inkább elnevette magát.

-Még meggondolom. Remélem, szereted a rántott csirkemellet.

-Imádom. Persze ehhez ki kellett hagynom a ma esti előkelő vacsorát.

-Ne is mond! Anyám felhívott, hogy menjek el az estélyre.

-A szüleid inkább vennék a fáradtságot, hogy meglátogatnak.- Morogtam.

Nagyon orroltam rájuk. Egyszer látogatták meg Logant, amióta megsérült. Néha felhívják, de akkor is valami üzleti cucc miatt. Jól egymásra találtak az én szüleimmel.

-Rosszat akarsz nekem?- Nézett rám Logan azokkal a szép szemeivel.

-Soha. Nekem is mennem kellett volna az estélyre. Furcsa. Ha nincs a Plaza akkor is megismerkedünk azon a napon.

-Még mindig azon gondolkodsz, hogy mi lehetett az oka?

-Mindig van oka. Akiket eddig megmentettem, napokon belül kiderült, hogy valaki meg akarja őket ölni. Colint például egy szervkereskedő. De nálad még nem történt semmi.- Gondolkodtam.

-Tudtommal senki bögyébe se vagyok. Másféléve vagyok rendőr.- Mondta Logan.

Na igen, mint kiderült 25 éves. Kitűnővel végezte a sulit… Minden sulit, ahova járt.

-Azért utána…- elakadt a szavam.

Láttam a villámot. Most nem volt olyan gyors, és képeket is láttam. Egy pár száz éve épült házat, amibe estélyt tartottak.

A látomás elmúltával már Logant láttam, ahogy szólongat, leguggolva mellém.

-Jól vagy?- Kérdezte aggódva.

-Csak egy kicsit zúg a fejem.- Masszíroztam meg a homlokom.- Hé! Állsz fel, de rögtön.- Szóltam rá. Tudtam, hogy ez még fájdalmat okoz neki.

Logan felállt, és töltött egy pohár vizet.

Gyorsan kiittam.

-Köszönöm. Mennem kell.- Álltam fel.

-Várj!- állított meg Logan.- Mi történt?

-Az estélyem megölik a vendégeket. Köztük a szüleinket is. Meg kell akadályoznom.

-Veled megyek.- Jelentette ki Logan.

-Nem! Akkor te is meghalnál. Maradj itt, pihenj! Amint végeztem, ide jövök.

-Rebecca!

Na akkor szokott így hívni, amikor haragszik rám. Ez most fordult elő először. A jövőbe sokszor fog. Szelíd a srác, de én még a szelíd fajtát is fel tudom húzni.

-Amíg mi itt vitatkozunk, addig megölik őket. Később bepótoljuk.- Azzal sarkon fordultam és elmentem.

Logan persze, adott 15 perc előnyt, és utánam jött. Pasik! Mit ér nekik egy nő szava…