Előszó

A nevem Rebecca Montana. Itt szokták elmesélni, hogy ki kicsoda a regénybe. Mit csinált, hogy ismerkedtek meg a szereplők.

Erre nekem most nem sok időm van, így engedjék meg, hogy gyorsan felvezessem az eseményeket.

Az egész 12 évvel ezelőtt kezdődött. Az iskolából jöttem haza. Már évvége felé járt az idő.

A vihar a semmiből jött. Nem bántam, hogy elázok, mert imádtam a villámokat.

Még imádom, hiába csapott belém egy.

Pedig így volt. Elhaladtam a 2015-ös háborús hősök emlékműve mellett a parkban, amikor becsapott.

Több métert repültem a levegőbe.

Minden kiesett.

A kórházba tértem magamhoz. A csodával határos módon életbe maradtam.

De nem ez volt az egyetlen csoda az életembe…

Észak-Amerika

New Land

10 évvel később

Eltelt tíz év. 22 éves felnőtt fejjel vágok neki a nagyvilágnak. Na jó, csak a városi Plazanak. Nem vagyok plazacica. Csak ma van a születésnapom, és drága családom ajándék helyett pénzt adtak.

Nem is baj. Úgy se tudják mire vágyom. Már előre utálom az estét. Megint családi összeröffenés. Olyan témákat hallgathatok, amik engem nem érdekelnek. Óh, és persze a kedvenc témám: Keress valami értelmes szakmát!

A jó ég áldja meg őket! Így is azt tanulom, amit nem szeretek.

Marketing… Hánynom kell tőle.

Vettem két könyvet. A jól sikerült vásárlás után, leültem reggelizni egy hamburgert. Igaz tíz óra van, de jó ez így. Sose eszek rendesen.

Meg is látszik rajtam. Nádszál vékony vagyok, igaz izmos. A kedvenc színeim a fekete és a kék. Most is ez az összeállítás van rajta.

Lyukacsos világoskék felső, és egy fekete nadrág.

Na, de ennyit rólam! A többi kiderül később.

Már vártam a jelet. Reggel is láttam a semmiből a villámot. Most az utolsó falat közben is megláttam. Csak egy másodperc az egész, de biztos, hogy baj lesz.

Nem is maradt el. Lövést hallottam.

-Fegyvert eldobni! Rendőrség!- Hallottam a kiáltásokat.

Felugrottam a székről, és a korláthoz rohantam. A többi vásárló sikoltozva rohantak az Exithez.

Lenéztem a földszintre. Egyenruhások keveredtek tűzharcba vagy egy tucat rosszarcú alakkal.

Az egyik rendőrt célba vették. Tudtam, hogy megölik, ha nem cselekszem.

Felugrom a korlátra, és leszaltóztam a földszintre. Úsztam a levegőbe. Ezt a képességemet a villámcsapásnak köszönhetem, ahogy azt is, hogy halálra tudok rázni valakit.

Talpra érkeztem a rendőr mögé, és ellöktem.

Pont időbe!

A fegyver eldördült.

Így is eltalálták, de a lábát. Jobb, mint a szívét. Behúztam az egyik bolt mögé.

Hm… helyes volt.

Világos barna kócos haj. Szürkészöld szemeit elhomályosította a fájdalom. Reszketett.

-Megmaradsz, ígérem.- Mosolyogtam rá.

Kihúztam a nadrágomból a fekete övem. Rákötöttem a jobb lábára, hogy elszorítsam az ütőért.

-Hallod? Jönnek a mentők.- Simogattam ki egy tincset a szeméből.

-Köszönöm.- Suttogta.

-Ez a dolgom. Még találkozunk!- Ígértem meg.

Gyorsan eltűntem, mert jött a társa a mentősökkel.

Elbújtam, és onnan néztem, hogy elviszik.

Logan Taylor őrmester. Este meglátogatom a kórházba, hogy lássam, hogy van, de most mennem kell.

Vár otthon a család, akik szerint baromság az, ami engem érdekel.

Óh, igen… Megmenteni egy ember életét, tényleg hülyeség